Ari Mahler: Én vagyok az a Zsidó Ápoló

“A gonosszal szemben felmutatott szeretet reményt ad az embereknek.” – Megrendítő vallomást tett a Facebook-on az a zsidó férfi, aki ápolta a pittsbourghi tömeggyilkost.

Igen, az a bizonyos zsidó ápoló vagyok. Az a személy, akiről a pittsbourghi merénylet kapcsán beszélnek. Az, aki gondozta a gyilkos Robert Bowerst, azt az embert, aki nem sokkal korábban azt kiabálta, hogy “Halál minden zsidóra”. A zsidó ápoló, aki megmentette az életét.

Őszintén szólva eléggé aggódom, hogy mindezt megosztom a Facebook-on. De az a helyzet, hogy nagyon magányosnak érzem magam, és úgy gondolom, nem fair, hogy nem mondhatom el az álláspontom csak azért, mert annyian beszélnek rólam.

Amikor gyerek voltam zsidónak bélyegeztek, amelynek kétségtelenül negatív kicsengése volt. Ezért is érzem olyan furcsának, hogy manapság ezt a kifejezést olyan lazán használjuk. Felnőttként eltávolodtam a vallástól azért, hogy megkönnyítsem a környezetemnek a zsidóságom elfogadását. Ez különösen nehéz úgy, hogy az apám rabbi. Azzal, hogy azt mondom, nem vagyok igazán vallásos, azt üzenem: ne aggódjatok, annyira nem vagyok zsidó, épp ezért nem különbözöm tőletek annyira. Így az emberek is jobban elfogadnak.

Gyerekként sokszor találkoztam antiszemitizmussal. Nem tudom, hogy ez a társadalomban létező gyűlölet megnyilvánulása volt-e, vagy a saját problémáikkal küszködő gyerekek ebben találtak kapaszkodót, hogy kipécézzenek maguknak. Persze voltak zsidók is az iskolában, de egyikőjüknek sem volt rabbi az apja. Nekem olyan rajzok feküdtek a padomon, amelyen a családom gázkamrába masírozott, a szekrényemre horogkeresztet rajzoltak, és olyan üzeneteket írtak nekem, hogy “haljon meg minden zsidó, éljen Hitler”. Más idők voltak. Akkoriban az iskolai bántalmazást nem monitorozták úgy, mint manapság. Gyenge voltam. Ahelyett, hogy segítséget kértem volna, a félelmeim mögé menekültem. Azt gondoltam, csak rosszabb lesz, ha kiállok magamért.

Ettől függetlenül nem lepett meg a mostani lövöldözés. Csak idő kérdése, mikor történik meg a következő.

A történelem elveszi az embertől a reményt, hogy a dolgok változni tudnak. A szívem a változásért esedezik, de a mai közhangulat nem erősíti a toleranciát, az emberséget.

Még a lövöldözés előtt kiderült, nem is történhetett volna mindez másképp. Az amerikai társadalom csupán 2%-a zsidó, mégis a vallási alapon elkövetett gyűlöletcselekmények 60%-át ellenük követik el. Nem tudom, miért utálnak minket ennyire az emberek, de az antiszemitizmus ismét erősödik.

Tehát itt vagyok én, A Zsidó Ápoló, aki ellátta Robert Bowers-t. Láttam, hogy beszéltek rólam a CNN-en, a Fox News-ban és sok más helyen. Olvastam cikkeket is magamról a New York Times-ban és a the Washington Post-ban. Az a tény, hogy végeztem a munkám, egy olyan munkát, amely empátiát és együttérzést igényel, hírértékkel bír amiatt, mert zsidó vagyok. Különösen azért, mert az apám rabbi.

Őszintén szólva semmi gonoszat nem láttam Robert Bowers szemében. Csupán az intelligencia és bármiféle elmélyültség hiányát, és nagy zavarodottságot. Robert Bowersnek valószínűleg nem voltak barátai, és a propaganda könnyen befolyásolta. Figyelmet akart bármi áron, mint minden szociopata. Az a fajta ember, akit könnyen manipulálnak azok, akiknek mikrofon és valamilyen platform van a birtokukban, és a félelmet használják motivációs erőnek.

Részleteket nem árulhatok el a hippokratészi esküm miatt, de Bowers hálás volt nekem, amiért megmentettem, amiért kedves voltam vele, amiért ugyanúgy bántam vele, mint minden más pácienssel. És ez ugyanaz a Robert Bowers volt, aki a tömeggyilkosságot elkövette. Az a Robert Bowers, aki a szívbajt hozta rám, hogy talán a szüleim is a 11 áldozat között van.

Biztos vagyok benne, hogy fogalma sem volt róla, hogy zsidó vagyok. Miért lenne hálás egy zsidó ápolónak, amikor 15 perccel korábban még mindet ki akarta végezni? Egy szóval sem említettem a vallásom. Egyáltalán nem is szóltam hozzá egész idő alatt. Azt akartam, hogy érezze az együttérzést és tapasztalja meg az empátiát.

Úgy gondoltam, hogy egy zsidó úgy tudja a legtöbbet tenni az áldozatai emlékére, hogy bizonyítja, ez az ember tévedett. Egyébként is vajon min változtatott volna, ha megtudja, zsidó vagyok? Az már fontosabb kérdés, mit jelent ez neked?

Szeretet. Ezért tettem. A cselekvő szeretet erősebb, mint a puszta szavak. És a gonosszal szemben felmutatott szeretet reményt ad az embereknek. Bizonyítja, hogy még létezik emberség. Megerősíti, hogy mi értelme annak, hogy a világon vagyunk. Az élet értelme, hogy értelmet adjunk az életnek, és a szeretet a legnagyobb erő, amely összeköthet minket. Nem igazán érdekel, mit gondolt Robert Bowers, de neked, kedves olvasó, egyedül ezt akarom üzenni: ha a tetteim jelentenek bármit, akkor a szeretet  jelent mindent.

Tisztelettel,

Ari Mahler