A közép-európai zsidóság történetét bemutató központot hoznának létre Debrecenben

A debreceni turizmus fellendítésének érdekében egy zsidónegyedet is kialakítanának a zsinagóga szomszédságában. A tervekről Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke a Hajdú-bihari Naplónak beszélt.

A turizmus fellendítésének érdekében egy olyan emlékközpontot hoznának létre Debrecenben, amely Európában páratlan módon mutatja be a közép- és kelet-európai zsidóságot, illetve annak történetét. Erről Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) elnöke beszélt a Hajdú-bihari Naplónak. A debreceni önkormányzat támogatta és finanszírozta az erről szóló előzetes tanulmánytervet, és a DZSH elnöke most abban reménykedik, hogy kormányzati támogatással már az idén el tudják kezdeni a projekt előkészítését.

A Pásti utcai zsinagóga Debrecenben (Fotó: debrecen.hu)

A tervek szerint az emlékközpont a zsinagógához csatlakozik majd, így egy olyan komplex helyszín jöhetne létre, amely hatékonyabban segítené az oktatási és kulturális feladatok megvalósítását. A hitközségben emellett egy új, modern rituális fürdő és egy kóser izraeli bisztró létrehozását is tervezik. Horovitz szerint ezek azért lennének fontosak, mert Debrecenben található a vidék legnagyobb létszámú zsidó közössége, ráadásul nagyon sok izraeli diák is tanul a helyi egyetemen.

Amennyiben a tervek megvalósulnak, akkor a vidéken egyedülálló módon egy, a múltat megidéző zsidónegyed létesülhetne Debrecen belvárosában. A helyi hitközség vezetése már egy ideje azon dolgozik, hogy Debrecen a keleti régió zsidó turisztikai központjává váljon. Ehhez nagy segítséget nyújt, hogy Debrecen és Tel-Aviv között heti két alkalommal közvetlen repülőjárat közlekedik. A városból ráadásul a tokaji és a szabolcsi csodarabbik sírjához vezető zarándokutak is könnyen megközelíthetők.

(haon.hu)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp