A németek előtt amerikai használatban volt a náci karlendítés

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Van egy kézmozdulat, amelyet a XX. század történelme mindenki számára ismertté tett.  Sokan azt gondolják, hogy a náci karlendítést eredetileg a fasiszta mozgalmak találták ki. Pedig nem, és erre az Index cikke hívja fel a figyelmet.

A kézmozdulatot lehet sokféleképpen értelmezni, lehet úgyis, ahogy azt a Kibic is megírta , amikor is a Maccabi Tel-Aviv itthoni meccse előtt a Fradi elnöke felhívta a szurkolók figyelmét, hogy a szívtől az égig kézmozdulatot az UEFA félreértheti, ahogy azt már oly sokszor megtette. (Talán véletlenül.)

Ez az a kézmozdulat, amelyről eddig azt gondolták sokan, hogy a XX. században először a Mussolini által alapított Fasci di combattimento (Harci szövetség), majd az 1921-ben létrehozott Partito Nazionale Fascista (Nemzeti Szövetségi Párt) honosított meg, amelyet később az NSDAP is átvett, azaz ez egy igazi fasiszta köszönés, köszöntés.

Benito Mussolini és Adolf Hitler

Pedig nem. Nagyon is nem.

A kézmozdulat eredetéhez a XIX. század második feléhez, és egészen az Egyesült Államokig kell visszautazni. Ott 1892-ben egy ifjúsági magazin, a Youth’s Companion tulajdonosa, Daniel Sharp Ford találta ki az amerikaiak hűségesküjét, a Pledge of Allegiance-t. 27 évvel az amerikai polgárháború lezárása után, amikor nagy nehézségek árán megalakult az Amerikai Egyesült Államok, Ford úgy gondolta, érdemes a hazafiság gondolatát még jobban elterjeszteni, elsősorban az iskolás gyerekek körében.

Ford megbízta egyik munkatársát, Francis J. Bellamyt, hogy találjon ki egy hűségesküt, amelyet a diákok elmondhatnak a zászló előtt, egy olyat, amelyik jelképezi az Egyesült Államokat, az amerikaiságot. Bellamy megírta a szöveget, a Youth’s Companion pedig közzétette. Fordításban így hangzik: „Hűséget fogadok a Zászlómnak és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan a Nemzet, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek.”

Az eskü rövid időn belül olyan népszerűvé vált, hogy nemcsak az iskolákban, de táborokban, gyűléseken, nyilvános eseményeken és a kongresszusban is mondani kezdték, villámgyorsan az amerikai köztudat, a közgondolkodás részévé vált.

Azonban úgy vélték, hogy az eskü önmagában kevés, szükség van valamilyen kézmozdulatra is. Erre talált megoldást Bellamy, aki azt javasolta, hogy egyfajta tisztelgés is társuljon az eskü szövege mellé, ez lett a Bellamy-tisztelgés. Az eskü során az ember kissé felfelé tartva magasba lendíti a karját, előreszegezett ujjakkal.

Bellamy karlendítés

Az eskü szövegével és vele együtt a kézmozdulattal sokáig nem is volt baja senkinek az Egyesült Államokban. Egészen addig, amíg először Benito Mussolini, majd később Adolf Hitler is ezt a kézmozdulatot kezdte használni. Nemsokára a karlendítést a fasizmussal kezdte azonosítani az egész világ.

Az amerikaiak úgy érezték, hogy ezzel az ő esküjüket mocskolja be a két fasiszta diktátor és az általuk képviselt gondolkodásmód. A változtatásra jóval a fasizmus megjelenése után  került sor. 1942 karácsonya előtt a Flag Code törvényjavaslat hetes cikkelyét úgy módosították, hogy a Bellamy-tisztelgést az eskütevőnek állva kell elmondania, és közben a szívére kell szorítania a kezét.

Ma mindenki így ismeri az esküt, és senkinek nem jut az eszébe, hogy egykor egy egészen másfajta kézmozdulattal tettek hűségesküt az amerikaiak a zászlajuk előtt.
Az eskü szövege is többször változott, legutoljára 1954-ben, akkor került be Isten is a szövegbe: „Hűséget fogadok az Amerikai Egyesült Államok Zászlajának és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan Nemzet az Isten színe előtt, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp