Következik:  
Jom HaAliyah · Hesván 7, 5779 · 2018. október 16, kedd

„Az OR-ZSE zászlóshajó lehet a neológia megújulásában”

Élénk viták, belháborúk előzték meg és követték az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (OR-ZSE) új rektorának kinevezését. Az új rektor tegnapi bemutatkozásán azt mondta, ki kell alakítani a neológ képzési arculatot, ezt vonzóvá és színvonalassá kell tenni. Célja, hogy a rabbiképző feladatát magasabb hatásfokon tudja ellátni. Lapunk úgy értesült, hogy több személyi változás is várható az egyetemen.

Új rektor, Vajda Károly áll az OR-ZSE élén július 1-től, aki egyelőre 12 hónapra kapta a megbízását. A kinevezés érdekessége, hogy most lesz először világi személy az OR-ZSE vezetője 140 éves fennállása óta, ami élénk vitákat váltott ki a szervezeten belül. Frölich Róbert volt országos főrabbi lemondását is többen részben ezzel magyarázták. Vajda Károly irodalomtörténész, vallásfilozófus egyetemi oktató, aki a tudományos élet területéről érkezik az egyetem élére hónapokon át tartó egyeztetések után.

Vajda Károly

Akadályok az új rektor bemutatkozása előtt

Valószínűleg ez az elutasítás lehet a magyarázata annak is, hogy tegnap a Mazsihisz határozatképtelenség miatt 20 percig nem tudta megkezdeni közgyűlését, amikor az új rektor mutatkozott be a küldötteknek. Heisler András elnök felhívta a figyelmet, hogy a budapesti küldöttek nagyjából fele nem jelent meg az eseményen, míg vidékről sokan jöttek. Az elnök szándékos hangulatkeltésnek és akadályoztatásnak minősítette a távolmaradást, utalva ezzel Frölich Róbert és szövetségesei opponálására. Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke visszautasította, hogy a BZSH egységesen szabotálta volna az eseményt, az egyéni kezdeményezésekért viszont nem tudott felelősséget vállalni.

Radnóti Zoltán nyitóimájában elmondott egy példabeszédet, amelyben az összetartás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Közösen kell mindent építeni, mint a pusztai szentélyt. Kinek könnyebb, kinek nehezebb, ám mindenki adjon bele! És nem a Bábel-tornyát kell felépítenünk. Hanem apró kicsi kövekből a mi házunkat. Házat a Tórának, hagyománynak”, mondta.

Miután a közgyűlés – néhány tag érkezésének köszönhetően – végül határozatképes lett, bemutatkozott az új rektor. Vajda arról beszélt, hogy az OR-ZSE zászlóshajó lehet a neológia megújulásában. Fontosnak tartotta a szakstruktúra áttekintését, a modernizációt, a jövő iránt nyitott léptékű változásokról beszélt. Célja, hogy a rabbiképző feladatát magasabb hatásfokon tudja ellátni. Jelezte, hogy az iskola akkreditációja megújításra szorul, és megjelent a közösségen belül egy konkurens intézmény is, amelyet a EMIH hozott létre.

https://akibic.hu/2017/12/14/milton-friedman-egyetem-neven-folytatja-az-emih-altal-megvasarolt-zsigmond-kiraly-egyetem/

„Ez új szerepkört jelöl ki az egyetem számára, amelyben helyt kell állni. Ki kell alakítani a neológ képzési arculatot, és ezt vonzóvá és színvonalassá kell tenni”, jelentette ki.

Az új rektor ezen kívül arról beszélt, hogy tárgyalnak a Mazsihisz közoktatási műhelyével, szeretnék intenzívvé tenni a nemzetközi kapcsolatokat, a részképzéseket, erősíteni kívánják a rabbiszakos és kántorszakos hallgatók hitközségi jelenlétét, több gyakornoki feladatot szeretnének a hallgatóknak teremteni, és szeretnék megújítani a hitközségi életet, amely gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hallgatók olyan képzést kapjanak, amely lehetővé teszi azt, hogy többféle közegben (ortodox vagy akár kicsit modernebb, ún egalitárius közösségben) is megállják majd rabbiként a helyüket.

Személycserék és átalakulások az OR-ZSÉN

Az egyetem élén történő személycsere előreláthatóan további változásokat idéz majd elő az intézmény életében.

Új tanszékvezető kerül a Szentírás és Talmudtudomány Szak élére, amelyet eddig Schőner Alfréd az OR-ZSE jelenlegi rektora vezet. A szakot doktori címmel rendelkező rabbi vezeti majd, személye egyelőre nem nyilvános. Ezen kívül több rabbi közvetlenül fogja segíteni a rektor munkáját az intézmény vallási ügyeiben. A világi és a vallási rész egyensúlyát a rektor és az OR-ZSE-n dolgozó rabbik szoros együttműködése teremtheti meg.

Élő villáminterjú Vajda Károllyal, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem július 1-től megbízott rektorával a MAZSIHISZ-Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége székházában. Nagyinterjút is készítettünk vele: http://akibic.hu/2018/05/30/egy-krizishelyzetet-kell-most-menedzselnunk/Beszámolónk a közgyűlésről itt olvasható: http://akibic.hu/2018/05/28/az-or-zse-zaszloshajo-lehet-a-neologia-megujulasaban/

Geplaatst door Kibic Magazin op Zondag 27 mei 2018

A világi és a vallási rész szétválasztására építette egyébként, a rivális, Frölich Róbert a pályázatát, amely végül nem kapott támogatást, és valószínűleg ez vezetett, ahhoz, hogy Frölich ellenzi a mostani rektor kinevezését. Ebben a pályázatban két külön intézet működött volna: a Rabbinikus Tudományok Intézete Frölich Róbert vezetésével, és a Bölcsészettudományi Intézet Gábor György igazgatásával. Az intézmény élén Háberman Zoltán lett volna a rektor, aki menedzserként vezette volna az intézményt.

Mivel Vajda Károly kinevezésével hivatalosan csak világi vezető áll az egyetem élén, ez felveti azt a kérdést, hogy ki avatja majd fel a fiatal rabbikat. Ezt ugyanis eddig a rektor, Schőner Alfréd tette meg, és mindenképpen vallási vezető szükséges ehhez. Úgy tudjuk, hogy az egyetem új menedzsmentjének terve az, hogy a Radnóti Zoltán vezette Rabbitestület jár majd el ebben a procedúrában.

Egy krízishelyzetet kell most menedzselnünk – Kibic Magazin

Most vasárnap mutatták be a Mazsihisz közgyűlésének az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) frissen kinevezett rektorát. Vajda Károllyal többek között az intézet jövőjéről, a rabbiképzés megújításáról és a nők neológián belüli szerepéről beszélgettünk. A rektori pályázatát az egyetemi tanács többsége nem támogatta, végül az intézmény fenntartója, a Mazsihisz vezetősége megfordította a tanács által javasolt sorrendet.

 

Lemondott az országos főrabbi. Megújulás a Mazsihisznél? – Kibic Magazin

A nők zsinagógai szerepének kiszélesítése, világi tudósok, zsidó civilek és reform közösségek integrálásának szándéka, és a rabbik autonómiájának növelése is kapcsolatba hozható a most zajló személyi változásokkal. Meglepetésként érkezett szerdán a hír, miszerint lemondott tisztségéről az országos főrabbi, Frőlich Róbert.

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Facebook 0
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp