A zsidó közösségben is van rasszizmus

„Láthatatlanok vagyunk”, mondja a 36 éves fekete ortodox rabbi, Shais Rishon, aki szerint a színesbőrű zsidóknak meg kell küzdeniük a fehérekkel az identitásuk elfogadásáért.

Shais Rishon egyetlen színesbőrű zsidó szereplőt vagy szerzőt sem tud felidézni az amerikai zsidó irodalomból. „Eléggé láthatatlanok vagyunk”, mondja, és szeretne ezen változtatni. Nemrég kiadott a szerzői álnevén egy félig-meddig önéletrajzi regényt, amelynek Ariel Samson, a szabadúszó rabbi a címe. A főszereplő a huszonéves fekete rabbi, Ariel, aki a new yorki zsidó közösségben próbál érvényesülni és elfogadtatni saját magát.

A 36 éves Rishon szerint a könyvben szereplő rasszista megnyilvánulások főként a saját tapasztalataiból származnak vagy más színes bőrű zsidók mesélték neki.

Shais Rishon

Rishon Broolynban nőtt fel egy fekete-zsidó családban, amelyik a Chabad Lubavicsi irányzat követője volt. De Rishon ma már szimplán ortodoxnak vallja magát. Az édesanyja felmenői az 1780-as évek óta gyakorló vallásos zsidók voltak.

Rishon, aki olyan nagy nevű lapokban is publikál, mint a Forward és a Tablet, azt reméli, hogy a magánkiadásban megjelent könyve gyökeresen megváltoztathatja az amerikai zsidók önmagukról kialakított képét.

„Általában a fekete-zsidó szerzőkre és művészekre úgy tekintenek, mintha az afro-amerikai tapasztalatokra reflektálnának és nem a zsidóra”, mondja. „Elég ellentmondásos az a helyzet, hogy a fekete-zsidó írókat nem tekintik az amerikai zsidó irodalom részének”, teszi hozzá.

Aztán felsorolja James McBride-ot és Daveed Diggs-t.

A könyv említ egy másik jellegzetes problémát, mégpedig azt, hogy a fekete zsidók esetében mindig felmerül a kérdés, betértek-e és Etiópiából származnak-e. Rishon rávilágít arra, miért bántók ezek a kérdések.

Rishon elmondja, hogy a könyv megjelenése óta számos dühödt üzenetet kapott és megfenyegették, amiért besározza a zsidó közösséget. Épp ezért használ álnevet, amely a Ma Nishtana nevű dalra utal, amelyet Pészachkor énekelnek a gyerekekek, és azt kérdezik benne, miben különbözik ez a nap a többitől.

„Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, miben különbözik ez az este a többitől, inkább azt kérdezhetjük, miben különbözik ez a zsidó a többitől”, magyarázza.

Rishon civilként a Bend the Arc nevű progresszív zsidó társadalmi igazságossággal foglalkozó szervezetnél dolgozik és New City-ben egy imaközösség rabbija. Feleségével és 5 éves lányával Manhattanban él, és a második rabbiavatására készül, mivel eddig csak privát avatáson vett részt.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp