Megfejtették az egyik rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét

A haifai egyetem kutatói megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét. A titkosírással írt tekercs egy sajátos naptárat rejtett magában.

A tudósok hatvan aprócska darabból összerakták, majd megfejtették egy eddig soha nem publikált, titkosírással írt hol-tengeri tekercs szövegét, amely a kumráni közösség sajátos naptárát ismertette. A szövegből kiderül, hogy a magát Jahad, vagyis Együtt néven jelölő, erkölcsös életet hirdető, fanatikus és a korabeli uralkodó közvéleménnyel szembenálló, Holt-tenger mellett élő csoport 364 napban határozta meg az évet.

Egy évig tartott összerakni a tekercs darabkáit
Egy évig tartott összerakni a tekercs darabkáit

A szöveget Esbal Ratszon és Jonathan Ben-Dov professzor fejtette meg egy évig tartó közös munkával, és már csak egy megfejtetlen tekercs maradt. Az egyetem közleménye szerint a fordítás alapján a csoport négy évszakra osztotta a 364 napos évet, amely különbözött a máig használatos, holdhónapokat használó héber naptártól.

A kumrániaknál héttel és néggyel is osztható számú napból állt az év, és ezért mindig ugyanarra a napra estek az azonos ünnepek. Ezért – szemben a zsidó hagyománnyal – nem kellett rendre döntéseket hozniuk arról, hogy mi történjen, amikor szombatra esik egy adott ünnep.

A szöveg megjelöl két olyan eseményt is, amelyek nem szerepelnek a Bibliában: az új bor és az új olaj napja, amelyek a zsidó savuotot, az új gabona ünnepét követték ötven, illetve száz nappal.

A tekercs arra is fényt derített, hogy szintén megünnepelték az egyes évszakok közötti átmenet napját, a tkufát, ami héberül időszakot jelent. A szerző – valószínűleg a szekta egyik titkosírást is ismerő vezetője – kihagyott több fontos napot a naptárból, amit a margón utólag, egy másik kézírással pótoltak.

A második szentély, vagyis Jézus korából származó mintegy 900, általában héberül írt tekercset a múlt század 40-es, 50-es éveiben fedezték fel a Holt-tenger nyugati partvidékén, a Kumrán melletti barlangokban. Néhány közülük titkosírással íródott, köztük a Haifán frissen megfejtett tekercs is.

Közel egy időben alakult ki a keresztény és a zsidó időszámítás! – Kibic Magazin

Zsidó, muszlim, sőt észak-koreai időszámítás is létezik a keresztény világban használt Gergely-féle naptáron kívül. Érdekesség, hogy a Talmud több zsidó újévet is megnevez! A történelem során a különböző népek és vallások sokféle naptárt és évszámlálási módot alakítottak ki. Ezek közül néhány – például a zsidó és a mohamedán – még ma is él, párhuzamosan az egész világon egységesen használt Gergely-féle naptárral.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp