Hogyan harcol egy berlini muszlim tanár az antiszemitizmus ellen?

Németországban egyre több az antiszemita megnyilvánulás az ott élő muszlimok részéről. Egy Berlinben élő muszlim tanár azonban úgy döntött, küzdeni fog a zsidókkal szembeni gyűlölet ellen.

Egy hónappal ezelőtt, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, Berlinben a Brandenburgi kapu előtt muszlim fiatalok demonstráltak, izraeli zászlókat égettek, és azt skandálták: „halál a zsidókra”. A Nyugat-Európában élő muszlimok körében erősödő antiszemitizmus nem új jelenség, Németországban azonban valamivel érzékenyebben állnak a témához, többek között Angela Merkel kancellár is felszólalt a gyűlölködők ellen, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség pedig egy egyenesen kiutasítaná az antiszemita külföldieket Németországból.

A jelenség ellen azonban helyi muszlimok is próbálnak fellépni. Dervis Hizarci, egy Berlinben élő, török-muszlim gyökerekkel rendelkező középiskolai tanár például a helyi közösségen belül és az iskolában is megpróbálja felvenni a küzdelmet a szidókkal szembeni gyűlölködéssel szemben. Hizarci két igencsak ijesztő jelenséget tapasztalt meg első kézből Berlin Kreuzberg nevű városrészében, ahol él és dolgozik: az egyik a muszlimokkal szembeni egyre erősödő gyűlölet és a muszlimok körében terjedő antiszemitizmus.

Egyszer az egyik diákja az osztályában lezsidózta a másikat, annak ellenére, hogy mindketten muszlimok voltak. Hizarci szerint azonban ez az eset ahelyett, hogy a fiatal muzulmánok mélyen ülő antiszemitizmusát bizonyítaná, pont ellenkezőleg, arra világított rá, hogy az ügy nem reménytelen. A tanár először is elmagyarázta a diákjainak, hogy az ilyen megnyilvánulásoknak nincs helye az osztályában, de azt is tudni szerette volna, hogy honnan jött mindez, mi a gyökere a zsidózásnak. Ez csak egy szitokszó, amit fiatalok sok mással együtt használnak, vagy pedig egy mélyen megalapozott antiszemitizmus egyik megnyilvánulása?

Az rögtön világos lett a számára, hogy a diákok az osztályában gyakran beszélnek megvetően a zsidókról, és meg akarta érteni mindez honnan jön. Hizarci szerint ugyanis ez elfogadhatatlan, a „zsidó” nem lehet még egyszer szitokszó Németországban.

Több különböző elmélet is létezik arra, hogy mi lehet az oka a muszlim bevándorló gyökerű gyerekek és fiatalok körében erősödő antiszemitizmusnak. Egyrészt ott van az izraeli-palesztin konfliktus, másrészt pedig a jó öreg összeesküvés-elméletek, amelyek szerint a zsidók állandóan azon áskálódnak, hogy világuralomra törjenek. Ezek általában a szülőktől, az imámtól, az inernetről jöhetnek, vagy olyanoktól, akik az arab világból menekültek. Hizarci úgy véli, először meg kell vizsgálni ezeket a feltételezéseket, és miután megbizonyosodtak a gyűlölet okáról, annak tükrében kell kidolgozni a megfelelő stratégiát.

A Hizarci osztályában zsidózó diák esetében azonban nem a fenti okokról volt szó, nem a szülei voltak rá ilyen hatással, és a fiú még csak a mecseteket sem látogatta. Járt viszont focimeccsekre, ahol a szurkolók körében a „zsidó” egy gyakori szikszónak számít.

Az osztályban az eset után egy hétig workshopokat tartottak, ellátogattak például a berlini zsidó múzeumba, beszéltek identitásról és zsidó sokszínűségről, megvitatták az antiszemitizmus témáját, és beszéltek a muszlim diákok saját diszkriminációs élményeiről is. Így saját szemszögükből láthatták, hogy milyen érzés, amikor magukat érezték kirekesztettnek, és hogy mennyire fájdalmasak tudnak lenni az ilyen fajta megjegyzések.

Hizarci szerint, amikor egy diáknak sikerül ezeket az ellentmondásokat megértenie, akkor képes lesz elfogadni más embereket és másfajta létezési formákat. Ilyenkor meg tudja vizsgálni saját előítéleteit és elméleteit, ez pedig gyakran toleránsabbá és nyitottabbá teszi őket. De ez nem csak diákokra vonatkozik, ugyanígy áll a tanárokra, és végső soron mindannyiunkra.

A tanár úgy gondolja, jobb az ilyen eseteket nem figyelmen kívül hagyni, de a diákok megbüntetése helyett inkább a megfelelő kapcsolat kialakítására kell törekedni és megpróbálni megérteni őket. Hizarci úgy véli, minden tanár, sőt minden állampolgár magáévá teheti ezt a fajta megközelítést, amely online és a valós életben is egyaránt működik, és komoly eredményeket lehet vele elérni.

Hizarci ennek megfelelően az iskolán kívül is aktív, egy A kreuzbergi kezdeményezés az antiszemitizmus ellen (KigA) nevű civil szervezetet vezet, amely oktatással kapcsolatos módszerek kifejlesztésével foglalkozik az antiszemitizmus kezelésére. Diákok és tanárok segítése mellett zsidó-muszlim párbeszédet is segítik, terveznek például egy kiállítást a berlini modern zsidó életről, illetve tanácsokat adnak politikusoknak, tisztségviselőknek és más civil szervezeteknek is.

Hizarci szerint Németországban vallástól, származástól és pozíciótól függetlenül mindenkinek fel kell kapnia a fejét, amikor az antiszemitizmus megjelenik. Párbeszédet kell kezdeményezni, ki kell deríteni mi a forrása – vajon ez tudatlanság, a fiatalok körében népszerű szleng vagy valamilyen mélyebbről jövő gyűlölet –, és megadni a megfelelő válaszokat.

A tanár reményei szerint az imámok a lelkipásztorok, templomokba és a mecsetekbe látogatók is ugyanezt teszik majd. Azt üzeni, ne nézzen senki félre, amikor antiszemitizmust tapasztal, és bár sok embernél ez a fajta hozzáállás már adott, mindenki számára alapelvé kellene, hogy váljon.

(Huffington Post)