A zsidók mellett most már a muszlimoktól is rettegnek az összeesküvés-elméletekre fogékonyabbak

A Political Capital kutatása szerint a zsidókkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek még mindig igen nagy népszerűségnek örvendenek a magyar közvéleményben. Az is kiderült, leginkább a pártpreferencia határozza meg azt, hogy ki miben hisz.

A Political Capital (PC) azt szerette volna felmérni, hogy a magyar közvélemény mennyire fogékony a különféle összeesküvés-elméletekre, álhírekre és babonákra. Ezért megrendelt egy közvélemény-kutatást, amelyet a PC kérdései alapján a Medián végzett el, 1200 fő megkérdezésével, reprezentatív mintán. A felmérés 2018 szeptemberében készült.

A kérdések egy része olyan népszerű hiedelmekről szólt, mint például a chemtrail, a védőoltások ártalmassága vagy éppen a politikát befolyásolni próbáló titkos szervezetek létezése. Természetesen a zsidók sem maradhattak ki, ha már összeesküvés-elméletekről van szó, de a muszlimokról és a mindkettőt egyszerre megtestesítő Soros Györgyről is megkérdezték a kutatás résztvevőit.

Ami az antiszemita összeesküvés-elméleteket illeti, a felmérésből többek között az derült ki, hogy a magyar lakosság relatív többsége még mindig hisz bennük. Például a megkérdezettek 49 százaléka értett egyet azzal a felvetéssel, hogy a zsidók döntő szerepre akarnak szert tenni a nemzetközi pénzügyi intézetekben. Ellenben azzal a 19 százalékkal, akik nem értettek egyet. De még mindig népszerű az az összeesküvés-elmélet is, miszerint a zsidók uralni akarják a világot. Ez 44 százalék szerint igaz, és csak 24 százalék válaszolta azt, hogy nem ért egyet ezzel a feltevéssel.

A kutatás során rákérdeztek a válaszadók korára, lakhelyére, végzettségére, vallásosságára, sőt még a pártpreferenciájára is. Így az is kiderült, hogy a zsidókkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek leginkább a középkorú, falun élő férfiak, a szakmunkás végzettségűek, az alsó-középosztályhoz tartozók és a maguk módján vallásosok körében örvendenek kimagasló népszerűségnek. A Jobbik és a volt jobbikosokból nemrég létrejött Mi Hazánk támogatói, illetve mérsékeltebb módon a Fideszre szavazók voltak azok, akik fogékonyabbnak bizonyultak az antiszemita hiedelmekre.

A zsidókról szólók mellett a muszlimokkal kapcsolatos összeesküvés-elméleteknek is már igen magas az elfogadottságuk. Azzal az állítással például, hogy a muszlim vezetőknek titkos tervük van arra, hogy elfoglalják Európát, és arab kontinenst csináljanak belőle a válaszadók 45 százaléka értett egyet. Az a hiedelem pedig, hogy a muszlimok lopakodva ránk akarják erőltetni a kultúrájukat a megkérdezettek 48 százaléka szerint igaz.

A muszlimellenes elméletekben átlag felett hívők leginkább férfiak, szakmunkás végzettségűek vagy fizikai dolgozók, 30-50 év közöttiek, illetve 60 év felettiek. A legmagasabb arányban vannak a Jobbik és a Mi Hazánk támogatói, de a Fideszre szavazók körében is csak valamivel mérsékeltebb ezeknek a hiedelmeknek az elfogadottsága.

De ha már áskálódó zsidókról és muszlimokról esik szó, akkor nem maradhat ki, ennek a műfajnak a legnagyobb ásza. A kutatók ezért azt a kérdést is feltették, hogy mennyire értenek egyet azzal, hogy Soros György menekülteket akar Európába szállítani.

A válaszadók 51 százaléka értett egyet ezzel a felvetéssel, még 21 százalék szerint mindez nem annyira igaz. Itt a legjobban a Fidesz támogatói teljesítettek, akik 71 százalékban gondolták igaznak a Soros György „tervével” kapcsolatos állítást. A Jobbik és a Mi Hazánk szimpatizánsai 51 százalékban értettek egyet, a balközép ellenzéki pártokat támogatók pedig 39 százalékban egyetértettek, de az átlagosnál magasabb 35 százalékban utasították el ezt a kijelentést.

Végül a Political Capital elemzői az eredményekből azt vonták le, hogy a különféle tévhitek és konspirációs elméletek széles körben elterjedtek a magyar közvéleményben. Ezeket vélekedéseket leginkább a pártpreferencia határozza meg. A fideszesek például a muszlim- és nyugatellenes, illetve a Soros Györggyel kapcsolatos összeesküvés-elméletekben hisznek. Még a baloldali ellenzék támogatói a kormánnyal kapcsolatos hiedelmekben erősek. A szélsőjobboldali pártokat preferálók pedig szinte bármit képesek elhinni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp