Többfrontos küzdelem zajlik a Wesselényi utcai álmúzeum bezáratásának érdekében

Zsidó szervezetek, önkormányzati képviselők és civilek is azt próbálják elérni, hogy ne működhessen tovább a Shoah Cellar néven üzemelő álmúzeum a Dohány utcai zsinagóga szomszédságában. A próbálkozások eddig nem sok eredménnyel jártak, a tiltakozók azonban nem szándékoznak feladni.

A Shoah Cellar (Holokauszt Pince) elnevezésű álmúzeum körüli anomáliákról már mi is többször beszámoltunk. A Dohány utcai zsinagóga közelében található helyiséget Avner Friedman izraeli ügyvéd üzemelteti, akit Izraelben évekre eltiltottak az ügyvédi tevékenységtől etikai vétségek miatt. Friedman Budapesten találta meg számításait, kibérelt egy pincehelyiséget a Wesselényi utcában, ahová főleg turistákat próbál beinvitálni, hogy 10 euróért/3000 forintért megtekintsék az általa páratlannak nevezett kiállítást, és végighallgassák Friedman kitalációit a pince múltjáról. Ezekről bővebben korábbi riportunkban lehet olvasni:

Alternatív tények és durva történelemhamisítás a Wesselényi utcai kamu holokausztmúzeumban – Kibic Magazin

Aki elhalad a Wesselényi utca 9. szám előtt, annak minden bizonnyal fel fog tűnni egy harsány vörössel, rengeteg plakáttal és zeneszóval csalogató, Shoah Cellar Museum feliratú pincehelyiség bejárata. Aki viszont úgy dönt, hogy meg is nézi, mi van odalent, annak valószínűleg élete egyik legszürreálisabb élményében lesz része. – Ez meg micsoda?

A már több mint egy éve működő Shoah Cellar a történészek szerint is történelemhamisítást követ el, megtéveszti az odalátogatókat, és zsidó szervezetek képviselői is egyetértenek abban, hogy az izraeli ügyvéd a holokauszt áldozatainak emlékét kihasználva próbál meg nyerészkedni. Ezért különböző zsidó szervezetek, illetve civilek úgy döntöttek, megpróbálják valahogy elérni, hogy a hely ne üzemelhessen tovább. Nemrég pedig egy erzsébetvárosi képviselő is felkarolta az ügyet.

Az álmúzeum tavaly, november végén kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár főigazgatója a hvg.hu-n megjelent cikkében számolt be az ott tapasztaltakról. Idén márciusában pedig Izraelig is eljutott az Shoah Cellar híre, a 10-es csatorna még riportot is készített, egy parlamenti képviselő pedig az izraeli külügyminisztériumhoz fordult, hogy hivatalos úton próbálják meg elérni a magyar hatóságoknál az álmúzeum bezáratását.

A Shoah Cellar elleni tiltakozások egy augusztus közepén, az Izraelinfo blogján megjelent felháborodott írás kapcsán vettek újabb lendületet. A Mazsihisz – amely székházának bejárata közvetlenül a pince mellett található – közleményt adott ki, amelyben tudatja, hogy a hitközség „megtette a szükséges és lehetséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy az álmúzeum ne folytathassa működését”. Illetve további lépéseket helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a helyiség mégsem zárna be belátható időn belül.

„Nem lehet hagyni, hogy – a valódi zsidó örökség zsidó és nem zsidó látogatóit becsapva, a magyar zsidó turisztikai infrastruktúrára rátelepedve – gátlástalan csalók tovább hazudjanak a magyar történelemről, amelyet továbbadni úgy, ahogy történt, zsidó és nem zsidó magyarok közös felelőssége”

– indokolja a Mazsihisz saját döntését a közleményben.

A Shoah Cellar bejárata (Fotó: Izraelinfo)

Kérdésünkre, hogy milyen konkrét lépéseket tett a hitközég az üggyel kapcsolatban, Heisler András, a Mazsihisz elnöke azt válaszolta, hogy jogászaik megvizsgálták a helyiség tulajdoni helyzetét, és egy határozott hangú levelet küldtek az önkormányzatnak, amelyben az álmúzeum azonnali bezáratását kérték. Ezen kívül sajtókampányt indítottak a jobb és baloldali sajtóban egyaránt. Heisler András szerint további lépésekről viszont még korai lenne beszélni.

A Mazsihisz korábban figyelmeztető táblákat helyezett ki a Shoah Cellar bejárata elé, amelyben tudatták, hogy a hitközségnek semmi köze a helyiséghez. Radnóti Zoltán főrabbi a Heti TV A világ zsidó szemmel című műsorának hétfői adásában azonban arról számolt be, hogy Friedman a rendőrség segítségével eltávolíttatta ezeket a feliratokat.

De nem csak a Mazsihisznek nem tetszik az, ami a szomszédságában zajlik, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) még idén januárban fordult a Shoah Cellar működése miatt a VII. kerületi kormányhivatalhoz. Beadványukban a fogyasztók megtévesztésre, illetve a helyiség engedély nélküli üzemeltetésére hivatkoztak. A TEV arra kérte a hatóságot, hogy derítse fel, rendelkezik-e a pince a megfelelő működési engedélyekkel, és kérték, hogy zárassa be a helyet és szabjon ki bírságot a fogyasztóvédelemről szóló törvény megsértése miatt.

A hatóság február eleji válaszában a következő végzést hozta: mivel a TEV beadványa alapján valószínűnek tarják, hogy a Shoah Cellar olyan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, amely alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, ezért az ügy vizsgálatát a hatáskörrel rendelkező kormányhivatal V. kerületi fogyasztóvédelmi főosztályához helyezi át.

Izraeli képviselő közbenjárására távolították el a budapesti álmúzeumot a NY Times ajánlójából – Kibic Magazin

A Wesselényi utcai kamu holokausztmúzeum híre már Izraelbe is eljutott. Ennek köszönhetően sikerült kivetetni az álmúzeum nevét a New York Times budapesti helyeket ajánló cikkéből. A Wesselényi utca 9. szám alatt, a Dohány utcai zsinagóga közelében működő Shoah Cellar (Soa vagy Holokauszt pince) Múzeumról már elég részletesen írtunk korábban.

A helyi önkormányzat részéről először Szücs Balázs, a Párbeszéd erzsébetvárosi képviselője kezdett el foglalkozni az álmúzeum ügyével. A képviselő megkeresésünkre azt közölte, hogy Oláh Lajos országgyűlési képviselőn keresztül írásbeli kérdést nyújtottak be Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, amelyben a helyiség muzeológiai jellegének, történeti hitelességének vizsgálatát kérték. Szücs Balázs ezen kívül kikutatta az álmúzeumnak helyt adó pince bérleményének jellegét, illetve kikérte a bérleti szerződést az önkormányzati vagyonkezelőtől.

Eközben civilek egy csoportja is tevékenykedni kezdett a Shoah Cellar bezáratásának érdekében. A civilek nevében nyilatkozó Schőn Edina a Kibicnek elmondta, hogy először a NAV-nál tettek feljelentést, miután ellátogattak a helyiségbe, ahol jegyet vásároltak, de kérésük ellenére sem kaptak áfás számlát. A hely üzemeltetője csak egy nyomtatott lapot adott ki, amiből viszont kiderült, hogy Friedman egy sima adóazonosító jel birtokában végzi a tevékenységet. Az adóhatóság ugyan elindította az ügyet, de adótitokra hivatkozva nem ad semmiféle tájékoztatást.

A civilek ezután több hatósághoz, így például a katasztrófavédelemhez is fordultak, de mivel az álmúzeum sehová sincs bejelentve, ezért azt a visszatérő választ kapták, hogy az egyes hatóságok nem tudnak eljárni az ügyben. Ezért úgy döntöttek, saját akcióba kezdenek, és a Shoah Cellar bejáratánál angol és héber nyelvű szórólapokon fogják figyelmeztetni az arra járó turistákat. Tegnapra már meg is hirdették a Vesszen a Shoah Cellar elnevezésű eseményt, azonban az álmúzeumot éppen zárva találták. Ennek ellenére nem adják fel, újra próbálkozni fognak.

@ Shoah Cellar

Geplaatst door Kibic Magazin op Dinsdag 28 augustus 2018

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp