Következik:  
Szukot I · Gyertyagyújtás: 19:27 · Tisri 15, 5779 · 2018. szeptember 24, hétfő

Rubin Eszter: A konyha négy fala között

Mi lehet az oka, ha egy férfi tud és szeret főzni, ez a képesség mintegy kiteljesíti az élet más területein elért eredményeit, legyen az bármi, jelen esetben akár az írás. Számára ez egy többlet, plusz képesség, értékelendő teljesítmény. Míg ha egy nő teszi ugyanezt, azzal inkább degradálja a többi teljesítményét, másfajta érdeklődését, bármilyen végzettségét, vagy elvégzett munkáját.


A nőt azonnal vissza kell küldeni a konyhába, ha kimerészkedik, és valami másba kezd, még akkor is, ha valójában az a más a fő tevékenysége, és jóval régebben kezdte, mint a sütés-főzést. Ilyenkor meg kell mondani neki, hol a helye, megkérdőjelezni és kétségbevonni, hogy bármi máshoz is érthet. Őt a konyha határozza meg, ha állni tud, főzni is tud, ha főzni tud, mást nem is tudhat. Írhat persze, hát írjon cikkeket, ha nagyon akar, de csak ha a (konyhai) négy fal között csinálja.

Az utóbbi időben úgy látszik, leromboltam az idilli képet magamról – amelyet fogalmam sincs, miért szeretnének látni az olvasóim – hogy a nap 24 órájában, rendes zsidó háziasszonyként csak fonom és fonom a barheszt, mást nem is teszek. A férfiak területére merészkedtem, nem elég, hogy cikkeket írok, ráadásul politika, sőt külpolitikai témában. A férfiak dolgába ártottam magam, olyasmibe, amihez csak egy hím érthet, mégha történetesen soha nem is járt Izraelben, fogalma sincs a jelen geopolitikai helyzetről vagy a Közel-Kelet történelméről.

A következő reakciókkal szembesültem mostanában, függetlenül attól, milyen végzettsége/i/m van/nak, és mit csináltam eddig életemben:
– Honnan tett szert erre a tudásra, talán a családregényei írása közben, és/vagy barhesz sütés közben?
-Jobb lenne, ha inkább a barhesz sütéssel foglalkozna.
-Hosszas kioktatás, hogy miről kellett volna inkább szólnia a cikkemnek, milyen témákat kellene érintenie – nyilván nem azt, ami engem foglalkoztat, és amit fontosnak tartok – majd amikor viccel próbálom elütni a fontoskodást, sértett kinyilatkoztatás, hogy mások fizetni szoktak a (kéretlen?) tanácsokért.
-A neveden megjelent cikket a férjed írta? – kérdezte egészen közeli barátom, azzal magyarázva a kérdést, hogy a férjemtől szokta meg a külpolitikai témákat. Mindez azért érdekes, mert a férjem soha nem írt cikket ezügyben, én viszont már a sokadikat, amelyek a hvg-ben, a Librariuson, a Szombatban és a Kibicen jelentek meg.
Azonban, ha a pasim mégis előállna a témával, és publikálni támadna kedve, a következő reakciókra számíthatna: Végre megszólalt a szakértő. Már nagyon vártuk. Mértékadó vélemény. És senki meg nem kérdezné tőle, hogy a feleséged írta-e.
Viszont ha egy férfi szakácskönyvet ír, akkor sem kérdezik meg, hogy vajon az asszony írta-e helyetted, bár kétségkívül természetes, hogy segéderőként jelen volt a nagy mű elkészültekor, akár csak annyira, hogy minden zavaró külső tényezőtől megóvja a fontos tevékenységen munkálkodó komoly alkotót.

Pár évvel ezelőtt négyen dolgoztunk egy forgatókönyvön: egy neves, nagymúltú lap főszerkesztője és kiadóvezető, egy költő, és egy díjnyertes író. Mindannyian nők. Egyik (férfi)kollegám reakciója a munkánkra: Jaj ezek a nők folyton sustorognak valamiről a konyhában..
Tehát ha egy férfi képes többféle témával foglalkozni, egymáshoz nem feltétlenül közelálló tevékenységeket űzni, az sokoldalú és menő, de ha egy nő? Az értelmezhetetlen, sőt inkább ne is legyen.

Rubin Eszter

Amikor az első regényem megjelent 2012-ben, a könyvbemutató után lejöttem a színpadról, azon nyomban nekem szegezte a kérdést a Népszabadság újságírója: Nem fél, hogy be fogják skatulyázni zsidó női szerzőnek? Azt feleltem, nem, mivel fogalmam sem volt, hogy léteznek ilyen skatulyák. Azóta szerencsére sikerült megtapasztalnom. De a legutóbbi időkig meg sem érintett a feminizmus lehelete, remekül megvagyok a női szerepekkel, imádom, hogy nő vagyok, és a konyhában is kiválóan érzem magam, bár tény, hogy nem ez tölti ki az életemet, még akkor sem, ha a regényeim címéül zsidó péksütemények nevét választottam. És nem azért mert szakácskönyvek, hanem mert a gasztronómia, a kultúra legesszenciálisabb része, és mind a barhesz, mind a bagel számtalan szimbólumot hordoz, mind formájukban, mind fonataikban, elkészítésük céljában és módjában, és a hozzájuk való viszonyulásban.
A Barheszt a kisfiam haláláról kezdtem írni, végül mégsem csak arról szól, hanem az életről, annak minden szépségével, nehézségével és fájdalmával együtt. A kötet megírásakor számomra komoly kísérlet volt, kell-e a megértéshez teátrális körítés. Mindnyájunknak vannak halottaink, mindannyiunkkal történtek tragédiák, mégsem éljük az életünket drámai díszletek közt. Éppen ellenkezőleg – a halálnak csak az élettel lehet ellentmondani. Ezért szól a könyvem az életről. Sokaknak azonban úgy tűnik, szüksége lett volna a drámai felvezetésre – amely mérhetetlenül távol áll tőlem – mert a kevéssé értő olvasóktól ilyen visszajelzések jöttek:
-Habkönnyű szöveg (a fiam elvesztéséről szóló személyes gyász?)
-Olyan kis rózsaszín Szex és New York és sabat (tessék?)
-Vagy éppen ellenkezőleg: A gyermek haldoklása és a gyász túlságosan megrázó a könyv többi részéhez képest.
Személyes tapasztalatból azonban sajnos azt kell mondanom, hogy a gyermek elvesztése valóban túlságosan megrázó az élet többi részéhez képest.

Természetesen rengeteg pozitív visszajelzés érkezik, jóval több, mint az értetlen, felületes és ítélkező, amelyekért ugyanúgy köszönettel tartozom, mert azt mutatják, hogy sokan foglalkoznak azzal, amit csinálok. De jobb lenne, ha nem elképzelt skatulyák meghatározta elvárások alapján tennék ezt.
Meg kell mondanom, soha nem gondoltam volna, hogy erről a témáról fogok egyszer írni. Persze most sem tettem, hiszen ezt az írást is a férjem hozta össze. Én nyilván nem lettem volna rá képes 

(A fotót a Szent István parkban készítettem a Barhesz akadémián, éppen három férfi – egy rabbi, egy diplomata és egy pék fonja a barheszt. Ezenkívül számtalan más dologgal is foglalkoznak máskor, ahogy én sem csak barhesz workshopokat vezetek életem összes napján.)

A cikk eredetileg a szerző Facebook oldalán jelent meg.

A Vélemény rovatban közreadott cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.
  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp