Jeruzsálem-nap 2018

A zsidó naptár szerint ma 51 éve, hogy a Hatnapos Háborúban 5726 Ijjár hó 28-án ( 1967. június 7-én) az Izraeli Hadsereg visszafoglalta a Jordániai Légiótól Jeruzsálem Óvárosát, benne a Templomheggyel .

Az első évforduló óta  országszerte ünnepségekkel emlékezünk meg a főváros végleges egyesítéséről.

Ünnepeljük a 19 éven át megosztott város újraegyesülését Izrael fennhatósága alatt. Ünneplünk az azóta elkövetett több tucat terrorakció ellenére. Ünneplünk, miközben emlékezünk a felrobbantott autóbuszok utasaira, a szétdúlt kávéházak szörnyethalt vendégeire, a testükön és lelkükben életfogytiglani sebeket hordozókra – de megünnepeljük Jeruzsálem napját.

Ünneplünk, látva a Várost – talán időlegesen – megosztó, de a terrort évek óta eredményesen akadályozó magas betonfalakat, látva a szegénynegyedek lakóinak gondterhelt arcát.

A főváros lakossága ma közel jár a 900 ezerhez. A zsidó lakosság aránya 64 százalék – 576 ezer lélek –, az araboké 35 százalék, míg a népesség egy százaléka ezek egyikéhez sem tartozik.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp