Következik: 

Tévét 3, 5779 · 2018. december 11, kedd

Ritka felvételek kerültek elő a kristályéjszakáról

Egy amerikai nő nagyapja hagyatékában talált rá olyan fotókra, amelyen nácik zsidók lakásait dúlják fel, boltokat rongálnak és zsinagógákat gyújtanak fel. A képek hátulján az 1938. november 10., a kristályéjszaka dátuma szerepel.

Elisheva Avital nagyapja két évvel ezelőtt halt meg. Annyit tudtak róla, hogy a II. világháborúban valamilyen szolgálatot teljesített, de erről nem igazán beszélt a családjának, így csak gyanítják, hogy a hírszerzésnél lehetett. Miután meghalt Avital édesanyjával és a testvérével éppen a házát takarították, amikor egy fotóalbumra bukkantak.

Ebben fekete-fehér képek voltak nácikról, akik zsidók otthonait és zsinagógákat fosztanak ki, boltokat vernek szét. De akadtak fotók ijedt, vérző fejű zsidókról, illetve egy lángokban álló zsinagógáról, amiről később kiderült, hogy Fürth városában található.

A képek hátoldalán található feliratok szerint a fotók többségét Nürnberg környékén készítették a náciknak dolgozó fényképészek 1938. november 10-én vagyis a kristályéjszaka elnevezésű pogrom éjjelén.

A pogrom, amely mindent megváltoztatott – 80 éve történt a kristályéjszaka – Kibic Magazin

1938. november 9-10-én lángba borultak a zsinagógák a náci Németország egész területén. A központilag irányított pogrom a megrongált több ezer zsidó üzlet összetört kirakatüvegeiről kapta a kristályéjszaka nevet. „A kristályéjszaka mindent megváltoztatott” – mondja a kilencvenes éveiben járó Ruth Weistheimer abban a Leo Baeck Intézet által készített videóban, amelyben holokauszt túlélők mesélnek a Kristallnachtról, vagyis a kristályéjszakáról.

Avital a Twitter-oldalán tette közzé a fényképeket, és közben elkezdett történészekkel is konzultálni, hogy kiderítse a fotók eredetét. Legutóbb azt közölte, hogy a fényképek valamelyik archívumban már megtalálhatók, de ennél több információval jelenleg ő sem rendelkezik.

(hvg.hu)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp
Kibic

FREE
VIEW