Cseréld a vizipisztolyodat egy süteményre!

Rendhagyó történelemórák lesznek mától országszerte cukrászdákban. Az érzékenyítő akció keretében arra kívánja felhívni a családok figyelmét az Élet Menete, hogy a békés egymás mellett élés szempontjából milyen fontos lehet saját történelmünk ismerte.

A Cseréld a vizipisztolyod egy süteményre akció szervezői úgy vélik, hogy a komoly dolgokat is le lehet fordítani a gyerekek nyelvére, ezért szeretnék elmagyarázni a kisiskolásoknak, miért fontos történelmi esemény a II. világháború befejezésének napja, 1945. május 09.

Az akció keretében azok a gyerekek, akik leadják vizipisztolyaikat a kijelölt helyeken, ingyen süteményt és palacsintát kapnak ajándékba.

Aki nem szeretne megválni harcias játékától, annak sem kell elkeserednie. Szintén jutalom jár azoknak, akik lerajzolják Picasso békegalambját, amelyet 1949-ben az Első Béke Világkongresszuson mutattak be.

Az akció szervezője, az Élet Menete együttműködik mesehősökkel is. Így például Füred Kapitánnyal és Süsüvel, akik a Balaton partjára viszik el az esemény hírét.

Balatonszárszón a strandon, a Süsü büfében várják az otthon készített rajzokat május 12-dikén. De más turisztikai övezetekben is le lehet adni a fegyvereket. Bükkfürdőn a Caffe Kiss és Erőss-ben a pincéreknél kérhetik a jutalmat a rajzaikért a gyerekek május 10-dikén. A Mátra környékén, Nagyrédén  is megtartják a helyi cukrászdában az akciót szintén május 10-dikén.

A kezdeményezéssel a szervezők arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy vasárnap, május 13-dikán rendezik meg az Élet Menete 2018 megemlékezést is.

https://www.facebook.com/events/146790002648164/

Az idei eseményt több gyerekprogrammal is kiegészítették a szervezők, amelyek célja, hogy a gyerekek számára is érthetővé tegyék a történelmi eseményeket és akár vidékről is érdemes legyen elindulnia az egész családnak a fővárosi rendezvényre. Itt a gyerekek szintén lerajzolhatják Picasso békegalambját. Jutalmul pedig olyan süteményeket kapnak, amelyek receptjei megtalálhatóak a Szakácskönyv a túlélésért című kötetben.

A 2013-ban kiadott könyv egyébként a felnőtteknek számára lehet tanulságos olvasmány. Főként azoknak, akik szeretnék tudni, hogyan adhat néhány recept, sütemény reményt és lehetőséget a túlélésre kilátástalannak tűnő helyzetekben is.

Receptek a pokolból – Szakácskönyv a túlélésért – Kibic Magazin

A Szakácskönyv a túlélésért című könyv nem szokványos receptkönyv, hanem Endreiné Weisz Hedvig élettörténetét meséli el. A koncentrációs táborban négy másik asszonnyal az éhezés leküzdéséhez egy sajátos módszert találtak ki: ételek receptjeit mondták el egymásnak. A könyvről Czingel Szilvia szerkesztő, Gyáni Gábor történész és Závada Pál író beszélgetett a Kultlipótváros nevű fesztivál keretében.

Az akció szervezői elmondták, hogy egy hűtőmágnes és egy amerikai kutatás ihlette a kampányt. Sok konyhában ma is ott van a Make Chocolate Cake, Not War hűtőmágnes, amely ugyan viccesnek tűnik, de komoly háborús vonatkozásai is vannak. A harcok elhúzódásával egyre nagyobb nehézségekbe ütközött az élelmiszertartalékok utánpótlása. Rengeteg takarékos recept bizonyítja, hogy a nők egy kis fantáziával olcsón és a „nincsből” is tudtak csodákat alkotni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp