Pénteki előrejelzés: forró nap az időjárásban és az iszlám fronton – Halmos László jegyzete

Május 18, péntek újabb kritikus napnak ígérkezik Izraelben. 

Az iszlám naptár, hasonlóan a zsidó naptárhoz, holdhónapokkal számol, ami újholdtól újholdig tart. Előbbi azonban nem hozza összhangba a Hold-évet (354 nap) a Nap-évvel (365 nap), mint azt a zsidó naptár teszi azzal, hogy minden 19 évben 7 „szökőhónapot” iktat be, hogy az ünnepek nagyjából ugyanarra az évszakára essenek. Ezért az iszlámban a jeles napok minden évben „hátrálnak”. Így a Ramadan hónap is egyszer nyárra, aztán tavaszra, majd télre esik. A legnehezebbek a közel-keleti nyári hónapokban vállalt nappali böjtök. (Napnyugtától napkeltéig szabad enni-inni.)

Izraelben és Júdea-Somronban Ramadan első péntekje mindig különös feszültséggel terhes. A mostani péntekre a Palesztin Autonómia iszlám szervezetei újfent bejelentették a „harag napját”. Az indok, amelyet erre az alkalomra sikerült kitalálni: Trump elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosának deklaráló beszédének a 100. napja.

Ezúttal nem csak a Gázai-övezet, hanem a palesztin „területek” lakossága is részt kíván venni az általános felkelésben Izrael hadserege és a zsidó polgárok ellen. Különösen kritikus helyszínnek ígérkezik a jeruzsálemi Óváros.

Az izraeli arabok a gyász jeléül az idén nem díszítik fel a mecseteket, az otthonokat és az utcákat, amint az ilyenkor szokásos – legalábbis a muszlim vallási vezetők ezt tanácsolják.

Az esetleg kiújuló palesztin gyújtogatás most különös veszélyeket rejt, tekintettel a forró és száraz időjárásra.

A fegyveres és a rendfenntartó erők készültségben állnak.

Eközben az egyre nyíltabban iszlamista Törökország péntekre Izrael-ellenes tömegtüntetéseket tervez Isztambulba, Ankarába és a nagyobb városokba. Erdoğan rendszere már a katonai természetű ellenségeskedést is megkockáztatja. A napokban derült rá fény, hogy a korábban Izraeltől vásárolt elektronikai berendezéseket továbbadták Iránnak. A lépés annál is inkább megdöbbentő, mert Törökország az atlanti katonai szövetség, a NATO tagja, benne az amerikai után legnagyobb létszámú hadsereggel (ha hadi felszereltsége el is marad az amerikai és nyugat-európai hadseregekétől).

Libanonban a Hezbollah vezethet tömegtüntetéseket. Az elmúlt években volt rá példa, hogy tömegeket vezényeltek az izraeli határhoz, és megpróbálták áttörni a határkerítést.

Jordániában is várhatók Izrael- és USA-ellenes demonstrációk.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp