Következik:  
Erev Szukot · Tisri 14, 5779 · 2018. szeptember 22, szombat

Max Nordau és az „izmos” új zsidóság álma

120 éve alkotta meg Max Nordau magyar cionista az „izmos zsidóság” fogalmát. Cikkünkben Nordau életének, az új zsidó ember képének és az eszmény izraeli lecsapódásának jártunk utána.

Dacára annak, hogy Herzl Tivadart követően a második legnevesebb magyarországi születésű cionistáról van szó, akit Izraelben olyannyira nyilvántartanak, hogy még Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is megemlítette hazánkban tett tavalyi látogatása során, meglehetősen kevés könyv vagy cikk foglalkozik Max Nordau életével. Legutolsó angol nyelvű életrajzát 1943-ban adták ki a saját rokonai, magyar nyelvű tanulmányokban pedig szinte csak Ujvári Hedvig történész foglalkozott vele. Holott Nordau Herzl „jobbkezeként” nem csak a cionista mozgalom szervezeti életében játszott meghatározó szerepet, de a zsidó állam új szellemi alapjainak letételében is az új héber (később izraeli) ember eszményének felvázolásával, az „izomzsidóság” (Muskeljudentum) fogalmának bevezetésével.

A Südfeld Simon Miksa néven a Dob utcában született Max Nordau orvos és publicista volt, akinek korai munkássága nem csak számos, német nyelven megjelent útirajzot fedett le, de tartalmazott nemzetközileg is sikeres társadalomtudományi írásokat, mint a Korunk kultúréletének kényelmes hazugságai és a Degeneráció. Nordau kora „dekadens” művészetét támadta, mint a természetes társadalmi struktúrákat szétfeszítő jelenséget, s előbbi könyve olyannyira sikeres volt, hogy

Teleki Pál – a nem éppen filoszemitizmusáról ismert magyar miniszterelnök – egy a numerus clausust támogató beszédében is idézte azt.

Mindez rámutat Nordau munkásságának egyik érdekes kettőségére: a cionizmus ügyének felvállalását követően ugyan Nordau végig a zsidóság érdekében, a zsidó államért dolgozott, mégis nacionalista és konzervatív nézetei okán megtalálta a közös hangot más nemzetek nacionalistáival is. (Akik alkalmanként, mint Teleki is, antiszemiták voltak).1

Mi vezethette Telekit arra, hogy Nordaut idézze egy antiszemita beszédében, és vajon mit gondolt Nordau arról, hogy egyes zsidóellenes írók az ő szavaival támasztják alá nézeteiket? Mi köze volt mindennek Nordau társadalomról – illetve a zsidó társadalom megjavításáról – alkotott nézeteihez, és mit jelentenek azok a mára elfeledett, Nordau-alkotta kifejezések, mint az éppen 120 éve megalkotott Muskeljudentum vagy a Luftmensch? Cikkünkben ezeknek a kérdéseknek járunk utána, a cionista mozgalom – és a magyar származású cionisták – egyik kevéssé feltárt, ellentmondásos és érdekfeszítő fejezetét bemutatva.

Max Nordau

*

Nordau írását a zsidó társadalom „hibáiról” és annak „megjavításáról” korszaka nacionalista diskurzusainak keretében kell értelmezni. Ahogy Walter Ze’év Laqueur, a cionizmus történetének neves kutatója megállapította a mozgalomról írt vastag monográfiájában, egyes nacionalista hangvételű cionista esszék „baljósnak” tűnhetnek a holokausztot követő évtizedekben, hiszen a legtöbb olvasó ekkorra már valószínűleg fel van vértezve a népies nemzeti érzés és a nemzeti partikularizmus szóhasználatával szemben. A szövegeket kontextusukban kell látni: a cionista mozgalom egy kisebbségi, liberális fősodrattal szemben álló irány volt, melynek elemi feladatokkal kellett megküzdenie az asszimilált zsidóság Szentföld felé való terelésében, a századforduló előtt divatos, s szerintük utópisztikus elképzelések lebontásában.2

A fentieknek ékes példája az az interjú, melyet Nordau a Libre Parole nevű francia antiszemita lapnak adott. Az Édouard Drumont által szerkesztett lap, mely komoly szerepet játszott az Alfred Dreyfus kapitány elleni hangulat gerjesztésében Franciaországban, 1903 telén kért – és kapott – interjút Nordautól. A beszélgetést Raphaël Marchand antiszemita író jegyezte, s ugyan nem ez az egyetlen effajta, mai szemmel bizarr interjú – elvégre lehetett zsidókkal készült beszélgetéseket olvasni a náci lapokban, ahogyan zsidó lapok is néha meginterjúvoltak antiszemitákat –, mégis érdekfeszítő látni, hogy váltott szót két, elméletileg egymással teljesen ellentétes nézeteket valló nacionalista. Nordauról a kezdeti leírást az ellenségesség és a tisztelet hangjait egyaránt megütő módon adta a szerző:
Max Nordau bőven benne jár a hatvanas éveiben, ami még nem látszik rajta. Alacsony növésű ember áll előttem, meglehetősen testes – azaz tipikusan zsidós. Hosszú, hófehér, fésült szakáll keretezi arcát. Kopasz fejbúbja körül göndör és hófehér haja van. Két igen élénk fekete szeme világítja meg az arcát – egy patriarkális arcot, oly’ hegyes állal, amilyen a Bírák könyvében és a Királyok könyvének lapjain leledzhetett”.3

A La Libre Parole címlapja Édouard Drumont Dreyfus ellen heccelő vezércikkével

Nordau hasonló tónusban beszélgetetett az antiszemita újságíróval. Mint mondta, ajtaját most egy „ellenfélnek” nyitotta ki – azaz a legkevésbé sem dédelgetett illúziókat arról, hogy mennyire is lehet öndeklarált zsidógyűlölőkkel együttműködni. Szavaiban azonban a közös nemzeti látásmódra utalt, és maga is tisztázta, hogy hisz a zsidóság „faji” jellegében, mely a származásból fakadó bizonyos objektív tényezők akkoriban divatos, mára kellemetlen kifejezése volt.

Én magam is nacionalista vagyok, de zsidó nacionalista. Ha egy fajnak olyannyira jellegzetes karaktere van, olyan jól felismerhető, mint az enyémnek, akkor nem tud, és nem kell más népek között beolvadnia. Újra nemzetté kell válnia. Itt nincs vallási kérdés, csakis faji kérdés, és nincsen olyan ember, akivel ezen a ponton én jobban egyetértenék, mint maga Meussieur Drumont. Meussieur Drumont, aki francia nacionalista, azt mondja:

Franciaország a franciáké! Az én nacionalizmusom pedig azt kiáltja: Palesztina a zsidóké!”

Adott tehát egy zsidó szerző, cionista politikus, aki egyszerre hisz a zsidó fajban és a tekinti – józanul – ellenségének azokat a nem-zsidókat, akik ugyanezt a tételt ismételik. Mielőtt kitérünk arra, milyen konzekvenciákat is vont le Nordau a zsidóság jellegéről alkotott nézeteiből, érdemes felelnünk arra a kérdésre, hogy Nordau vajon az antiszemita fajelmélet dacos megfelelőjét, egyfajta „zsidó ellentételét” adta-e? A válasz egyértelműen nem: Nordau egyike volt azon kevés cionista politikusoknak, akiknek nem-zsidó felesége volt, mint ahogy más kérdésekben is képes volt elrugaszkodni az általános nacionalista állásponttól.

Példának okáért abban a korai cionista dilemmában, miszerint a Szentföldön kell-e felállítani a zsidó államot, vagy létre lehet-e hozni egy „ideiglenes menedéket” az üldözött zsidók számára Afrikában, Nordau az utóbbi mellett érvelt. (Ezen álláspontjáért egy radikális cionista aktivista le is próbálta lőni 1903-ban). Jeruzsálem kérdésében azonban érdekes módon a konzervatív álláspontot képviselte: míg Chájim Weizmann, Izrael későbbi első államelnöke Jeruzsálemre egyfajta poros, avítt, csupán a vallásos zsidók számára érdekes helyként tekintett, addig Nordau többször is szót emelt a harmadik Szentély felépítése mellett. Kevesebb ellentmondást azonban nem is szabad elvárni egy olyan radikálisan újító gondolkodótól, mint Nordau, aki az új héber ember képének két lényeges fogalmát is megalkotta: ezek pedig a Luftmensch és a Muskeljude.

*

Ha Max Nordau nevét kevesen ismerik még a hazai zsidóság ismerői között is, akkor Rudolf Lothar, a budapesti születésű bécsi cionista esszéista nevét még annyian sem. Pedig Lothar a korai cionista irodalom egyik legátfogóbb indoklását adta azon nacionalista önkritikáról, mellyel a cionizmus rendre élt. Lothar úgy érvelt, hogy „két módja van a gyermeknevelésnek . . . Az egyik eszköz a feddés, melynek az a célja, hogy leküzdje a kis ember rossz ösztöneit, hogy megbüntesse gyarlóságait, és kiirtsa lusta és rossz hajlamait. A másik eszköz a dicséret. Csakhogy a [természet] szidása a megsemmisítés, dicsérete pedig a győzelem a létért folytatott küzdelemben”. Meggyőződése szerint tehát a nemzetek természetes versenyében létkérdés volt, hogy a zsidóság önnön hibáit azonosítsa, és kíméletlen kritikával megjavítsa.4

Kritikából pedig nem volt hiány. Ahogyan a magyar nacionalizmusban is egyes szerzők – például Ady Endre, Prohászka Ottokár vagy Bajcsy-Zsilinszky Endre – erős szavakkal kritizálták a magyar nemzetet, úgy a cionisták között is divatos volt az önostorozás ezen formája. Noach Efron izraeli történész úgy írt erről, hogy „nem kell sokat keresgélni, hogy az ember az Altjudét [azaz a régi, nem-cionista zsidót – V. L. B.] kritizáló ábrázolásokra bukkanjon a cionista szóhasználatban és irodalomban”. Számos cionista szerző alapvető gondolata volt, hogy a zsidóság a diaszpórában elkényelmesedett, gyenge, a palesztinai nehéz életre képtelen tömeggé változott. Szóhasználatuk voltaképpen olyannyira kritikus volt, hogy Herzl Tivadarnak egyszer el kellett magyaráznia brit politikusok számára, hogy

„bizonyos dolgokat az ember megtehet a családtagjaival, amit másoktól azok sértésnek vennének”.5

Így kell értelmezni tehát Max Nordau tételeit is, melyeket különböző cionista kongresszusokon (1897, 1898, 1901) fogalmazott meg a zsidóság helyzetével kapcsolatban. Ezek az eszmefuttatások elsősorban belső diskurzusok, építő kritikák voltak: ahogyan egy családon belül is vannak veszekedések, ám a külvilág felé (jobb esetben) egységes képet mutatnak, úgy a cionisták felfogásában a zsidóság sorai között is megvolt a helye a korholással való nevelésnek. Erre gondolt Nordau, aki az Ötödik Cionista Kongresszuson arról beszélt, hogy a kelet-európai zsidóság egy igen jelentős része Luftmensch volt, azaz „levegő-ember”: ez a kifejezés egyszerre utalt az ingatag gazdasági helyzetre és a kulturális be nem ágyazottságra. Gondolatait részletesen már az Első Cionista Kongresszusion is lefektette: ugyan korának zsidósága hitt a liberalizmusban, nem-zsidó szomszédjaik azonban nem gondolták komolyan az emancipációt, és ezért továbbra is előítéletekkel korlátozzák előmenetelét. Ez pedig „lehúzza lelkét és tönkreteszi a zsidó testét”. Így állhatott elő az a helyzet, hogy századforduló környékén „a zsidók többsége kárhozott kéregetők népe”.6

Részletes „gyógyszerrel” pedig a Második Cionista Kongresszuson jelentkezett, ahol bevezette az „izmos zsidóság”, azaz a Muskeljudentum fogalmát. Nordau úgy vélte, hogy a diaszpórában való fizikai állapot-romlásra egyedül a sportolás zsidó életbe való újbóli bevezetése lehet a jó válasz:

A zsidó gettók szűk utcáiban szegény végtagjaink nem tudtak kinyújtózni; naptól elzárt otthonainkban idegesen pislantottak szemeink . . . De az elnyomásnak már vége. Most már van fizikai terünk, ahol életünket élhetjük . . .

Élesszük tehát fel a harcos Makkabeusok ősi tradícióját, és legyünk ismét izmos mellkasú, feszes karú, acélos tekintetű férfiak!”7

A felhívást számos cionista sportszervezet megalapítása követte, illetve folyóirat is indult Jüdische Turn-Zeitung, azaz Zsidó Torna-Újság címmel. A folyóirat tisztázta, hogy a sportolás „a degeneráció jeleivel”, a zsidók közötti „idegesség rémisztő mértékű növekedésével” veszi fel a harcot, a lap szerkesztője, Hermann Jalowicz pedig kijelentette, hogy

„a cionizmus a gyógyító szérum az áporodott gettó-levegővel szemben”.

Mindez természetesen nem jelentette, hogy az emancipáció minden értékével szemben álltak volna a cionisták, ám az asszimiláció és a kulturális előrehaladottság egyes árnyoldalait kétségkívül látták. „Az emancipáció hasznos volt a zsidóság számára . . . azonban megzavarta a zsidó lélek fiziognómiáját”. A lap ezért a sportolásra egy helyütt „az intellektualizmus elleni védelmi szervezetként” utalt. A lap szerkesztői valószínűleg meglepetéssel konstatálnák ma azt a tényt, hogy Izrael állam a világ élvonalában áll az egy főre jutó diplomák számában.8

*

A közönséges fügekaktusz egy terebélyes, magasra növő, szúrós és igénytelen növény, melynek édeskés gyümölcsét előszeretettel fogyasztják a Közel-Keleten. A növény neve héberül cábár, angolos átírással szabra, ám a kifejezés elsősorban nem a természet-kedvelők között ismert. A szabra ugyanis az izraeli „új zsidók” Palesztinában 1930 körül meghonosodott neve is, mely találóan írja le az idealizált, eszményi héber ember képét: kívül kemény, szúrós, belül azonban finom lelkű és érzékeny. A szabra az elképzelés szerint a már Izraelben született, egyedi karakterrel rendelkező zsidó volt: izmos, napbarnított, képes a mezőgazdasági munkára és a katonáskodásra, azaz minden olyan feladatra, amelytől a diaszpórában a zsidóságot gyakorta elzárták. A korai izraeli filmekben a szabrák általában dzsipeken vagy traktorokon ültek, vállukon hanyagul átvetve lógott a puska, egyfajta zsidó cowboyként vagy muzsikként őrizve meg – s nem lefektetve, hiszen másodgenerációs izraeliek voltak – a zsidó államot. Kevesen adták olyan érzékletes leírását a szabráknak, mint a magyar-zsidó Kösztler Artúr, aki palesztinai éveinek történetét Mint éjjeli tolvaj című regényében örökítette meg. Könyvében így írta le az új, palesztinai születésű zsidókat:

19 évesek voltak, az ország szülöttei, Petah Tikva, Rison Lecion, Metula és Nahalal első telepeseinek fiai és unokái. A héber az anyanyelvük volt, nem pedig utólag tanult képesség; az Ország az ő Országuk volt, nem pedig ígéret vagy beteljesedés.

Európa számukra a csillogás és a rettegés története volt, az új Babilon, a száműzetés földje, ahol elődeik a folyó partján ültek és sírtak.

Nagyrészt szőkék voltak, szeplősek, erős és durva alkatúak; parasztok és földművelők fiai, zsidótlan megjelenésűek. Nem kergették őket rossz emlékek, és semmit sem kellett elfelejteniük. Nem volt rajtuk ősi átok, és nem kergettek hisztérikus reményeket; úgy szerették a földet, ahogyan csak egy paraszt tudja szeretni azt, a kisgyermek hazafiságával, és egy ifjú nemzet önbecsülésével. Szabrák voltak”.9

Szabre gyümölcs a piacon

A fentiekhez Ígéret és beteljesedés című könyvében még azt is hozzátette, hogy a szabrák szerinte gyakorta szőkék és piszék, ennek okaként pedig „valamilyen különös biológiai átalakulást” nevezett meg, aminek szerinte a talajhoz lehetett köze. Az érvelés ugyan irracionálisnak tűnhet, ám az eredmények, amennyiben lehet egyfajta ok-okozatiságot látni a korai cionizmus célkitűzései és a mai izraeli társadalom között, sok szempontból Nordaut igazolják. Ugyan Izrael nem különösebben sikeres a nemzetközi sportban, a küzdősportokban azonban komoly teljesítményt nyújt az ország: a dzsúdó egyfajta „nemzeti sport”, s a Krav Maga Izrael talán leginkább felismerhető küzdősort-terméke. Az izraeli hadsereget pedig a világ legütőképesebb seregei között tartják számon, ilyen értelemben pedig mindenképpen sikerült gyakorlati térre ültetni az izomzsidóság fogalmát.10

Más szempontból pedig talán mégsem éppen úgy alakul az izraeli társadalom fejlődése, ahogyan azt a szellemi alapító atyák megálmodták. Míg az „új héber emberről” szóló írások a bibliai vágyódást Izrael földje után piedesztálra emelték, a szövegek általában szekulárisak voltak, esetenként vallás-ellenesek. Ezzel szemben napjaink Izraelében a vallásos cionizmus sokkal nagyobb szerepet kap, mint korábban. Egyes izraeli lapok a 2010-es évek elején is „csendes vallásos forradalomról”, a katonai és közéleti tisztségek vallásosokkal való feltöltéséről írtak. Az izraeli demográfiai adatok szerint pedig a nem alijából származó lakosság-gyarapodás elsősorban az ortodox zsidóságnak köszönhető. Érdemes ilyen szempontból összehasonlítani a különböző cionista irányzatok reprezentáltságát a cionizmus eszmetörténeti forrásainak talán legtöbbet forgatott kézikönyvében, Arthur Hertzberg rabbi és történész itt is idézett The Zionist Idea című 1972-es munkájában: akkor még a szocialista cionizmus forrásainak kutatása volt fontos, a szekuláris jobboldal kevés helyet kapott, a vallásos jobboldal csak mutatóban volt ott. Manapság a sorrend talán fordított lehetne: a baloldali cionizmus alig él, a jobboldali-szekuláris cionizmus jelenleg domináns, de

könnyen lehet, hogy a következő izraeli miniszterelnök már napi szinten kipát fog hordani.11

Veszprémy László Bernát
történész és publicista

 

1 Gróf Teleki Pál beszéde a Felsőház 26. ülésén, 1928. március 13-án. Felsőházi napló, 1927. II. kötet, 105-110. Teleki (ekkor már nem miniszterelnöki) felszólalásának lényegi része: „Egész őszintén és világosan látjuk, hogy itt egy faji harcról van szó. Én nem teóriákat akarok itt kifejteni, de ez az életvalóság, ez így van. Ezt tudjuk mi keresztények, tudja a zsidóság is, de egyikünk sem mondja meg, hanem ez a palástolás, ez egyike azoknak az udvariassági formáknak, amelyeket Max Nordau úgy nevez: Konventionelle Lügen der Kulturmenscher”.

2 Walter Laqueur: A History of Zionism (New York: MJF, 1972), 398.

3 Raphaël Marchand: Max Nordau. Juifs contre Juifs. La Libre Parole, 1903. december 21. 1-2.

4 Rudolf Spitzer [Lothar]: Antisemitische Caricaturen. Die Welt, 1:3 (1897. május 18.), 14-15.

5 Dr. Herzl’s Evidence Before the Royal Brittish Commission on Alien Immigration. The Maccabean, 1902. augusztus. 79-87.; Noah J. Efron: Trembling with Fear. How Secular Israelis See the Ulta-Orthodox, and Why. Tikkun, 5:5 (1991), 15-22 és 88-90, itt 88-89.

6 Max Nordau: Speech to the First Zionist Congress (1897). In: The Zionist Idea. A Historical Analysis and Reader. Szerk. Arthur Hertzberg (Philadelphia: JPSA, 1997), 235-244, itt 240. A Luftmensch szó egyes korábbi használatait bemutatja: https://forward.com/culture/112889/the-pros-and-cons-of-air-power/.

7 Michael Berkowitz: Zionist Culture and West European Jewry before the First World War (New York: Cambridge University Press, 1993), 107.

8 Az idézetekhez: Michael Brenner: Emancipation through Muscles: Jews and Sports in Europe (Lincoln, NE.: University of Nebraska Press, 2006), 16-17. A diplomák számához: https://www.jpost.com/Blogs/Discover-Everyday/Developments-in-Higher-Education-in-Israel-484855.

9 Arthur Koestler: Thieves in the Night. Chronicle of an Experiment (London: Macmillan, 1946), 9.

10 Arthur Koestler: Promise and Fulfilment. Palestine 1917-1949 (London: Macmillan, 1949), 329. A dzsúdóhoz, mint „nemzeti sporthoz” lásd: http://www.dailymail.co.uk/wires/ap/article-3739871/Israel-basking-success-national-sport-judo.html és https://forward.com/news/israel/347665/6-reasons-judo-is-israels-new-national-sport/.

11 Több, a „csendes forradalomról” szóló cikk mellett lásd: http://jewishweek.timesofisrael.com/the-haredi-revolution/ és http://blogs.timesofisrael.com/israels-silent-revolutions/. A demográfiai előrejelzésekhez lásd: https://www.jpost.com/Israel-News/Report-Israels-population-to-reach-20-million-by-2065-492429.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp