Következik: 

Kiszlév 14, 5779 · 2018. november 21, szerda

Radnóti rabbi: Kerényi Imre és a halál méltósága

Volt remek színpadi érzékű rendező, volt segítőkész és meggondolatlanul bántó, előzékeny, figyelmes, elegáns, hatalmaskodó és agresszív is – ez mind ő volt egykor. Meghalt, nem is annyira idős korában, egy élete utolsó időszakában megosztóvá váló ember, aki a zsidókról is mondott egyet-mást, amit talán jobb lett volna, ha nem mond. – írja Radnóti rabbi a 24.hu-n

De nem akárki volt és bárki is lett volna, Isten képmására teremtett ember volt. Aki örül bárki halálának, ezt, a teremtést vonja kétségbe.

Személyesen nem ismertem Kerényi Imrét, ám 21-22 esztendős lehettem, amikor láttam és hallottam őt beszélni a Parlament előtti Demokratikus Charta tüntetésen.

Beszéde megérintett, színpadias személyisége rabul ejtett. Későbbiekben mindannyian láttuk, mint látványos performance-ok tehetséges rendezőjét, ám azt is, hogy mennyire szeretett „jelen lenni” olyankor is, amikor nem biztos, hogy kellett volna. Bár majdnem mind jól ismerjük ezt a típusú gyengeséget.

Nem értek igazán a színházhoz és nem foglalkozom pártpolitikával. Sőt, őszintén megmondom, saját átgondolt mondandóm sem igazán volt Kerényi életéről és a haláláról sem mindaddig, amíg nem találkoztam a Facebookon hol részvétlen, hol kifejezetten vadul gyűlölködő posztokkal.

Évek óta így van ez, ha olyan ismert ember élete ér véget, akit könnyen el lehet helyezni a magyar politikai- vagy celeb palettán.

Így van ez. Már rég megszokhattam volna, de mégis elviselhetetlen maradt. A közösségi együttélés legalapvetőbb, leginkább megkérdőjelezhetetlen normáit kezdi ki minden ilyen hangulatú megszólalás. Nem az én személyes és érdektelen Facebook-falamról van szó, ez már régen országos jelenség, az ország hangulatát kifejező folyamat.

A teljes cikk itt olvasható:

Radnóti rabbi: Ami mindannyiunkat összeköt: Kerényi Imre és a halál méltósága | 24.hu

Meghalt, nem is annyira idős korában, egy élete utolsó időszakában megosztóvá váló ember, aki a zsidókról is mondott egyet-mást, amit talán jobb lett volna, ha nem mond. De nem akárki volt és bárki is lett volna, Isten képmására teremtett ember volt. Aki örül bárki halálának, ezt, a teremtést vonja kétségbe.

 

A Vélemény rovatban közreadott cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp
Kibic

FREE
VIEW