„Eltöröljük a törvény kriminalizáló passzusait”, jelentette be a mai napon Michal Dworczyk, a miniszterelnöki hivatal vezetője.
A lengyel kormány módosít a holokauszttal foglalkozó ellentmondásos törvényen. E szerint nem számít majd bűncselekménynek, ha valaki azt mondja, hogy a lengyel nép vagy a lengyel emberek is felelőssé tehetők a holokauszttal kapcsolatos bűncselekményekért. Ezt a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki szóvivője nyilatkozta a mai napon.
Michal Dworczyk a közrádióban adott interjúban elmondta, hogy a törvény célja Lengyelország jó hírének védelme volt, és az, hogy a közbeszédben a náci haláltábor kifejezés legyen használatban a lengyel haláltábor helyett. Ez a törekvés azonban diplomáciai krízishez vezetett Izraellel és más partner országokkal, többek között az USA-val.

A miniszterelnöki hivatal vezetője elmondta, hogy a törvényt úgy javítják majd, hogy adott esetben polgári-peres eszközökkel lehessen élni a büntető-per helyett.
Utoljára kedden érte támadás a törvényt, amikor a Zsidó Ügyvédek és Bírák Szövetsége úgy nyilatkozott, hogy a kriminalizálás korlátozza a szólásszabadságot, amely alkotmányos és nemzetközi törvényekbe ütközik, és károkat okoz Lengyelországnak és a lengyel-zsidó kapcsolatoknak. Ezen kívül a szövetség szerint a törvény már ennyi idő alatt is erősítette az antiszemitizmust Lengyelországban. Aggodalomra ad okot az is, hogy a hogy a törvény jelenlegi formája akadályozza a tudományos kutatást is, mivel a tudósok óvatosabban mernek majd csak fogalmazni, nehogy büntetés érje őket megállapításaikért.
Múlt héten Tzachi Hanegbi, az izraeli regionális együttműködésekért felelős miniszter fogalmazott úgy, hogy amíg a törvény nem változik az izraeli-lengyel kapcsolatok nem térnek vissza a normális kerékvágásba.
Az Alkotmánybíróság egyelőre nem közölte, mikor fogja vizsgálni a törvényt.
Kapcsolódó cikkek:
Több mint 200 ezer zsidó haláláért lengyelek voltak a felelősek – Kibic Magazin
Az új lengyel törvény akár börtönnel is büntetné azokat, akik a lengyelek felelősségét vitatnák a holokauszttal kapcsolatban. A történészek azonban egészen más véleményen vannak. A lengyel parlament által nemrég megszavazott törvény szerint pénzbírságra, de akár még három év börtönre is ítélhetik azokat, akik a holokausztban való részvétellel vádolják a lengyeleket, vagy lengyel haláltáborokat emlegetnek.
Ki ölte meg a holokauszt egyik hősét? – Kibic Magazin
Josef Kopf annak idején az első olyan ember volt, akinek sikerült megmenekülnie egy lengyel haláltáborból, ahol a nácik 250000 zsidót gyilkoltak meg. Kopf úgy jutott ki Sobiborból, hogy megölt egy őrt. Kopf a csodával határos módon szabadult 1943-ban, a férfi mégsem érte meg a náci Németország vereségét.
Trump bekeményített a lengyelekkel a holokauszt-törvény miatt – Kibic Magazin
Az amerikai elnök addig nem találkozik lengyel vezetőkkel, amíg vissza nem vonják a holokauszt-törvényt.
A lengyelek kamionokon reklámozzák, hogy milyen sok zsidót mentettek meg a II. világháború idején – Kibic Magazin
Európa-szerte láthatóak lesznek azok a kamionok, amelyeken a lengyelek tiszteletet követelnek maguknak, mert a II. világháborúban rengeteg zsidót megmentettek.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!