Sikamlós ügy rasszizmusért elítélni a múltban élőket

A rasszok közötti teljes egyenlőség a nyugati civilizáció modern értékrendjét tükrözi. A kérdés tehát, hogy van-e értelme kiszakítani emberek gondolatait, cselekedeteit az adott történelmi és társadalmi kontextusból? 

Laura Ingalls Wilder a legújabb olyan amerikai szerző, akit poszthumusz zártak ki az USA-ban a kulturált emberek társadalmából. Mindezt olyanok követték el, akik szerint az 1984 használati útmutatás a való élethez. A legendás amerikai szerzőt nem lehetett ugyanis felterjeszteni az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének gyerekkönyv díjára, mivel műveit kulturálisan érzéketlennek minősítették. Nem számít már olyan írónak, akit a gyerekek biztonsággal olvashatnak, mivel könyveiben a bennszülött és színes bőrű emberek ábrázolása nem felel meg a sokszínűség elfogadásának mai követelményeinek.

A New York Times elemzése szerint például Wilder 1935-ös Little House on the Prairie (A ház, ahol élünk) című könyvében alátámasztást nyer az a nézet, hogy csak a halott indián a jó indián. Valamint az egyik jelenetben a szereplő vadállatokként írja le a bennszülött amerikaiakat, akik nem érdemlik meg a földet, ahol élnek.

Laura Ingalls Wilder

Más szavakkal a könyvben szereplő karakterek, és valószínűleg a szerző saját maga is, az adott korban elterjedt nézeteket vallottak, amelyet most megbocsáthatatlannak bélyegzünk, és csak azokat a régi könyveket fogadjuk el, amelyek nem akadályoznak meg minket abban, hogy a régi könyveket régi könyvekként olvassuk. És csak azoknak az embereknek a nevét szeretnénk megőrizni, akik a faji felvilágosodás modern mércéjének megfelelnek. A probléma csupán az, hogy nagyon kevés ember felel meg ennek az elvárásnak.

A faji előítéletek a világ minden táján elfogadottak voltak a történelem során egészen az elmúlt néhány évtizedig. Sőt, még manapság is számos helyen így gondolkodnak az emberek, különösen a nyugati civilizáción kívüli régiókban. Nagy valószínűséggel kisebb lesz más rasszokkal szemben a tolerancia Szaúd Arábiában, Egyiptomban vagy Indiában, mint az Egyesült Államokban.

A rasszok közötti teljes egyenlőség a nyugati civilizáció modern értékrendjét tükrözi.

Ha visszatekintünk a történelemre, akkor az etnikai tolerancia sem jelentette feltétlenül a mai értelemben vett etnikai toleranciát. Amikor Lincoln fel akarta szabadítani a rabszolgákat, akkor egyben vissza is akarta őket küldeni Afrikába, mert nem szeretett volna velük együtt élni. Grant felesége rabszolgákat tartott, és Grant maga meggyőződéses antiszemita volt, és híres volt arról, hogy megpróbálta kizárni a zsidókat Nyugat-Tennessee azon részeiről, amelyeket ő irányított. Mégis, ezek az emberek sokkal modernebbül gondolkodtak a faji kérdésekről, mint a kortásaik általában.

Matt Walsh , amerikai író, közéleti személyiség, az amerikai jobboldal egyik meghatározó arca, aki rendszeresen szólal meg kényes témákban a megszokottól eltérő nézőpontból

A kérdés tehát, hogy van-e értelme kiszakítani emberek gondolatait, cselekedeteit az adott történelmi és társadalmi kontextusból? Vagy egy másik kérdés: miért csak a múltban élő fehér, nyugati emberre alkalmazzuk ezeket a lehetetlen elvárásokat? Miért nem szégyenítjük meg azokat a bennszülött amerikaiakat is, akik idealizálják azt az ősi örökséget, amely hódító háborúkat, rabszolgaságot, adott esetben pedig kannibalizmust és emberáldozatot is megengedett a számukra. Vagy miért nem ítéljük el azokat az észak-afrikaiakat, akik szintén részt vettek a barbár ember-kereskedelemben? Miért nem tekintünk megvetéssel a mongolokra, akik emlékműveket építenek Dzsingisz kánnak, aki legálissá tette a nők megerőszakolását és a fosztogatást? ÉS mi van a majákkal, akik gyerekeket mészároltak le, hogy boldoggá tegyék isteneiket?

Talán ennek ellenére el tudnám fogadni ezt a kettős mércét, ha ezt minden fehér emberre egyaránt alkalmaznánk. De ez nem így van. Egy értelmes embernek tudnia kell, hogy a 19-dik századi rasszizmus nem ítélhető el ugyanúgy, mint a 21-dik századi fehér felsőbbrendűség.

A rasszizmust nem kell elfogadni, de a rasszista ember morális felelőssége egyre jobban csökken, ahogy megyünk visszafelé az időben.

A múltban élőknek nem állt rendelkezésére ugyanaz a tudás, mint a ma emberének. Másként gondolkodtak az emberi rasszok biológiai működéséről, és nem volt olyan globális nézőpontjuk, mint a 21-dik századi embernek. Amikor egy másik kultúra vagy rassz emberével találkoztak, az olyan volt a számukra, mintha mi egy földönkívülivel ismerkednénk meg. Sőt, nekik még azon is el kellett gondolkodniuk a tartós együttélés okán, hogy miért van az, hogy ezek az idegenek hasonlítanak rájuk, mégis totálisan különböznek tőlük, valamint a számukra furcsa és ijesztő szokásaik vannak. Bizonyára mi is vitát folytatnánk ezeknek az új és ismeretlen fajoknak a morális megítéléséről.

Ez még nem igazolja a rasszizmust, nem jelent morális relativizálást, egyszerűen történelmi kontextusba állítja a problémát.

Ha tehát ma felsorakozunk és leköpjük az összes múltbeli rasszista sírját, akkor elég sokat kell majd köpködnünk. Majdnem minden sírt le kell valójában köpnünk. Sőt, az egész történelmünket leköphetjük. Lehet, hogy ettől nagyon jól és felsőbbrendűnek fogjuk érezni magunkat, de végül mi magunk leszünk a valódi idióták és az igazi bigottak.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Laura Elizabeth Ingalls Wilder (1867-1957) amerikai írónő, A ház, ahol élünk című életrajzi ihletésű könyvsorozat megalkotója, amely a népszerű amerikai családi sorozat, A farm, ahol élünk alapjául szolgált. Magyarországon először a televíziónézők viszonylag későn, 1998 elején az RTL Klub délutáni műsorsávjában láthatták. A sorozat egy farmon élő család és a Minnesota állambeli Walnut Grove település lakóinak életét mutatja be az 1870-1880-as években.

 

A Vélemény rovatban közreadott cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp