Nyugalomban szeretnének felnőni a gázai határ közelében élő középiskolások

Több mint száz izraeli középiskolás indult el a Gázai övezet határától Jeruzsálembe, hogy ezzel hívják fel a törvényhozók figyelmét a rakétákkal sújtott régió problémáira. A tiltakozó menet öt napja alatt nagyjából 90 kilométert fognak megtenni a diákok.

„Hadd nőjünk fel nyugalomban!” – olvasható a gázai határ mellől induló középiskolás tiltakozók pólóján. A diákok Sderotból elindulva, öt nap alatt szeretnének Jeruzsálembe, az izraeli parlamenthez, a Kneszethez vonulni.

A gázai határtól Jeruzsálembe tartó izraeli fiatalok menete

A több mint száz 16-18 éves iskolás azért döntött úgy, hogy belevágnak a több napos menetelésbe, mert elegük van abból, hogy állandóan egy háborús övezetbe kell élniük. Szerintük ugyanis a döntéshozók nem fordítanak elég figyelmet a Gázából érkező rakétatámadásokra.

A gázai határ közelében található izraeli településeket először 17 évvel ezelőtt, még a második intifáda idején érte rakétatámadás. A most demonstrálni induló fiatalok tulajdonképpen ebbe a születtek bele, és nem ismernek másféle valóságot.

Most azt szeretnék elérni, hogy a kormány változtasson ezen a helyzeten. Úgy gondolják, ha a Kneszetben elmondhatják, hogy mi történik Gáza közelében, ha elmesélhetik személyes történeteiket, azzal hatni tudnak majd az ország vezetőire.

(Times of Israel)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp