Az EMIH nyilvánosságra hozná a közpénzből származó bevételeit

Az Átlátszótól még kétmillió forintot szeretett volna az adatokért, most már egy internetes felületet is létrehozna az EMIH, hogy ott hozza nyilvánosságra a közpénzből finanszírozott támogatásokat.

Saját oldalának, a zsidó.com-nak adott interjút Nógrádi Bálint, az Egyesült Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) gazdasági igazgatója. Ebben reagált arra, hogy az Átlátszó oknyomozó portál közérdekű adatigényléssel próbálta kikérni, hogy az EMIH mennyi közpénzből finanszírozott támogatást kapott az elmúlt hét évben. A hitközség először nem válaszolt a megkeresésre, majd amikor bíróságra került az ügy, csak kétmillió forintért adták volna ki az adatokat.

Titkolni próbálja az EMIH, hogy mennyi közpénzből finanszírozott támogatást kapott – Kibic Magazin

Az EMIH nem hajlandó elárulni egy oknyomozó portálnak, hogy mennyi közpénzből finanszírozott támogatást kapott az elmúlt hét évben.

Nógrádi most azt közölte, hogy az EMIH csak a bírósági keresetből értesült arról, hogy az Átlátszó adatokat kért tőlük. Mivel hét évnyi anyagból rengeteg részletet kellene összeszedniük, és ezt a sok munkát a hitközség munkatársai már nem bírják elvégezni, ezért külső munkaerőt kell alkalmazniuk, hogy eleget tegyenek az adatigénylésnek, ez pedig sok pénzbe kerül. Nógrádi szerint az Átlátszó cikke csupán „nevetséges konspirációs elméletekre alapozott”, és a portál már korábban is „inkorrektül” járt el velük szemben, amikor is „cion bölcseit megidéző összeesküvés elméletet” rakott össze az EMIH üzleti összefonódásai után érdeklődve.

Emiatt viszont amúgy sem szívesen osztanának meg adatokat az Átlátszóval, de mivel igencsak fontosnak tartják a transzparenciát, ezért a következő hetekben létre fognak hozni egy internetes felületet, amelyen az összes állami támogatást feltüntetik majd. Az első körben 2014-ig visszamenőleg lesznek elérhető adatok ezen az oldalon.

Az öninterjúban még felmerül, hogy nem lesz-e gond abból, hogy az EMIH nyilvánosságra hozza, mennyi pénzt kapott az államtól, mert egyesek esetleg arra gondolnának, hogy „na, ezek a zsidók mennyi pénzt kapnak az államtól?”. Nógrád azonban megnyugtat, hogy már csak azért sem lehet ebből baj, mert „a legtöbb ember nem ütközik meg azon, hogy közpénzt kap egy történelmi egyház, amely oktatási és szociális intézményeket is működtet a hitéleti tevékenység folytatása mellett”. Az EMIH gazdasági igazgatója egyébként a többi zsidó egyházat is arra biztatja, hogy hozzájuk hasonlóképpen járjon el.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp