Decemberben indulhat a Holdra az első izraeli űrhajó

A SpaceIL nevű űrhajó lesz a legkisebb, amely valaha a Holdon landolt. A történelmi jelentőségen túl az első izraeli űrhajónak tudományos feladatai is lesznek.

A tervek szerint még az év vége előtt kilőhetik az első izraeli űrhajót, amely 2019 februárjában fog landolni a Holdon. A SpaceIL elnevezésű izraeli űrprojekt a Google Lunar XPRIZE verseny keretében indult még 2013-ban. A verseny célja kisméretű utas nélküli űrhajók megalkotása volt, amelyeket a Holdra lehet küldeni különféle feladatok ellátására. Az izraeli űrhajó az Egyesült Államokból, egy SapceX Falcon 9-es rakéta segítségével fog a világűrbe jutni.

Az első izraeli űrhajó, a SpaceIL

A SpaceIL lesz a legkisebb olyan űrhajó, amely valaha is a Holdon landolt, az izraeli űrhajó csupán két méter átmérőjű, másfél méter magas és 600 kilós, ami az üzemanyag elégetését követően 180 kg-ra csökken majd.

Az űrhajónak komoly tudományos feladatai is lesznek, a SpaceIL projekt munkatársai és a Weitzman Intézet kutatói azt próbálják majd megvizsgálni az űrhajóra szerelt mérőműszerek segítségével, hogy miként alakulhatott ki a Hold szikláira jellemző mágneses mező.

A küldetés Izraelben történelmi jelentőségűnek számít, és a projekt vezetői olyan hatásra számítanak, mint amelyet a ’60-as évek Amerikájában tapasztaltak a holdraszállás időszakában. Korábban a Holdra csupán három ország, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kína tudott valamilyen űrjárművet küldeni. Ehhez az elit klubhoz csatlakozhat hamarosan Izrael.

(Haaretz)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp