Nem szakad tovább a kormánykoalíció, nem lesznek előrehozott választások Izraelben

Marad Netanjahu kormánya, miután a Zsidó Otthon nevű párt miniszterei bejelentették, nem lépnek ki a kormányból. Az izraeli miniszterelnök korábban a biztonsági helyzet veszélyeire hivatkozva szólított fel a kormánykoalíció együtt maradására.

Naftali Bennet és Ajelet Saked, a kormánykoalícióban részt vevő Zsidó Otthon (Habájt Hajehudi) nevű párt két vezetője hétfőn bejelentették, hogy nem lépnek ki a kormányból. Ezzel eldőlt, hogy nem hullik szét Benjamin Netanjahu kormánya, és egyelőre nem lesz szükség előre hozott választások kiírására.  

Naftali Bennet és Ajelet Saked

Avigdor Liberman védelmi miniszter szerdai lemondása, és pártja az Izrael a hazánk (Jiszrael Béténu) kilépésével a kormánykoalíció hatvanegy képviselőre támaszkodhat a parlamentbe, vagyis csupán egyfős többsége van a százhúsz fős Kneszetben. Liberman lemondását követően Bennet bejelentkezett a védelmi tárca vezetéséért, és pártja ehhez kötötte a koalícióban maradását.

Netanjahu vasárnap tartott beszédében  kijelentette, hogy elkötelezett a biztonság megőrzése iránt, a gázai tűzszünetet ért bírálatokra válaszolva pedig hangsúlyozta, hogy Izrael lakói a dolgok természetéből következően nem ismerhetik a valóság minden részét, amely a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamásszal megkötött alkura kényszerítette a kormányt. 

A kormányfő megismételte a pénteken már elmondott szavait, melyek szerint az adott helyzetben súlyos hiba lenne a jobboldali kormány megbuktatása, amely mandátuma jövő novemberig szól. Netanjahu bejelentette, hogy vasárnaptól saját hatáskörébe vonja a védelmi tárcát, és ellátja a védelmi miniszter teendőit is. 

Lemondott az izraeli védelmi miniszter – Kibic Magazin

Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter a mai napon bejelentette lemondását. Liberman nem értett egyet a kormány döntéseivel a Gázai övezettel kapcsolatban, és úgy érezte, hogy nem ő vezeti valójában a védelmi tárcát. Liberman azért döntött úgy, hogy nem kíván többet a védelmi tárca élén állni, mert nem értett egyet azzal, ahogy az izraeli kormány a gázai helyzetet kezelte.

A beszéd elhangzása előtt Netanjahu találkozott Mose Kahlón pénzügyminiszterrel, de tárgyalásuk csak negyven percig tartott, és eredménytelenül zárult a katonai rádió szerint. Kahlónt arról próbálta meggyőzni, hogy ne támogassa az előrehozott választások megtartását jövő tavasszal.

Bennet oktatási és Seked igazságügyi miniszterek ma arról is beszéltek, hogy támogatni fogják Netanjahut a védelmi tárca élén annak érdekében, hogy Izrael győztesként kerüljön ki a gázai konfliktusból. Korábban Bennet Libermanhoz hasonlóan bírálta az izraeli kormány Hamasszal megkötött tűzszüneti megállapodását.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp