Az 1960-as években egy felháborodott férfi telefonált McCartney-nak, nem sokkal azután, hogy megjelent a Hey Jude című dal.
A Beatles a legújabb számának, a Hey Jude-nak a címét írta ki egy londoni boltnak a kirakatára 1968-ban. „Az volt az elképzelésünk, hogy felhívjuk a járókelők figyelmét az új számra, mielőtt az piacra kerül”, mondta egy interjúban Paul McCartney.
Ennek ellenére, nem mindenkinek ment át az üzenet. McCartney elmondása szerint egy felháborodott zsidó férfi telefonált neki, és azzal fenyegette meg, hogy átküldi a fiát, aki majd agyba-főbe veri az együttes tagjait.
A jude szó (amely németül zsidót jelent) rossz emlékeket ébresztett fel a férfiban.
„Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, ennek semmi köze a zsidókhoz”, mondta McCartney. „Csak hallgassa meg a számot, ez csupán egy név a dalban, semmi több.”
A férfi lehiggadt.
McCartney elmondása szerint a dal címe eredetileg „Hey Jules” lett volna, utalva John Lennon fiára, a kis Julian-ra. McCartney-nek rossz érzései voltak akkoriban Juliannel kapcsolatban, miután Lennon elvált első feleségétől, Cynthia Powell-től.
De végül mégis a Jude név mellett döntött.
McCartney jelenleg a 18-dik szólóalbumával turnézik. Magyarországra ugyan nem látogat el, de december 5-6-án Bécsben fog fellépni.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!