-
EGY RABBI INKÁBB EGY TALMUDRÓL SZÓLÓ KÖNYVET TANULMÁNYOZOTT AZ IZRAELI VÁLOGATOTT FOCIMECCSÉN Igen népszerű lett az a felvétel, amelyen egy rabbi látható, amint egy könyvbe mélyedve üldögél a lelátón a Skócia-Izrael futballmérkőzés alatt. A szent szövegek tanulmányozása ezúttal azonban nem hozott szerencsét. 2018-11-22 16:28
-
TÍZ ÉVET KAPOTT AZ AMERIKAI ZSIDÓ INTÉZMÉNYEKET FENYEGETŐ FIATAL KIBERBŰNÖZŐ A tel-avivi bíróság tízéves börtönbüntetést szabott ki az Askelonban élő, húszéves kiberbűnözőre, aki amerikai zsidó intézményeket, illetve légitársaságokat fenyegetett pokolgépes merénylettel otthoni számítógépéről. 2018-11-22 13:46
-
ÍGY ÁLLT BÍRÓSÁG ELÉ A HARMADIK BIRODALOM A napokban 73 éve, 1945. november 20-án kezdte meg Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék a náci Németország háborús bűnökkel vádolt 24 vezetőjének perét. A történelem során első alkalommal minősítették az agressziót a „legsúlyosabb háborús bűncselekménynek”, s első ízben vontak felelősségre háború kirobbantásában és háború okozta szenvedésekben vétkes állami, katonai és pártvezetőket. 2018-11-22 11:25
-
ARAB SZÁRMAZÁSÚ NAGYKÖVETET NEVEZETT KI AZ IZRAELI KORMÁNY Izraelt első ízben képviseli arab származású nagykövet a keresztény George Deek személyében. A diplomatát Azerbajdzsánba delegálta a kormány. 2018-11-22 08:10