Búcsúzás! 50. előadás

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

2018. november 3-án láthatja utoljára a Gólem Színház közönsége az Anyám mondta produkciót a Hatszín Teátrumban, amely épp 50. alkalommal kerül műsorra.
A darabot 2013. szeptemberében mutatták be.
Ne maradjanak le róla!

Az Anyám mondta (Mamelosn) egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be.
A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK- ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni.
Ő már igazi német.
Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel.
Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a
21. század történelmi díszletei között.

A Marianna Salzmann darabjai az osztrák és német színpadokon nagyon népszerűek, 2012-ben megkapta a fiatal drámaíróknak járó Kleist-díjat.

Játsszák:

Huzella Júlia
Kerekes Viktória
Kiss Mari

Fordító: Varsányi Mari
Dramaturg: Németh Virág
Zene: Gazda Bence
Látványtervező: Galántai Zita
Produkciós vezető: Marcsa Barbara
Rendezőasszisztens: Kern Dóra

Rendező: Borgula András

Helyszín: Hatszín Teátrum
1066 Budapest, Jókai u. 6.
JEGYVÁSÁRLÁS

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp