Izlandon betiltanák a körülmetélést!

Zsidó és muszlim vallási vezetők tiltakoznak a törvénytervezet ellen, amely megtiltaná Izlandon az orvosilag nem indokolt körülmetélést. 

Akár hat év börtönnel is büntetnék Izlandon azt, ha valaki egy gyerek nemiszervének bármely részét eltávolítja, az új izlandi törvénytervezet szerint, mivel ez sérti a gyerekek jogait, áll az indoklásban.

Zsidó és vallási vezetők azonban úgy vélik, ez sértené a szabad vallásgyakorlást. 

Ha a parlament megszavazza a törvényt, Izland lehet az első európai állam, amely megtiltja a körülmetélést. Az 300 ezer fős országban hozzávetőleg 250 zsidó és 1500 muszlim állampolgár él. 

„Mindenki abban hisz, amiben szeretne, de a gyerekek jogai előnyt élveznek a vallásszabadsággal szemben”, mondta Silja Dögg Gunnarsdóttir, a Progresszív Párt képviselője. 

Izlandon 2005-ben vezették be a női körülmetélést tiltó törvényt. A mostani tervezetet támogatók szerint a körülmetélés szenvedést és súlyos fájdalmat okoz a gyermeknek. 

Az Északi Zsidó Közösség elítélte a készülő törvényt, amely szerintük a zsidók legszentebb rítusát érintené. „Önök megtámadják a judaizmust, méghozzá oly módon, amely érinti a világon élő összes zsidót”, áll a levelükben. Ezen kívül azzal érvelnek, hogy a női körülmetéléssel szemben ennek a beavatkozásnak nincs hosszútávú negatív hatása a gyermek életére. 

Ahmad Seddeeg imám szintén kritizálta a tervet, amely szerinte korlátozza a szabad vallásgyakorlást. 

Rejkjavik püspöke, Agnes M. Sigurðardóttir pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény kriminalizálhatja a zsidó és a muszlim vallást, ami nem lenne szerencsés. 

Rabbija lett a szigetországnak

A törvénytervezetnek köszönhetően döntött úgy egyébként a Chabad mozgalom, hogy rabbit telepít Izlandra, amelynek eddig nem volt saját rabbija. A szigeten tiltott az állatok rituális vágása is.

 A 27 éves Avi Feldman rabbi Brooklynból települt át a szigetországba svéd származású feleségével, Mushky-val és két lányával. 

Az országban 1918 óta nem dolgozott rabbi. Izland ebben az évben nyerte el függetlenségét Dániától. 

„Remélem, hogy meg tudjuk győzni az izlandiakat a brit mila fontosságáról”, nyilatkozta a rabbi a Jewish Telegraphic Agency-nek nemrég.

A rabbi elmondta, Rejkjavik egyike azon kevés európai fővárosoknak, ahol nem áll zsinagóga. 

„Az állatok rituális vágásának tilalma ellenére Izlandon rengeteg kóser élelmiszert lehet kapni”, mondta Feldman, „mivel Európából és az Egyesült Államokból importálnak rengeteg ételt. Így szinte a sarki kisboltban is be lehet szerezni a szükséges ennivalókat”, tette hozzá a rabbi. 

Biztonságos a körülmetélés? 

A BBC online egészségügyi szakértője, Michelle Roberts szerint a körülmetélés ugyan viszonylag egyszerű művelet, de nem teljesen kockázatmentes. Orvosok abban az esetben szokták javasolni ezt a beavatkozás, ha a gyereknek fitymaszűkülete van, vagy ha rendszeresen fertőzések keletkeznek az előbőr alatt. Arra is vannak már kutatások, hogy elképzelhető, azok a férfiak, akik körül vannak metélve, kevésbé kapják el a HIV vírust partnereiktől. Az még nem bizonyított, hogy a körülmetélés más nemi úton terjedő betegségek fertőzését is csökkenti, de egyes tanulmányok szerint a HPV vírus terjedésének kockázata is alacsonyabb így.

A beavatkozás legnagyobb kockázata a vérzés és a seb elfertőződése.

Az Egyesül Királyságban végzett felmérések szerint az előbbi 10 esetből egyszer, az utóbbi 50-ből egyszer fordul elő. 

Mi a helyzet más országokban? 

A körülmetélés minden európai országban engedélyezett, bár a gyakorlat egyre több kérdést vet fel.  

A német bíróság helyi tilalmat vezetett be, miután 2012-ben egy négyéves muszlim kisfiúnál súlyos komplikációk léptek fel. Egy évvel később pontosították a törvényt, amely szerint utána csak képzett szakemberek végezhettek ilyen műveletet.  

A következő évben az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az országok tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a körülmetélést csak megfelelő orvosi és higiéniás környezetben lehessen végrehajtani. 

2016-ban az angol bíróság nem engedte egy muszlim apának, hogy a fiait körülmetéltesse, mivel az anya nem egyezett bele a beavatkozásba. 

Korábbi cikkünk a témában:

 

Izraelben egyre több szülő utasítja el a körülmetélést – Kibic Magazin

Vannak szülők, akik azért nem engedik körülmetélni fiúgyermeküket, hogy ne sérüljön a testi épséghez való joga, mások mint vallási parancsot utasítják el. A körülmetélésnek azonban lehetnek egészségügyi előnyei, ugyanakkor kockázatot is jelenthet a beavatkozás nem megfelelő végrehajtása. A zsidóságban az apa micvája (parancsolata), hogy nyolcnapos korában körülmetélje fiú gyermekét, Isten Ábrahámmal kötött szövetségének emlékére.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp