Bruck Edit: “Az én könyveim egytől egyig fájdalomban fogantak”

Bruck Edith, az auschwitzi haláltábort megjárt, Olaszországban élő írót „az életben maradt Anna Frank”-ként is emlegetik. A Teramói Tudományegyetem nemrég Guido II degli Aprutini érdemrenddel tüntette ki. 

Bruck Edithet, aki 13 évesen tért vissza az auschwitzi haláltáborból, „az életben maradt Anna Frank”-ként is emlegetik. A gyerekfejjel megélt poklot hosszas hányattatás követte, míg végül az ötvenes években hazára lelt Olaszországban. Itt kezdett el írni Primo Levi bátorítására – olaszul. Első regényére, a Ki téged így szeret-re, 1960-ban megkapta a Teramói Tudományegyetem lovagkeresztjét. Huszonkét kötetéből, beleértve a forgatókönyveit is, magyarul mindössze öt jelent meg. Illetve készült róla egy torokszorító dokumentumfilm, amelyet B. Révész László rendezett. Ez volt A látogatás. 1981-et írunk, Bruck Edith ekkor járt utoljára Magyarországon. (Király Kinga Júlia)

“Tapasztalatból mondom hát, hogy sem a nyelv, sem pedig az állampolgárság nem tud ugyanolyan írót faragni belőlünk, mint egy rómaiból vagy milánóiból. Egy picike részünk mindig idegen lesz, mi magunk pedig legfeljebb lelencei annak az országnak, ahová akár találomra, akár szabad elhatározásból érkeztünk.

Ezért is számítok rendellenesnek az olasz irodalom női térfelén: magyar vagyok, zsidó vagyok, a náci koncentrációs táborok túlélője – Auschwitzé, ami a holokauszt szimbólumává vált.

Bruck Edit

Az én könyveim egytől egyig fájdalomban fogantak. A prózáim is, meg a verseim. Ha nem is közvetlenül a magam tapasztalatából dolgoztam, ott lüktetett előttem a világ, amiben tegnap éltünk, és amiben élünk ma is. Az idők, a helyek, a férfiak és asszonyok nem választhatók el – kölcsönösen függnek egymástól. Ahogyan a szerzőiség sem korlátozódhat férfi-nő kérdésre. Egy jó könyv a szerző nemétől függetlenül is jó könyv marad. Legfeljebb a témaválasztás hoz valami újat, amiben nagyobb hangsúlyt kap a női zsigeriség, frisseség, őszinteség. Az önkifejezés sürgető érzése, hogy elmondhassák végre, amit – néhány kivételtől eltekintve – beléjük fojtottak és marginalizáltak évszázadokon át.

Ami engem illet, író-tanúságtevőként ahhoz a kicsi, immár távozóban lévő csoporthoz tartozom, akik egy életen át magukról beszéltek. Magunkról beszélünk önmaguknak és annak a sok millió ártatlannak, akiket elpusztítottak. És beszélünk a mának, ami kísértetiesen hasonlít a tegnapra, és beszélünk a jövőnek, hogy ne hasonlíthasson a jelenhez.

Az én írásaim, és bizonyos tekintetben a tévés, filmes munkáim, erkölcsi és polgári felháborodásom gyermekei, amelyek a mindenkori igazságtalanság, elnyomás, megkülönböztetés, megvetés és kizsákmányolás láttán születtek – az áldozatok vallásától, bőrszínétől függetlenül.

Bruck Edit a mostani díjátadón

Ehhez pedig nincs szükségem különleges munkamódszerre. Megzabolázhatatlan és ösztönös vagyok. Amikor írok, mindenütt írok, ez a mindenütt azonban kizárólag az otthonra vonatkozik: írok az ágyban, a mosdóban, írok lábon vagy térdepelve, és mindig kézzel – hatalmas füzetbe.

Az írással való kapcsolatom mondhatni: testi jellegű. Egyfajta kölcsönös birtokviszony.”

 

A teljes szöveg itt olvasható:

http://www.litera.hu/hirek/bruck-edith-az-emlekezes-tart-eletben-minket

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp