Alsógatya-napot tartottak Jeruzsálemben!

A cél csupán az, hogy mosolyt csaljanak az emberek arcára az év egyik legsötétebb hónapjában.

Először a Texasi Egyetemen tartották meg a „No Pants Day”  (magyarul: Le a gatyákkal – szerk.) napot 2002-ben. Ez azt jelentette, hogy a játékban résztvevők nadrág nélkül, alsógatyában utaztak januárban a metrókon. 2006-ban már 150-en vettek részt az eseményen New Yorkban, amelynek célja csupán az, hogy mosolyt csaljanak az emberek arcára az év egyik legsötétebb hónapjában.

Úgy tűnik, nem mindenki értette a viccet, mert New Yorkban az első évben néhány embert letartóztattak közszemérem sértés miatt, majd később visszavonták a büntetést. Tavaly tartották az első ilyen alkalmat Moszkvában, ahol szintén néhány embert előállítottak.

Idén januárban a jeruzsálemiek is kedvet kaptak az akcióhoz. A résztvevők január 8-dikán, délután három órakor csoportokba szerveződtek, és egy-egy közeli metróállomáshoz sétáltak. Egy idő múlva a csoportvezető kiadta az utasítást, és a mindenki levette a nadrágját, majd az út további részén úgy ültek a játékosok a metrón, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Magazint olvastak vagy bármi mást, amit normális esetben tettek volna.

Az emberek megnevettetésére kitalált eseményt ma már az Egyesült Államokon kívül Kanadában, Franciaországban, Svédországban, Oroszországban, Az Egyesült Királyságban, Finnországban és Ausztráliában is megtartják.

3
3
4
4
5
5
6
6
7
7
8
8
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp