A kilenc milliót közelíti Izrael lakosságának száma

Az Izraeli Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az ország lakossága a kilenc millióhoz közelít, ennek 75 százaléka zsidó. Tavaly 27 ezer új olé érkezett Izraelbe.

2017 végén az Izraeli Statisztikai Hivatal kiadta a legfrissebb adatokat az ország népességével kapcsolatban. Ebből kiderül, hogy Izraelben jelenleg 8 793 000 ember él, ebből 6 556 000, tehát az ország lakosságának 75 százaléka zsidó, 1 837 000 arab (21%) és 400 ezer (4%) a nem arab keresztények és az első két kategóriába nem sorolhatók száma. Ebbe nem tartoznak bele az Izraelben élő vendégmunkások, akik száma 2016 végére megközelítette a 170 ezret, és az illegális határátlépők sem részei a mostani statisztikának.

Új olék Ukrajnából Sofa Landver izraeli bevándorlásügyi miniszterrel 2017 márciusában
Új olék Ukrajnából Sofa Landver izraeli bevándorlásügyi miniszterrel 2017 márciusában

Izrael lakossága az elmúlt évben 165 ezerrel növekedett, a 180 ezer újszülött 74 százaléka volt zsidó, 23 százalék az arab. 44 ezer halálozás jutott erre az évre, és azt a nyolcezer izraelit, akik már több mint egy éve külföldön élnek, szintén levonták a népesség számából.

Az elmúlt évben 27 ezer új olé érkezett, a többségük Oroszországból (27%), Ukrajnából (25%), Franciaországból (13%) és az Egyesült Államokból (10%) érkeztek. A többségük, 20 200 (75%) bevándorló Európából alijázott, de érkeztek Ázsiából (1400, 5%) és Afrikából (1200, 4%) is. Nagyjából 10 ezer másféle bevándorló is érkezett Izraelbe, ebbe beletartoznak a visszatérő állampolgárok, csakúgy mint a legális, nem zsidó bevándorlók.

(Ynet)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp