A Centropa egy kritikusan gondolkodó, proaktív generáció felnövéséhez szeretne hozzájárulni

Hatodik alkalommal rendezte meg a Centropa Alapítvány éves díjkiosztó eseményét, amelyen a Zsidó emlékek nyomában elnevezésű videóverseny győzteseit is kihirdették. 

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartotta idén a Centropa Alapítvány éves díjkiosztó eseményét, amelyen szép számban jelentek meg a Centropa programjaiban részt vevő diákok és tanárok, akik szinte teljesen megtöltötték a régi zsinagóga épületét. A hatodik alkalommal megrendezett díjátadón a beszédeket követően a videóverseny eredményének kihirdetésére is sor került.

A Centropa Alapítvány díjátadó eseményének résztvevői

Mint az Kenesei Marcell, a Centropa Alapítvány igazgatójának beszédéből kiderült, az elmúlt tanévben a Centropa különböző programjai keretében négy ország 37 településéről érkező 410 diákkal és 67 pedagógussal működött együtt. „Az alapítvány küldetése, hogy elősegítse az előítéletek csökkentését, hozzájáruljon egy kritikusan gondolkodó és proaktív generáció felnövéséhez. Ehhez kapcsolódnak oktatási programjaink szövevényei is, melyek különböző formákban és módokon próbálják bevonni a tanárokat és diákokat az interaktív tanítás és tanulás folyamatába” – mondta Kenesei. 

Az egyik ilyen program a Közös Nevező, amelynek célja hogy a roma és nem-roma, zsidó és nem-zsidó, vidéki és városi, valamint hátrányos helyzetű és elit oktatási intézmények pedagógusai számára lehetőséget teremtsünk olyan oktatási projektek megvalósítására, amelyek közelebb hozzák egymáshoz a legfiatalabb generáció képviselőit. Ebben a tanévben nyolc új együttműködési projekt valósult meg a program keretén belül, ebben a Centropa partnerei a Haver Alapítvány, az Uccu Alapívány, a Tevan Alaptvány és a Wesley iskola voltak. 

Az eseményen beszédet mondott Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója is, aki szerint nagy szükség van a Centropa vándorkiállításai által képviselt közös értékek bemutatására. Szita Szabolcs ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy bár a nemzettudat is fontos, de legalább annyira lényeges a saját közösségünk múltjának megismerése. Az alapítvány jelenleg négy vándorkiállítással mutatja be a diákoknak a holokauszt előtti zsidó családi élet mindennapjait személyes történeteken és családi albumokon keresztül. A kiállításokat ebben a tanévben 37 diák tárlatvezetőként segítette. 

Rastislav Káčer szlovák nagykövet arról mesélt, hogy egy kis faluban nőtt fel, ahol együtt éltek szlovákok, magyarok, zsidók és németek. Káčernek ez nagyon tetszett, ugyanis szerinte hozzájárult ahhoz, hogy színesebbé váljon az élet a településen. Amikor fiatal korában a nagymamája elvitte a régi zsidó temetőbe, még nem értette, hogyan tudnak emberek, akik egymással a legnagyobb békességben élnek, hirtelen megbolondulni, és úgy viselkedni, mint az állatok. Pedig mindannyian csak gazdagodtak a zsidó kultúra által, ennek ellenére sokan Szlovákiában nem is tudják, hogy az egyik nemzeti ételük tulajdonképpen nem más, mint a hagyományos zsidó latkesz.

A díjátadón Jaroslaw Bajaczyk, a Lengyel Intézet igazgatóhelyettese is felszólalt. Bajaczyk a Centropa videópályázatával kapcsolatban megjegyezte, már azt is nagy eredménynek tartja, ha a fiatalok nem arról készítenek videókat, hogyan nyaralnak vagy sétáltatnak kutyát. Szerinte fontos, hogy ne csak a holokauszt tragédiájáról beszéljünk, hanem mutassuk meg a zsidók ezer éves jelenlétét is Közép-Európában. Lengyelországban például éppen most fognak megnyitni egy olyan múzeumot, amely azt mutatja be, hogyan éltek együtt zsidók és lengyelek.

A Centropa Alapítvány Zsidó emlékek nyomában elnevezésű videókészítési versenye is hasonló célból jött létre. Az idén hatodik alkalommal meghirdetett pályázatra már második alkalommal a visegrádi országok diákjai is benevezhettek. Így a magyarokon kívül lengyel, cseh és szlovák iskolákból is küldhettek filmeket a versenyre. A diákok olyan ötperces videókkal nevezhettek, amelyek egy település zsidó történelmét, egy zsidó személy életét, egy zsinagógát vagy zsidó hagyományokat mutatnak be. Ebben a kiírásban idén összesen 30 videó érkezett, és a magas színvonalnak köszönhetően megosztott nyerteseket hirdettek.

A harmadik helyen egy lengyel és egy szlovák iskola diákjai osztoztak, míg a második helyen lengyel és cseh diákok által küldött filmek végeztek. A megosztott elő díjat pedig két lengyel gimnáziumból érkező videó kapta meg. 

(A videókat a linkekre kattintva lehet megnézni, a két első helyezett film pedig fentebb, a cikkben tekinthető meg.)

Fontos megmutatni, hogy a holokauszt áldozatai is ugyanolyan emberek voltak – Kibic Magazin

A Budapesti Zsidó Filmfesztivál egyik kísérőprogramja a holokauszt oktatásának egy igen különleges és hatékonynak bizonyuló formáját mutatta be. A Büntetésből első díj elnevezésű eseményen Dési János beszélgető partnerei Tóth Vásárhelyi Éva tanárnő, Czingel Szilvia, a Centropa Alapítvány munkatársa és Udvari Judit pszichológus voltak. Az V.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp