Az erdélyi jiddis népköltészetet is összegyűjtötte a most elhunyt Kányádi Sándor

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A költő Romániában, az erdélyi Nagygalambfán született 1929-ben, és tegnap június 20-dikán hunyt el 89 évesen. A falu egyaránt otthont adott székelyeknek, örményeknek, zsidóknak, akiknek kultúrája, zenéje, költészete, hagyományai az együttélés során erősen hatottak egymásra és a nagy erdélyi költőre.

Kányádi Sándor már ismert művészként, édesapja kérésére döntött úgy, hogy emléket állít a szülőfalujából elhurcolt zsidóknak: magyarra fordította az általa ismert, jiddis nyelvű verseket. Ezek a versei nyomtatásban is olvashatóak a Volt egyszer egy kis zsidó, erdélyi jiddis népköltészet

Alapul vette az Eizikovits tanár úrtól kapott két irkányi máramarosi gyűjtést. A munka 1989-ben jelent meg az Európa Kiadónál, elegáns vászonkötésben, Szántó Piroska komoly, barna tónusú bekötött illusztrációival, két nyelven: magyarul és jiddisül, kottamellékletekkel.

Kányádi Sándor a könyv utószavában elmondja az erdélyi zsidókhoz kötődő kapcsolatát, emlékeit, gondolatait. A kötetekből – előbbiből szakmaibb, tudományosabb, utóbbiból szemléletesebb, szívmelengetőbb formában kirajzolódik egy egész kisvilág: a népdalszövegek szólnak mindenről, ami a zsidó hétköznapokban fontos és kevésbé fontos volt: az egymástól tiltott szerelmesekről, megesett leányról, a rabbi mulatozásáról, az öreg batáros lováról, a különböző mesterségekről, s a nehéz megélhetésről, az idő múlásáról, az élet elviseléséről, a házbérről, amit nincs miből fizetni, a leégett városról, a magára maradó öreg zsidóról…

Az utószóban a költő felidéz egy még édesapjától hallott zsidó történetecskét: A rabbi hajnaltájban, a szent könyvek tanulmányozása után kisétált a falu vége felé, s látja, hogy a suszternél még világosság van. Bement, hogy megfeddje: mért égeti a lámpát, amikor már virrad. A válasz: „Rebe, amíg pillog a láng, addig még mindent jóvá lehet tenni.” Zavartan idézi, hiszen annyi minden történt a huszadik században, de ettől a gondolattól indítva tett eleget az apai kérésnek, közkinccsé téve mindenki számára ennek az elmerült világnak a folklórkincsét.

A költő szerint “nincs tiszta etnikum sehol a világon, s kiváltképpen itt a mi tájainkon. De van valami, ami a zsidó arcot mégis megkülönbözteti a többitől, ez a zsidó tekintet, mely több évszázados riadalmat, rettegést örökít át még a keveredett zsidók szemébe is. A jiddis népköltészet sok hasonlóságot mutat azokéval, akikkel századokon át együtt éltek. Sajátossága ennek a népköltészetnek, éppen a tekintete. A tragikusan fájdalmastól a csúfondároson át az érzelmesig, sőt az érzelgősig őriz magában valami közöset, egyénit, ha úgy tetszik zsidósat. Ez teszi, számomra legalábbis, külön értékké. És egyben közös értékké. Hozzátartozik e táj több évszázadra visszamenő történelméhez, kultúrtörténetéhez.”

Kányádi Sándor

Kányádi Sándor 1988-ban a még kéziratban lévő versfordításaival, és azzal az ötlettel kereste meg Gryllus Dánielt, hogy ezeknek a verseknek vissza kellene adni a dallamukat. Dániel fivérével, Vilmossal együtt leporolta a meglévő kottákat, amelyek ezeknek a jiddis daloknak, verseknek az Almási István kolozsvári népzenekutató által lejegyzett dallamait őrizte. Így született meg az a műsor, amely a volt egyszer egy kis zsidó címet viselte. Kisbetűvel, ahogyan az eredeti versek is ránk maradtak. Ez a produkció ismertette meg egy szélesebb közönséggel a tradicionális zsidó dallamokat.
KÁNYÁDI SÁNDOR: Tudod…

Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp