Az elesett katonákra és a terrorizmus áldozataira emlékeznek ma Izraelben

Izraelben hagyományosan az állam létrejöttének ünnepe előtti napon emlékeznek meg azokról a hősökrül, akik életüket adták az országért. Tavaly óta összesen 83 névvel bővült az elesettek és az áldozatok listája.

Izraelben ma van a Jom Hazikaron, vagyis az emlékezés napja, amelyen az elesett katonákra és a terrorizmus áldozataira emlékszik az egész ország. A jeruzsálemi Siratófalnál megrendezett központi eseményen Gadi Eizenkot, a hadsereg főparancsnoka kijelentette, az izraeli hadsereg minden fenyegetéssel szemben képes megvédeni a zsidó államot.

Korábban mindegy 4000, a világ minden tájáról érkezett zsidó fiatal vett részt a Latrun katonai emlékhelyen megtartott megemlékezésen, a Masza program szervezésében. Az ünnepség azokra az elesett katonákra fókuszált, akik a családjuk nélkül, a diaszpórából érkeztek Izraelbe, hogy a hadseregben szolgálhassanak.

23 646 katona halt meg Izrael védelmében, tavaly óta 71 névvel bővült az elesettek listája. Ebben a számban benne van az a 30 sérült veterán is, aki a szolgálattal kapcsolatos sérülése miatt kialakult komplikációk következtében vesztette életét. A terror áldozati között jelenleg 3134 személyt tartanak számon, ez a lista 12 névvel bővült az elmúlt egy év során.

(JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp