Következik:  
Elul 9, 5778 · 2018. augusztus 19, vasárnap

Közvetlen életveszélyből menekített ki szíreket Izrael

A szír polgári védelmisek hamarosan megköszönték a mentési akcióban segédkező országoknak a részvételt, azonban az akciót végrehajtó Izraelt – valószínűleg azért, hogy ne vádolják őket a zsidó állammal való kollaborációval – elfelejtették megemlíteni.

A hét éve dúló polgárháború emblematikus hősei a fehér sisakot viselő polgári védelmisek, akik közül sokan áldozták életüket a mentés során. 422-en most megmenekültek az izraeli hadsereg közreműködésének köszönhetően.

A Fehér sisakosok közleményben  mondtak köszönetet a mentőakciót támogató kormányoknak, de az izraeli hadsereg közvetlen segítségnyújtását nem említik, sőt még az ország nevét sem, a Golán-fennsíkról is elfoglalt szíriai területként beszélnek.

Israel evacuates Syrian civilians from ‘White Helmets’

IDF transfers 800 Syrian civilians from Golan border to Jordan to escape campaign by Assad regime.

Szíria eközben súlyosan elítélte Izraelt a mentőakcióért, és bűncselekménynek nyilvánította. “Izrael mindig hazudott, amikor azt mondta, nincs köze a szíriai háborúhoz”, mondta a szír külügyminisztérium egyik hivatalos forrása, a SANA nevű szír hírügynökség szerint.

Június közepe óta újabb hadműveletekbe kezdtek a kormánycsapatok a felkelők állásai ellen Szíria dél-nyugati részén, ezalatt mintegy 270 ezer lakos menekült el otthonából. Sokan az izraeli határon fekvő Golán-fennsík, illetve Jordánia határa felé menekültek.

A Fehér Sisakosok nevű szervezet 2014 óta azon dolgozik Szíriában, hogy segítse a harcok által sújtott részeken élőket. Eddig 114000 embert mentettek meg saját adataik szerint, és több, mint 200 tagjuk vesztette életét a mentőakciók során.

Most ismét veszélyben voltak, ezért az USA és több európai állam kérésére az izraeli hadsereg mentette 422 tagjukat és családjaikat az oroszok által támogatott damaszkuszi kormányerők támadásától, és egy meg nem nevezett szomszédos országba vitték őket.

A jordániai hivatalos hírügynökség közleménye szerint a polgári védelem tagjai a királyságban vannak, egyelőre zárt területen, innen helyezik át őket hamarosan nyugati országokba, Nagy-Britanniába, Németországba és Kanadába.

 

 

White Helmets thank their rescuers

Syrian Civil Defense thanks countries which assisted in rescue operation, but leaves out Israel.

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp