Az El Al lett Magyarország kedvenc légitársasága

A repjegy.hu és a Travelo turisztikai portál közös felmérésének eredménye alapján 2017-ben az izraeli El Al lett az év légitársasága Magyarországon. Az izraeli légitársaság ezzel az elmúlt három évben győztes Emirates-et taszította le a trónról.

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre az Én Légitársaságom elnevezésű felmérés, amelyen kizárólag az utasok véleménye alapján választják ki, hogy melyik légitársaság teljesített a legjobban az adott évben. A most lezárult szavazáson 7852 utas vett részt, és összesen öt kategóriában voksoltak a szerintük legjobbakra.

Magyarország kedvenc légitársasága 2017
Magyarország kedvenc légitársasága 2017

A szavazatok alapján az El Al a legkedvesebb utaskísérő és a legprofibb kommunikáció kategóriában is az első helyen végzett. A legjobb fedélzeti ellátás, a legjobb menetrend és a legjobb ár-érték arány kategóriában pedig a második lett – sorrendben – az Emirates, a Finnair és a Qatar Airways mögött. Így az összesített adatok szerint 2017-ben az El Al kaphatta meg a Magyarország kedvenc légitársasága címet.

Korábban csak a Qatar Airways (2012 és 2013), illetve az Emirates (2014-2016) tudta elnyerni ezt a címet. A legtöbb értékelést egyébként a Wizz Air kapta, ezért idén a diszkont légitársaság egy különdíjban részesülhetett.

Korábbi interjúnk Váradi Jánossal, az El Al magyarországi vezérigazgatójával:

„Az El Al épp annyi idős, mint Izrael állama” – Kibic Magazin

Az El Al 25 éve van jelen Magyarországon, tavaly óta a társaság új diszkont márkája, az UP közlekedik Budapest és Tel-Aviv között. Az UP 2014 legjobban fejlődő légitársasága lett, és az El Alt a mai napig a világ legbiztonságosabb repülési vállalataként tartják számon. Váradi Jánossal, az El Al magyarországi vezérigazgatójával beszélgettünk.

(Travelo, turizmus.com)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp