Ismét saját zsinagógája lesz a Szim Salom Hitközségnek

Három év után költözhet ismét saját zsinagógába a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség. A közösség felújítást követően, várhatóan az év végén veheti birtokba az ingatlant.


A Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközségnek nagyjából három évvel ezelőtt kellett elköltöznie Ráday utcai zsinagógájából a bérleti díjak megemelkedése miatt. Azóta többnyire a Bálint Ház adott otthont a közösségnek, de annak felújításakor például az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) biztosított helyiséget a hitközségnek. Ennek a folyamatos vándorlásnak szerettek volna véget vetni azzal, hogy saját ingatlant keresnek maguknak – mondja a Kibicnek Árvai Péter, a Szim Salom elnökségi tagja.

Szim Salom istentisztelet a Bálint Házban (Fotó: szimsalom.hu)

A Szim Salom valamivel több mint egy évvel ezelőtt fogott bele az ingatlankeresésbe, és nemrég találtak is egy VII. kerületi önkormányzati helyiséget, amely több mint tíz éve üresen állt. Amikor az önkormányzat bérbeadási pályázatot írt ki az ingatlanra, azon a Szim Salom is elindult, és sikerült elnyernie a bérleti jogot.

Mivel a helyiség már nagyon régóta használatlan, ezért komoly felújítási munkálatokra lesz szükség, mielőtt még rendeltetésnek megfelelően birtokba lehetne venni. A felújításról jelenleg még egyeztetés zajlik az önkormányzattal.

Maga a 180 négyzetméteres ingatlan a Dohány utcai zsinagóga melletti egyik bérházban található. Árvai Péter elmondása szerint a helyiség adottságai nagyon jók, egy földszinti, udvarra nyíló, tágas, világos ingatlanról van szó, amelybe a tervek alapján egy közel száz főt befogadni képes zsinagóga kap majd helyet. Ezen kívül könyvtárat, tanulószobát és kisebb kiszolgáló helyiségeket is ki fognak alakítani az ingatlanban a közösség igényeinek megfelelően.

„Ez egy nagyon nagy dolog a mi életünkben, hiszen egy három évig tartó vándorlás után nem csak egy új helyünk lesz, hanem egy olyan helyünk, amely ráadásul hosszú távon tudja megoldani a problémánkat – magyarázza a Szim Salom elnökségi tagja. Árvai Péter úgy látja, hogy nagyjából fél éven belül tudnák birtokba venni az ingatlant, így az év végére már az új zsinagógában imádkozhatnának és tanulhatnának a Szim Salom tagjai.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp