70-dik születésnapján költözött a New York-i férfi a 70 éves Izraelbe

Jiszrael Helprin a zsidó állam után kapta a nevét, mivel a születésnapja egy napra esik Izrael állam megalapításával.

Születése előtt a szülei azt tervezték, hogy két nagyapja nevét fogja majd kapni, de aztán úgy döntöttek, hogy fontosabb, hogy a fiúk nevében Izrael születése legyen megörökítve.

Helprin egy New York-i cionista családba született, és nyaranta hébernyelvű táborokba járt. Amikor 45 évvel ezelőtt először randizott a feleségével, arról álmodoztak, milyen jó lenne egy napon Izraelbe költözni.

Jiszrael Helprin
Jiszrael Helprin

Ez a nap akkor jött el, amikor a zsidó állam és Jiszrael is 70 éves lett.

Múlt hét kedden, Helprin és felesége, Bella, alijázott Izraelbe. A házaspár New Yorkból Ramat Beit Shemeshbe költözött, ahol már a lányuk is él a családjával. Négy másik gyerekük marad viszont a családjukkal együtt Amerikában.

„Születésem pillanatától a legszorosabb szálak fűznek Izrael Államhoz. Azóta minden évben együtt ünnepeljük a születésnapunkat”, mondta Helprin. „De idén egy életút éri el a csúcspontját azzal, hogy izaeli állampolgár leszek. Nem is kérhettem volna ennél szebb ajándékot.”

Forrás: Jewish Telegraphic Agency

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp