Azt már korábban is kimutatták, hogy a vallásos zsidó férfiak körében kevesebben kapnak szívrohamot. Egy új tanulmány most arra is magyarázatot talált, hogy mi lehet ennek az oka.
Egy új tanulmány szerint a tfilin, a hagyományos zsidó imaszíj rendszeres használata segíthet csökkenteni a szívinfarktus kockázatát. A Cincinnati Egyetem kutatói arra az eredményre jutottak, hogy a karra tekert tfilin pozitív hatással van a véráramlásra, ami pedig összefüggésbe hozható a szívbetegségek szerencsésebb kimenetével.
A kutatás során 20 Cincinnati környékén élő, 18 és 40 év közötti zsidó férfit vizsgáltak meg, közülük kilenc szokott tfilint viselni napi rendszerességgel, tizenegy viszont nem. A kutatás időszaka alatt az alanyok naponta (szombat kivételével) 30 percig hordták a tfilint, az imaszíj feltétele előtt és a viselést követően pedig megmérték az életfunkcióikat.
A mérések azt az eredményt adták, hogy akik korábban is rendszeresen viseltek tfilint, azok vérárama magasabb volt, de az összes kísérleti alanynál már egyetlen alkalom után is javulás mutatkozott. A naponta tfilint viselőknél ráadásul alacsonyabb volt a vérben lévő citokinek száma is. Ezek olyan jelzőmolekulák, amelyek gyulladást okozhatnak, és negatív hatást fejthetnek ki a szív működésére.
Az American Journal of Physiology-Heart and Circulatory Physiology című szaklapban megjelent kutatási eredmények magyarázatot adhatnak azokra a korábbi izraeli tanulmányokra, amelyek azt állapították meg, hogy az ortodox zsidó férfiak körében alacsonyabb a szívrohamok száma a népesség egészéhez képest. A tfilint ugyanis leginkább a vallásos zsidó férfiak tekerik a karjukra – szombat és ünnepnapok kivételével – minden nap.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!