Következik:  
Elul 9, 5778 · 2018. augusztus 19, vasárnap

Új zsinagóga nyílik a budai Várban ősszel

Jelenleg folyik az imaház felújítása, amely várhatóan az őszi ünnepek után nyitja meg kapuit. Az imaház rabbija Faith Aser lesz, aki eddig a Vasvári utcai zsinagógában dolgozott.

Először az 1960-as években bukkantak rá a régészek több zsinagóga maradványára a budai Várban, ahol a 13-14. századtól kezdve éltek zsidók, sőt egy időben ők voltak a magyarországi zsidó közösség.

A mai Palota út Dísz tér előtti torkolatában csak a 2000-es években, viszont a mai Táncsics Mihály utca 26-ban már az 1960-as években találtak épületmaradványokat a kutatók, amelyekről Scheiber Sándor, az Országos Rabbiképző nagyhírű professzora még az 1960-as években megállapította, hogy azok a budai-török kor keleti, „szír” rítusú zsidóságának imaházául szolgáltak.

A legendák felszínre kerülnek – a budavári zsidóság középkori zsinagógái – Zsido.com

Valamikor a budavári zsidók voltak a magyarországi zsidóság képviselői, ám mára alig valamit tudunk róluk. Létezésük emlékei évszázadok óta a föld mélyén pihennek. Vissza a városba! – a zsidó kapun át A tatárjárás után elnéptelenedett országban szívesen fogadták az idegen telepeseket, s több zsidó család is bevándorolt. A 13.

A „szír” imaház felfedezése után az utca másik oldalán a mai Táncsics Mihály utca 23. szám alatti lakóháznál a föld alatt ugyancsak egy régi zsinagóga maradványaira bukkantak a régészek.

A szír imaház a Történeti Múzeum tulajdonába került, és sokáig kizárólag kiállítótérként működött. 2016-ban azonban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) megegyezett a Múzeummal és az önkormányzattal, hogy a helyiségben – 400 év után – újraindítják a vallási és közösségi életet.

Az imaházzal szembeni lakó épület alatt található Mátyás király korabeli nagy gótikus zsinagóga rekonstrukciójával is foglalkozott már korábban több zsidó és állami szervezet, de végül a közel 1,5 milliárdos összköltségvetésű munkálatokra nem sikerült támogatót találni.

Krétakör: “Kiástuk” a budai zsinagógát! | Sófár

A terepen cseppet változtattunk a projekt terven, nehogy az a vád érjen, hogy a forgalom aránytalan mértékű akadályozását idézzük elő a várbusz útvonalán hirtelen felbukkanó középkori zsinagógával. Ígyhát ásás helyett krétakört rajzoltunk. Illetve nyolcszöget a valamikori bima /tóraolvasó/ helyére. Szefárd zsinagógáról lévén szó, centrális elrendezésű az alaprajz.

Az EMIH részéről Köves Slomó már 2015-ben jelezte, hogy foglalkoznak a rekonstrukciók megvalósíthatóságával.

Köves Slomó a Kibicnek elmondta, hogy 2016-ban sikerült megállapodni a Történeti Múzeummal, az I. kerületi és a Fővárosi Önkormányzattal a szír imaház ügyében. Az egyezség szerint az EMIH felújítja a termet, és továbbra is lehetővé teszi a budai Várban lévő zsinagógákat bemutató kiállítás megtekintését, és ennek fejében használhatja a helyiséget. Az EMIH az imaház szomszédságában megvett egy lakást is, ahol mosdókat és közösségi teret alakítanak ki.

Jelenleg folyik az imaház felújítása, amely várhatóan az őszi ünnepek után nyitja meg kapuit. Az imaház rabbija Faith Aser lesz, aki eddig a Vasvári utcai zsinagógában dolgozott.

A beruházás közel 60 millió forintba került az imaház melletti lakásvásárlással együtt, amelyből 14 millió forintot az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság templomfelújítási pályázatán nyert az EMIH, a többi költséget saját forrásból finanszírozta.

Köves Slomó elmondta, hogy szeretnének egy nagyszabású kiállítást is létrehozni a budavári zsidóság életéről, mivel rengeteg forrásanyag áll rendelkezésre a témáról.

A budai várnegyed zsidó öröksége | Szombat Online

A középkori zsinagóga Táncsics utcai maradványaira Dr. Zolnay László régész 1964-ben véletlenül bukkant rá, amikor a Várnegyed tatarozásához előzetes régészeti kutatásokat végzett. A nagy és a kis zsinagóga héber szövegeit és datálását Dr. Scheiber Sándor vizsgálta. A nagyzsinagóga maradványai a Táncsics utcai lakóház Babits bástyasétány felőli előkertje alatt rejtőznek.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp