Korábbi ígéretére emlékezteti a kormányt a washingtoni Holokauszt Múzeum

A Sorsok Háza ügyében megszólalt a washingtoni Holokauszt Múzeum is, amely arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy tartsa be, amit 2015-ben vállalt. Vagyis, hogy Schmidt Mária nem vesz részt az intézmény koncepciójának kialakításában.

Közleményt adott ki a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum a Sorsok Háza ügyében. Ebben azt írják, hogy aggodalommal figyelik az intézmény körüli eseményeket, és ara hívják fel a magyar kormány figyelmét, hogy az 2015-ben olyan vállalást tett a múzeum és más nemzetközi szervezetek felé, amely kizárja az akkori koncepció megvalósítását. Továbbá biztosítja a feleket arról, hogy Schmidt Mária a továbbiakban nem fog részt venni a kiállítás tervezésében.

Heisler: „Aki titokban beáll egy ilyen koncepció mögé, azzal nincs párbeszéd” – Kibic Magazin

Az államnak kell felelősséget vállalnia a Sorsok Házáért, vélik a Mazsihisznél, éppen ezért csak a kormánnyal hajlandóak tárgyalni ebben az ügyben, az EMIH-el vagy Schmidt Máriával viszont nem. Heisler András és Toronyi Zsuzsanna a Sorsok Háza ügyéről tartott sajtótájékoztatóján jártunk.

Ehhez képest, amit most tapasztalnak, az ennek a vállalásnak nem igazán felel meg, ezért most felszólítják a kormányt arra, hogy tartsa tiszteletben korábbi ígéretét, és ne valósítsa meg a múzeum szerint a holokauszt történetét félrevezető módon bemutató kiállítást.

A múzeum azt is nehezményezi, hogy a kormány korábbi vállalásával ellentétben nem a zsidóság többségét képviselő Mazsihisszel, hanem egy kisebb zsidó szervezettel (az EMIH-el) állapodott meg a projekt folytatásáról. Ez pedig a magyarországi zsidó szervezetek közötti viszályhoz vezetett.

A hét elején Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha nincsen béke a Sorsok Háza körül, akkor semmi sem hajtja a kormányt, és a megnyitással kivárhatják, amíg ezek a viták nyugvópontra jutnak.

Lehet, hogy felfüggesztik a Sorsok Háza megnyitását – Kibic Magazin

Orbán Viktor a parlamentben kérdésre válaszolva mondta el, hogy a kormánynak annyira azért nem sürgős megnyitni a Sorsok Házát. Inkább megvárnák, amíg nyugvópontra jutnak az intézmény koncepciójával kapcsolatos viták. A Demokratikus Koalíció (DK) adott ki tegnap közleményt, amelyben úgy értelmezték Orbán Viktor szavait, hogy a kormány egyelőre nem fogja megnyitni a Sorsok Házát.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp