Fogadjunk, hogy nem tudtad! – 5 érdekesség Harrison Fordról

Harrison Ford ma 76 éves! Mint mindenkinek, neki is hatalmas áttörésre volt szüksége a sikerhez. Alább öt érdekesség a még ma is jóképű színészről. 

Ford anyai nagyszülei, Anna Lifschutz és Harry Nidelman Minszkből érkezett zsidó bevándorlóként telepedtek le az Egyesült Államokban. Apai ágon nagyszülei, Florence Veronica Niehaus és John Fitzgerald Ford német, illetve ír katolikus gyökerekkel rendelkeztek. Arra a kérdésre, hogy melyik vallás szerint nevelték, Ford tréfálkozva azt válaszolta, „demokrata”; úgy nyilatkozott továbbá, hogy „emberként írnek, színészként zsidónak” érzi magát.

5. Keveset keresett színészként, mielőtt egy szerep megváltoztatta az életét

Harrison Ford Chicago kertvárosában nőtt fel, a Wisconsin Egyetemre járt, és egy kollégiumi társát vette feleségül. Békés közép-nyugati életet élt mindaddig, amíg feleségével Los Angelesbe nem költözött, hogy színészként kezdjen dolgozni. Évekig nem volt sikeres, kis moziszerepeket kapott, és már elmúlt 30, amikor egy viszonylag ismeretlen író-rendező filmjében, az Amerikai Graffitiben kapott főszerepet. A filmet számos Oscar-díjra jelölték, és több mint 140 millió dollár bevételt hozott, a rendező George Lucas volt, és ezzel Ford karrierje végre beindult.

Harrison Ford Han Soloként
Harrison Ford Han Soloként

4. Gyerekként bántalmazták

Habár alapvetően boldog gyerekkora volt, katolikus ír apja volt és zsidó édesanyja, az iskolai élet kemény volt Ford számára. Csendes és sokszor rendkívül szégyellős gyerek volt, más fiúk rendszeresen bántották, kirángatták az iskolaudvarra, rugdosták és arcon vágták. „Aprócska gyerek voltam, és nem volt elég erőm vagy bátorságom ahhoz, hogy megvédjem magam”, emlékezett vissza Ford, majd hozzátette: „de mennyivel többre vittem náluk!”

Indiana Jones
Indiana Jones

3. Az igazi amerikai férfi

Harrison Ford szinte mindig jófiúkat játszik, és sok szempontból ő testesíti meg generációja amerikai színészét. Sok szerepében küzd azért, hogy az Egyesült Államok humánus ország legyen, olyan figurákat alakít, akiket erős erkölcsi érzék sarkall cselekvésre.

2. Szereti a természetet – pókokat neveztek el róla

Bármennyire szeretjük is a természetet, Harrison Ford túlteljesít minket. Régóta támogat természetvédő csoportokat és harcolt azért, hogy az USA bizonyos területeit nemzeti parkká minősítsék. Ezért számos díjban is részesült. De ez még nem minden. Egyszer ő mutatott be egy kiállítást a londoni Természeti Múzeumban, ennek tiszteletére egy pókfajt neveztek el róla: Calponia harrisonfordi.

1. Igazi kasszasiker

Ha valaki pénzt akar keresni Hollywoodban, akkor egyszerű a képlet: szerződtetnie kell Harrison Fordot. Az elmúlt 40 évben Ford bizonyult az egyik legrentábilisabb színésznek. Minden idők legnagyobb kasszasikerének számító 10 filmjéből 8-ban szerepelt, ebből 4-nek ő volt a főszereplője. 6 milliárd dollárt hoztak a filmjei, és ebből Ford sem járt rosszul, a legjobban kereső színészek között tartják számon. „Számomra a filmezés mindig munka volt”, mondta egyszer viccesen.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp