A Billboard csúcsait ostromolja az Eurovízió-győztes izraeli dal

Az izraeli Netta által előadott Toy című dal ezen a héten már a Billboard klubzenei listájának élére került. Eközben úgy tűnik, a szerzőknek sikerül elkerülniük a plágiumvádról szóló pert.

A Toy lett az első olyan izraeli dal, amely a Billboard egyik listájának csúcsára tudott kerülni. Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese a Dance/Elektronikus zenék kategóriában is már a legjobb 30 dal között található. Korábban már a Toy klipje is rekordot döntött, miután a YouTube minden idők legnézettebb eurovíziós dala lett. A klip megtekintése jelenleg a 89 millióhoz közelít.

A sikerek ellenére az izraeli dal szerzőinek egy plágiumváddal is szembe kell nézniük. Az amerikai Universal kiadó szerint ugyanis a Toy egyes elemei igen hasonlítanak a White Stripes zenekar Seven Nation Army című 2003-as slágerére. A kiadó ügyvédei korábban egy per lehetőségét is belengették, ám az izraeli szerzőpáros szerint sikerült egyességre jutniuk az amerikai kiadóval.

Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert amennyiben egy per során a bíróság kimondaná, hogy a Toy szerzői plagizáltak, abban az esetben a Eurovíziós Dalfesztivál szabályainak megfelelően kizárnák az izraeli dalt a versenyből. Abban az esetben pedig a jövő évi Eurovíziót sem Izraelben rendeznék meg.

Mázli: Mégsem marad el az Eurovíziós Dalfesztivál jövőre Izraelben – Kibic Magazin

Elhárult a győztes dal feje felől a plágiumveszély, és az utolsó pillanatban egyezségre jutott az izraeli pénzügyminisztérium és a helyi közmédia vezetése

(Times of Israel)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp