Következik:  
Szukot I · Gyertyagyújtás: 19:27 · Tisri 15, 5779 · 2018. szeptember 24, hétfő

Amikor zsidó ölt zsidót – Testvérháború és reálpolitika a születő zsidó államban

Ma 70 éve, 1948. június 22-én zárult le Izrael Állam születésének egyik legfájdalmasabb, azóta is ritkán emlegetett incidense a Tel Aviv Beach-en, amikor a zsidó állam függetlenségéért küzdő harcosok támadtak egymásra egy véres, halálos áldozatokat követelő összecsapásban. Külön pikantériája a történetnek, hogy két későbbi legendás miniszterelnök, Menahem Begin és Jichák Rabin voltak az testvérharc egymással szembenálló katonai parancsnokai.  

Izrael állam születését nem csak a máig meghatározó arab-izraeli szembenállás és konfliktus kísérte, hanem egy kevéssé ismert jelenség is: a zsidó-zsidó, cionista-cionista belháború, mely alkalmanként emberéleteket is követelt. A politikai okokból való testvérgyilkosságoknak sajnos „hagyománya” van Izraelben: gondoljunk csak Jacob Israel de Haan, Kasztner Rezső vagy Jichak Rabin meggyilkolására. Ezek azonban egyének elleni merényletek voltak, nem pedig komplett csoportok közötti összecsapások.

Éppen 70 éve, 1948. június 21-22-én azonban a frissen megalakult Izraeli Véderő (IDF) kénytelen volt tüzet nyitni saját embereire. Az eset Altalena-incidens néven vonult be Izrael történelmébe, s története dióhéjban a következő: a jobboldali cionisták a ’48-as honvédő háború alatt fegyvereket próbáltak csempészni az országba, mely akcióban David Ben-Gurion veszélyt látott az ország demokratikus jellegére. A fegyverszállító hajóra – mely az Altalena nevet viselte a jobboldali cionizmus szellemi atyjának, Vlagyimir Ze’ev Zsabotyinszkijnek ifjúkori írói álneve alapján1 –, a Ben-Gurionnak engedelmeskedő IDF tüzet nyitott, 18 halálos áldozatot okozva ezzel. Az incidens máig fájdalmas részét képezi az izraeli emlékezetpolitikának; az alábbiakban a testvérháború okaira, illetve magyar vonatkozásaira fogunk utalni.


Az IDF 1948 májusában jött létre, több korábbi félkatonai szervezet egybevonásával: köztük volt a jobboldali Irgun (Irgun Cvaj Leumi, azaz Nemzeti Katonai Szervezet) is. A szervezet vezetője ekkor Menachem Begin későbbi izraeli miniszterelnök volt, aki korábbi bujkálással és a britek ellen vívott „lázadásával” sokéves tapasztalatot szerzett az irreguláris hadviselésben. Az Irgun egyes amerikai tagjainak – főleg Hillel Kooknak – segítségével vásárolta meg a teherhajót, melyet a francia kormány látott el 153 millió frank (mai értéken több mint 10 millió dollár) értékben fegyverekkel. Az Irgun a szállítmányért cserébe azt ígérte, hogy képviselni fogja a francia érdekeket a Közel-Keleten, ha majd létrejött Izrael.

A hajó közel 1000 fő fiatal, új bevándorlóval és harcossal indult meg Franciaországból Izrael felé. Nem sokkal a francia kikötőből való kifutást követően azonban létrejött az első tűzszünet az 1948-as arab-izraeli háború során: a június 11-ei megállapodásnak pedig része volt, hogy egyik fél sem hoz fegyvereket és harcosokat az országba. Az Altalena rakománya azonban egyértelműen a tűzszünet megszegésére adhatott okot: Ben-Gurion naplójába azt jegyezte fel, hogy a hajó több ezer puskával, több millió lőszerrel és páncéltörővel érkezik az országba. Ennek ellenére a megállapodás megszegése eredetileg nem izgatta túlságosan Ben-Guriont: június 15-én még úgy vélte, hogy a legjobb lesz, ha a hajó által hozott fegyvereket és a harcosokat egy lakatlan partszakaszon hozzák be az országba. Erről naplója szerint szóbeli alkut kötött Menachem Beginnel is.2 Ekkor még mindig úgy nézhetett ki, mintha az Altalena útja egy sikeres, még ha Begin saját szakállára is létrejött akció lehetett volna.

Fegyverek és katonák az Altalena fedélzetén. Forrás: Jabotinsky Institute

Rövidesen azonban egyértelművé vált, hogy Begin a fegyvereket az IDF-en belül az Irgunból verbuvált katonáknak akarta adni, ezt pedig Ben-Gurion kategorikusan elutasította. Izrael alapító atyja úgy vélte, hogy az Irgun így „hadsereggé válna a hadseregen belül”. A hajó június 20-án kötött ki Kfar Vitkin település mellett, és a következő napon a fegyverszállítmány egy részét – 2000 puskát, illetve kétmillió lőszert – ki is pakoltak közeli zsidó halászok segítségével.

Ben-Gurion azonban továbbra is úgy vélte, hogy a fegyvereket teljesen az IDF fennhatósága alá kell helyezni: „El kell döntenünk, hogy vagy átadjuk a hatalmat Beginnek, vagy parancsot adunk neki, hogy szüntessen be minden különutas akciót. Ha nem megy bele az utóbbiba, tüzet nyitunk! Amennyiben nem teszünk így, akkor lényegében feloszlathatjuk a saját hadseregünket”.3 A zsidó állam szocialista atyja ezért erőszakos módszerekhez nyúlt: az IDF Dan Even által vezetett Alexandroni-brigádját küldte ki a hajó maradék szállítmányának átvételére.

Even 10 percet adott Beginnek, hogy eldöntse: engedelmeskedik-e, vagy ellenáll, Begin azonban talán érthető módon nem tartotta be a szigorú határidőt. Nem teljesen világos, hogy ki lőtt először, ám még az Irgunhoz köthető emlékezések szerint is az Irgun nyitott tüzet – igaz, figyelmeztető jelleggel. A parton lévő Irgun-csapatokat az IDF lerohanta és lefegyverezte: a lövöldözés során az izraeli véderő két katonát, az Irgun pedig hivatalosan 6 katonát veszített, mielőtt a helyiek kezdeményezésére indult egyeztetéseket követően a két oldal beszüntette a harcokat.

A hajó ezt követően elindult Tel-Aviv irányába, ahol az Irgun harcosai már várták a David Frischman utca tengerpartba torkolló végén. Az Altalena éjfélkor érkezett meg, a következő napon, június 22-én azonban Ben-Gurion utasította Jigael Jadin izraeli vezérkari főnököt, hogy foglalják el a hajót. A történészek máig találgatnak, hogy Ben-Gurion miért szegte meg az Altalena és Epstein között köttetett tűzszünetet: ugyan a politikus részletes naplót vezetett, ezen döntéséről nem számolt be érdemben. Valószínű, hogy mint korábban is, itt is a születő izraeli demokráciát féltette az általa „fasisztának” tartott Begintől. Annyi bizonyos, hogy a hajóra tüzérségi ágyúkkal tüzet nyitottak (noha az első néhány IDF-katona megtagadta, hogy zsidókra támadjanak), mindezt ráadásul úgy, hogy a városból tökéletesen lehetett látni a jelenetet. A parton lévő IDF-csapatokat Jichak Rabin későbbi miniszterelnök vezette. Eközben Tel-Avivban is egymásra támadtak a két oldal hívei: az IDF „hétköznapi” erői és az Irgunból verbuvált tagok polgárháború-közeli helyzetet teremtettek a város utcáin.4

Katonák szemlélik a partról az lángoló Altalenát. Forrás: Jabotinsky Institute.

A hajó kigyulladt, s noha fehér zászlót vont fel, az IDF folytatta annak tűz alatt tartását. Az Altalena kapitánya, az amerikai Monroe Fein utasítására a legénység – és az ekkor a hajón tartózkodó Begin – az IDF éles lövedékei között partra úszott. A hajó veteránjai – mint a később magas diplomáciai posztra jutó Elijahu Lankin – életük végéig meghatározó élményüknek nevezték, amikor a zsidó hazáért való harcukban az IDF lövedékei közepette kellett partra vergődniük. Az IDF végül 200 Irgun-tagot tartóztatott le, noha többségüket rövidesen el is engedték. Az IDF 8 saját katonáját azonban hadbíróság elé állították, mert megtagadták a hajóra való lövést. Az Irgun 10 katonát vesztett Tel-Avivnál, az IDF egyet: az áldozatok száma így összesen 19 fő volt.

Az IDF elkapta az Irgun egyes vezetőit, ám Begin valahogyan elkerülte a fogságot. Az Altalenától első útja az Irgun rádióállomásához vezetett, ahol éles hangú nyilatkozatot olvasott fel: „Izrael kormánya és az ember, aki annak élén áll [David Ben-Gurion] nemzetünk és hazánk ellen borzalmas bűnöket követett el. Ben-Gurion parancsára egy héber fegyvereket szállító hajót szétlőttek, azzal a céllal, hogy elpusztítsák azt kincseivel és legénységével együtt. Ben-Gurion parancsára a tűzszüneti megállapodást megszegték, és hóhérai tüzet nyitottak a lángoló hajóra, mely bármely pillanatban felrobbanhatott volna . . . [emberek haltak meg] az őrült diktátor barbár viselkedése miatt”. Szövegében, mely ugyan autentikusan írta le az értelmetlen vérontást, szélsőséges vádakat is megfogalmazott Ben-Gurionnal szemben: szocialista-cionista ellenfele, mint mondta, „koncentrációs táborokat” állított fel, „véres uralmat”, „terror-rezsimet” tartott fenn.5 Mindez természetesen csak az Irgun holokauszt-terminológiával élő korabeli retorikája volt. A szervezet a briteket szintúgy azzal vádolta meg két hónappal korábban, hogy „Nagy-Britannia mobilizálta Hitler hordáinak maradékát és néhány legközelebbi segítőjét, abban reménykedve, hogy befejezhetik Hitler megkezdett munkáját”.6 Ahogyan a Ben-Gurion elleni „nácizó” vádaknak, úgy ezeknek sem volt valóságalapja. Az incidens azonban évtizedekre megmérgezte a cionista jobb- és baloldal viszonyát: Ben-Gurionnak sokáig nem bocsátották meg, hogy a hajóra elsőként tüzet nyitó ágyút „szent ágyúnak” nevezte egy beszédében. Ezért cserébe Abba Achimeir, a jobboldali cionizmus kiemelkedő írója „Cion Zimrijének” nevezte Ben-Guriont, a bibliai áruló királyra, Zimrire utalva ezzel.7

Zsidó lakosok sakkoznak Tel-Avivban 1949-ben, a háttérben az Altalena kiégett roncsai

Az Altalena roncsai még egy éven keresztül szolgáltak a frissen felállított zsidó állam belső konfliktusainak mementóiként. A roncsokat 1949 július 5-én a nyílt tengerre vontatták és elsüllyesztették. 2008-ban, az incidens 60. évfordulója alkalmából emléktáblát állítottak a tel-avivi strandon, majd 2012-ben sikertelenül kísérelték meg felhozni a roncsokat a 300 méteres mélységből. 2016-ban Benjamin Netanjahu új emlékművet avatott az áldozatok emlékére a Nahalat Jichák temetőben.

Az Altaléna elsüllyesztése 1949. július 5-én

Az Altalena-incidens érdekessége, hogy ugyan a legénység között nem voltak magyar-zsidók,8 a hajó 940 utasából az utaslisták szerint 66 fő azonosíthatóan magyar-zsidó volt.9 Köztük az átlagéletkor 23 év volt és főleg férfiak, illetve főleg budapestiek, kárpátaljaiak és erdélyiek utaztak a hajón, de akadtak felvidékiek, kelet-magyarországiak, és még páran a Délvidékről is.Az incidensnek pedig egy magyar-zsidó áldozata is volt.

Dov Kelner az Irgun soraiban szolgált, és június 21-én esett el, azaz az incidens egyik első halottja volt. Személyes – még a brit időszakból származó – iratai szerint ekkor közel 25 éves volt. Születési helye nem szerepel benne, csupán annyi, hogy170 cm magas volt, foglalkozása gépészmérnök, s hogy „faja: zsidó”. Származására ugyan nem utalna más, mint hogy iratai között szerepel egy azonosíthatatlan cetlin az Irgun Olej Hungaria, azaz Magyarországi Bevándorlók Szervezete kifejezés, ám hagyatékában még megtalálható egy nehezen olvasható, kézzel írt levél is, melyet a budai Széchenyi-hegyről adtak fel 1947. június 20-án.

Dov Kelner igazolványképe. Forrás: Jabotinsky Institute.

Nem ismert, hogy ki írta a levelet Kelnernek, és a levél nagy része nehezen olvasható. Ám mivel a szövegben szerepel egy beteg édesanya, akit az író látogat, és a levelet „Kukacnak” címezték, ezért valószínű, hogy a levelet Kelner lánytestvére írta, aki talán azonos is lehet a hagyatékban található fotókon szereplő ismeretlen hölggyel. Annyi bizonyos, hogy a levelet nem Kelner küldte valaki másnak. A levélíró arról beszél, hogy „bízom, hogy haza akarsz jönni”, noha „nem akarlak szép mesékkel tele rakni [sic!], hogy milyen szép és jó az élet itt Magyarországon. Nem sajnos, a szegény embernek ép olyan rossz, mint régen, és azonkívül a zsidókat jobban gyűlölik, mint valaha . . . Nem ijednek meg attól, hogy vidéken 4-5 zsidót fölakasszanak”.Utóbbi sorával talán a körülbelül egy évvel korábbi kunmadarasi pogromra utalt.10 Kelner, akinek iratait a jobboldali cionizmus történetét kutató Zsabotyinszkij Intézet máig a venerált mártírok anyaga között őrzi, csatlakozott az izraeli szabadságharc többi, neves magyar-zsidó áldozatához: Dov Grüner (Béla), Júda „magyar oroszlánja” és Ja’akov Weiss (Imre), a felakasztott embermentő mellett ő is a Közel-Kelet máig egyetlen funkcionáló demokráciájáért, illetve a zsidó nép önrendelkezéséért adta életét.

Benjamin Netanjahu az Altaléna emlékmű avatásán 2016. október 27-én, a Nahalat Jicák temetőben

 

Veszprémy László Bernát
történész és publicista, korábban a Szombat állandó külsős szerzője, jelenleg a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa

1 Zsabotyinszkij emlékiratai szerint azt gondolta római tanulmányai során, hogy az olasz szó „elevátort” vagy „felhordót” jelent. A szó jelentése azonban „hinta”. Mint Zsabotyinszkij később írta, ez nem is gond, mivel élete „változó volt és híján volt a konstans elemeknek”, így a „hinta” illet hozzá írói névként. Lásd: Joseph B. Schechtman: Rebel and Statesman: The Vladimir Jabotinsky Story (New York: T. Yoseloff, 1956), 58.

2 A fentieket részletezi primer forrásokra támaszkodva a jeruzsálemi Menachem Begin Heritage Center kutatójának cikke: Yisrael Medad: Begin’s Action is Still Begging an Explanation. Jewish Chronicle (London), 2016. április 7. A szöveg egyértelművé teszi, hogy a szerző cikkének címét elírták, azaz „Ben-Gurion’s Action” stb. kellene, hogy szerepeljen a címben. A cikkben szereplő adatokhoz lásd még: Menachem Begin: The Revolt (New York: Nash Publishing, 1977) 224. skk.; J. Bowyer Bell: Terror Out Of Zion (New York: St. Martin’s Press), 172. skk.; Anne Sinai és I. Robert Sinai: Israel and the Arabs: Prelude to the Jewish State (New York: Facts on File, 1972), 83. skk.

3 https://www.algemeiner.com/2012/10/03/brothers-at-war-israel-and-the-tragedy-of-the-altalena-review/

4 Jabotinsky Institute (Tel-Aviv [továbbiakban JI]), K4-20/29. 15. A haifiai amerikai konzulátus jelentése az eseményekről, 1948. június 23.

5 JI, K4-20/1. 13-14.

6 Ua. K4-20/29. 10.

7 Aba Achimeir: „Mi pinkaszo sel fasisztan”. Cherut, 1949. március 18. 4. (ivrit, a fordításért köszönet illeti Ronald R.-t)

8 JI, K4-20/29. 5-6.

9 A nevek igen rossz helyesírással, alkalmanként megfejthetetlenül szerepelnek. Egyes esetekben az erősen nemzetközi hangzás miatt a származási város miatt tekintettük a személyt magyar-zsidó származásúnak. A magyar-zsidó utasok: Markowitz László, Mose Schwarz, Libermann József, Nemes Miklós, Gutman József, Kreisler József, Grossman Terena(Teréza?), Wag György, Széki György, Reiter Ottó, Gyulai Sára, Stern István, Stern György, Gisberger Sándor, Klein Éva, Szántó Mihály, Lajner Jakab, Teitebau(m?) Szewoch, Freiman László, Farkas Ernő, Polák Kálmán, Goldberger Edit, Rotschild Miklós, Kurt Gorbu (?), Zimmermann Ignác, Paszternák Éva, Weisz Zsuzsanna, Weisz Ágnes, Ungár Dov, Landau Edit, Frank Alfréd, Weiss Kata, Goldmünz András, Zobel Oszkár, Juskovic László, Preisler Miklós, Freimann Magda, Freimann Tamás, Weinberger Éva, Schwarz Ágnes, Landau Vera, Weitzen Ervin, Weitzen Ottó, Grünstein Hanna, Schönfeld Ernő, Schönfeld Zsuzsanna, Klein Ilona, Glück Pál, Klein Evzen (?), Grünberg Ábrahám, Srenbach Bernát, Kac Ábrahám, Schwarz György, Ábrahám Tibor, Daskalovitz Lea, Daskalovitz Éva, Daskalovitz Báruch, Goldman Losic (?), Lederer Tibor, Liberman Jenő, Roth Bernát, Wiesel Anna, Welkovitz Irén, Czechoval Mordekáj, Halmos Judit, Bronstein Saja. A listáért lásd: JI, K4-20/31.

10 JI, FL-19/19. 8-9.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp