Zsidók már alig vannak, de a gazdag zsidó múlt akaratlanul is visszaköszön

Kelet-Lengyelországban és Litvániában még akkor is találkozunk a helyi zsidóság gazdag múltjával, ha utunknak egészen más célja van. Sokszor sajnos nem éppen a legvidámabb körülmények között.

Augusztus első felében két héten át barangoltunk Lengyelország keleti részén és Litvániában. Elsősorban a régió természeti kincsei érdekeltek minket, így az utazás főbb állomásai erdők, tavak, tengerpartok és homokdűnék, illetve azok környéke voltak. Köztes megállóknak pedig kisebb-nagyobb városokat választottunk, ahol tényleg csak olyan helyeket néztünk meg, amelyek nem jelentettek nagyobb kitérőt, illetve teljesen spontán módon kerültek a szemünk elé.

A lengyel és litván régió egykoron virágzó zsidó közösségeinek fel-felbukkanó emlékei pont ilyen spontán sodródnak az arra járók szemei elé. Elég beesni egy kisvárosba, hogy szállást keressünk éjszakára, mert a tervezett sátrazást elmosta a vihar, vagy túrázni Európa egyik utolsó őserdejében ahhoz, hogy megismerjünk egy apró szeletet a helyi zsidóság legtöbbször nem éppen vidám történetéből. A csodarabbik neveit ezen a vidéken ugyanis éppen olyan gyakran emlegetik, mint a környékbeli haláltáborokét.

Az első pingpong-bajnokság Litvániában

Litvániában három működő zsinagóga található – olvassuk abban a kaunasi szállásunkon gondosan elhelyezett turisztikai tájékoztatóban, amely kiemelt helyen ajánlja látványosságként a város Choral zsinagógáját, mint egyikét a három még használatban lévők közül. A másik kettőt Vilniusban, illetve Klaipedában lehet megtalálni. Ehhez képest a Zsinagógák Litvániában című angol nyelvű kiadványban közel 1000 körülire becsülik a II. világháború előtt az ország területén használatban lévő zsidó imaházak számát. Az épületek közül mára nagyjából 100 maradt meg, és csupán három őrizte meg eredeti funkcióját.

A Choral zsinagóga Kaunasban (Fotó: Wikipedia)

Persze, ezen sincs túl sok csodálkozni való, hiszen Litvániában működött az egyik leghatékonyabban a náci gyilkoló gépezet az ország 1941-es német megszállását követően. A helyi lakosság hathatós segítségével az ott élő nagyjából 250 ezer zsidó több mint 90 százaléka a holokauszt áldozta lett. Jelenleg 3500 körülire tehető a litvániai zsidó közösség létszáma.

A Choral zsinagóga azonban sehogy sem akart utunkba esni, a Google térképe viszont egy ortodox zsinagóga épületét jelezte a szállásunkhoz közeli utcák egyikében. Így aztán úgy döntöttünk, megnézzük, ha már érdemesnek találta valaki külön megjelölni, de csak egy omladozó téglacsarnokot találtunk, amelyet valamilyen üzemként használhattak, de azt sem mostanában. Az építmény íveibe talán még bele is lehetett volna látni valamilyen egykori zsinagógára emlékeztető formát, de az egész annyira lehangoló látványt nyújtott, hogy még a fotózástól is elment a kedvünk.

Kaunas – zsidó nevén Kovna – belvárosában viszont ennél sokkal kellemesebb meglepetés ért minket, pedig csak a lányunk kedvét próbáltuk feldobni az egyik épület elé kihelyezett vicces agyagfigurákkal. A felettük lévő házfalra ugyanis egy emléktáblát helyeztek el, amelyre felpillantva a Maccabi jellegzetes Dávid-csillag formájú emblémája vonta magára a figyelmünket. A tábla feliratát elolvasva pedig az is gyorsan kiderült, hogy pont az előtt a 18. századi épület előtt állunk, ahol 1927 márciusában Litvánia első asztalitenisz-bajnokságát rendezték meg a helyi Maccabi sportegyesület szervezésében.

A működő zsinagógát a másik litván nagyvárosban, a Balti-tenger partján fekvő Klaipedában sem találtuk meg, igaz nem is kerestük túlságosan. Ez a város volt utunk során talán az egyetlen, ahol nem találkoztunk semmiféle zsidósággal kapcsolatos utalással. Pedig Klaipeda története annyiban eltér Litvánia többi részétől, hogy a várost már 1939 márciusában csatolták a Német Birodalomhoz, ekkor még azonban a zsidóknak lehetőségük volt elmenekülni. Így Klaipeda zsidóságának „csak” a felét pusztították el a holokauszt során. A várost ráadásul pont a Vörös Hadsereg 16. litván divíziója szabadította fel, amelynek nagyjából a 30 százaléka zsidó katonákból állt, és éppen ezért „zsidó divíziónak” is nevezték.

A Fehér zsinagóga, ahonnan egyszer csak eltűntek a zsidók

Sejny egy lengyel kisváros a litván határ közelében, ahová eredetileg ugyan nem terveztünk megállót, de végül úgy alakult, hogy ott töltünk el egy éjszakát. A város nevezetessége – a valóban impozáns monostor mellett – a Fehér zsinagógának nevezett neobarokk stílusú épület, amely ma kultúrházként üzemel. A város láthatóan nem közömbös zsidó múltja iránt, nemrég például klezmer koncert volt a zsinagógában, amelynek falán három nyelven (lengyelül, litvánul és angolul) mesélik el az épület és a helyi zsidóság történetét.

Ebből kiderül, hogy korábban számos híres rabbi élt és tevékenykedett Sejnyben, ahol már a 17. században éltek zsidók. A 19. század második felére a zsidó lakosság száma 2300 felé emelkedett, a népességnövekedésnek megfelelően épült a Fehér zsinagóga is 1860-ban. A várost a Molotov-Ribbentrop paktum következtében a nácik foglalhatták 1939 októberében. A német megszállás idején a zsinagóga épülete tűzoltó állomásként funkcionált. És ennyi. Innen már csak az épület sorsáról tudhat meg pár dolgot az olvasó, arról viszont, hogy mi történt a korábban ismertetett zsidó közösséggel, egy szót sem írnak többet.

A Fehér zsinagóga Sejnyben (Fotó: Reszkető Petra)

Azért rövid guglizás után sikerült megtudnunk, hogy miután bevonultak a nácik a városba, az ott élő zsidókat egyszerűen kiterelték a litván határra, a senki földjére, ahol élelem nélkül, a fagyban két hetet voltak kénytelenek eltölteni. Sokan már ezt sem élték túl, de a zsidók egy része átjuthatott Litvániába, ahol a helyi közösségek befogadták őket. Litvánia német megszállását követően viszont a maradék sejnyi zsidók sorsa is megpecsételődött.

Tömegsírok az őserdőben

A lengyelországi zsidóság sorsának elsumákolása azonban egyáltalán nem volt elmondható, azokról a helyiekről, akiktől információkat kaptunk. Annak ellenére kerültek elő koncentrációs és haláltáborok nevei, hogy ilyenekről egyáltalán nem kérdeztük őket. Kelet-Lengyelországban azonban több ilyen tábor is működött, és ezek valahogy minden helytörténet részévé váltak a régióban. Olyan helyeknek is, amelyekről végképp nem gondoltuk volna, hogy akár csak említés szintjén is, de találkozhatunk velük.

Ilyen volt például amikor a Bialowieza-erdőben található nemzeti parkban túráztunk. Mivel ez egy kiemelten védett terület, ezért csak helyi vezetőkkel látogatható. Így aztán mi is egy idegenvezetővel indultunk neki az érintetlen őserdőnek, ahol a mocsaras részen lefektetett fapallón túl csak egyetlen emberi tevékenységre utaló jelet találtunk: egy tömegsírt.

A Bialowieza-erdő (Fotó: clientearth.org)

Vezetőnk el is magyarázta, hogy a német megszállást követően Göring a világ legnagyobb vadászterületét tervezte létrehozni ezen a helyen, számításait azonban keresztülhúzták a lengyel és a szovjet partizánok, akik beköltöztek az erdőbe. A nácik így szarvasok és bölények helyett inkább rájuk vadásztak. A tömegsír, amit láttunk az ott meggyilkolt partizánok nyugvóhelye, a környékbeli zsidókat ezzel szemben – meséli vezetőnk – a közeli treblinkai megsemmisítő táborba deportálták. „De ez már csak történelem” – mondta reményét kifejezve, hogy tényleg az is marad.

Az őserdőtől valamivel délebre eső Lublinban ezek után már nem is volt annyira meglepő, hogy szállásadónkból lett idegenvezetőnk hirtelen a város zsidóságának szomorú sorsáról kezdett el mesélni, miközben a volt gettó helyszínét mutogatta a várba menet. Lublin határában működött ugyanis a Majdanek koncentrációs tábor, a helyi zsidók nagy részét azonban a hatékonyabb Belzec haláltáborban gyilkolták meg. Nem csoda, hogy a lublini zsidóságot a nácik már 1943-ra teljes egészében elpusztították.

Pedig a II. világháború előtt a város lakosságának csaknem a harmada volt zsidó, emléküket pedig több helyen is őrzik a városban. De idő szűkében sajnos ezekre a helyekre már nem sikerült eljutunk. Talán majd legközelebb.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp