Következik: 

Tévét 3, 5779 · 2018. december 11, kedd

Újabb etióp zsidók érkeznek Izraelbe

Izrael újabb ezer zsidó származású etióp bevándorlót fogad be, a falasmura közösség olyan tagjait, akiknek már élnek rokonaik az országban. Mivel a falasmurák zsidóságát az izraeli rabbinátus megkérdőjelezi, ezért Izraelben zsidóságuk elismeréséhez előbb be kell térniük.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök az etióp zsidók ügyeivel foglalkozó kormányközi bizottság ülésén jelentette be döntését, és közölte, hogy a szükséges kormányzati előkészületek megtételére utasította Arije Deri belügyminisztert.

Az Izraelben élő etióp zsidók képviselői a ynet szerint elégedetlenek voltak a határozattal, mert a kormány három évvel ezelőtt már eldöntötte a még Etiópiában élő nyolcezer falasmura Izraelbe költöztetését, de szerintük ezt időről-időre elhalasztják, ami sokak halálához és a családok szenvedéséhez vezet.

A falasmura közösséghez olyan etiópok tartoznak, akiknek felmenői eredetileg a zsidó vallást követték, de a XIX. század végén – a hátrányos megkülönböztetések miatt – kikeresztelkedtek. Izraelbe vándorlásuk után tanfolyamokon vesznek részt, ahol megismerik a zsidó vallás tanításait és törvényeit, majd formálisan is betérnek a zsidóságba.

Az etióp zsidók – más néven falasák – Izraelbe költöztetése 2008-ban ért véget, miután harminc év alatt mintegy százhúszezer etióp érkezett az országba. Őket követte a falasmurák azóta tartó bevándorlási hulláma, akiknek vallási hovatartozását a rabbinátus megkérdőjelezi, és ezért Izraelben zsidóságuk elismeréséhez előbb be kell térniük.

Etióp zsidók nem érhetnek kóser borokhoz egy izraeli borászatban – Kibic Magazin

Etióp munkások nem nyúlhattak kóser borhoz egy Barkan nevű izraeli borászatban, mert a menedzsment attól tartott, nem kapják meg a kósersági engedélyt a bor forgalmazásához. Ezzel a borászat megkérdőjelezte az etiópok zsidó származását. A szefárd főrabbi szerint ez nettó rasszizmus.

(Izraelinfo)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp
Kibic

FREE
VIEW