Mateusz Morawiecki állítólag egy titkos hangfelvételen beszélt kapzsi, gazdag zsidókról még 2013-ban, mielőtt megválasztották volna a lengyel kormány élére. A lengyel kormányfő korábban már a holokauszt zsidó elkövetőiről is beszélt.
Mateusz Morawiecki, Lengyelország jelenlegi miniszerelnöke egy 2013-ban készült hangfelvételen egy baráti társaságnak beszél olyan kapzsi és gazdag zsidókról, amerikaiakról, angolokról, németekről és svájciakról, akik fedezeti alapokat működtetnek – írja az Onet nevű lengyel hírportálra hivatkozva a JTA.

Az antiszemita megjegyzés egy korrupciós ügyhöz köthető három órás hangfelvételen hallható. Morawiecki, aki akkor még vezető bankárként dolgozott, a hangfelvételen politikáról, illetve pénzügyekről társalog a barátaival egy varsói étteremben.
Nagy botrányt kavart a lengyel kormányfő idén februárban, amikor a sokak által vitatott holokauszt-törvény kapcsán arról beszélt, hogy a holokausztnak zsidó elkövetői is voltak. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök akkor felháborítónak nevezte Morawiecki megnyilvánulását, a Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke pedig történelemhamisítással vádolta meg a lengyel kormányfőt.
A Morawiecki által vezetett kormány később nemzetközi nyomásra kénytelen volt változtatni a problémás törvény szövegén, amely akár még börtönnel is büntette volna azokat, akik szerint a lengyeleknek részük volt a náci bűnök elkövetésében. Történészek szerint azonban a lengyel kormány álláspontja köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Több mint 200 ezer zsidó haláláért lengyelek voltak a felelősek – Kibic Magazin
Az új lengyel törvény akár börtönnel is büntetné azokat, akik a lengyelek felelősségét vitatnák a holokauszttal kapcsolatban. A történészek azonban egészen más véleményen vannak. A lengyel parlament által nemrég megszavazott törvény szerint pénzbírságra, de akár még három év börtönre is ítélhetik azokat, akik a holokausztban való részvétellel vádolják a lengyeleket, vagy lengyel haláltáborokat emlegetnek.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!