November utolsó, december első napjaiban a Művész és a Puskin mozikban több mint húsz filmre és számos kísérőprogramra, beszélgetésre ülhetnek be az érdeklődők. A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei lesznek láthatók.
Izgalmas programot ígér többek között a Nagyi projekt című magyar dokumentumfilm, A rabbi meg a lánya című amerikai dráma Rachel Weisz és Rachel McAdams főszereplésével, valamint az elmúlt időszak egyik nagy német filmsikere, az Utolsó vacsora – olvasható a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál közleményében.

A filmfesztivál célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidóság rendkívül színes, és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról. Család, szerelem, vallás, gasztronómia, kultúra, bosszú, bánat, csalódás és még rengeteg téma lesz a 20-nál is több filmet bemutató fesztivál palettáján.
A 7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál filmjeire és kísérőprogramjaira a jegyek november 15-től megvásárolhatók a www.zsifi.org oldalon, illetve a Művész és a Puskin mozik weboldalán.
A tavalyi évhez hasonlóan Budapest mellett egyéb helyszíneken, így Debrecenben, Győrben és Szegeden is lesznek vetítések a Zsifi keretében.
7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál
2018. november 28. – december 2.
Puskin mozi, Művész mozi
A Kibic Magazin a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál kiemelt médiapartnere.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!