Alternatív tények és durva történelemhamisítás a Wesselényi utcai kamu holokausztmúzeumban

Aki elhalad a Wesselényi utca 9. szám előtt, annak minden bizonnyal fel fog tűnni egy harsány vörössel, rengeteg plakáttal és zeneszóval csalogató, Shoah Cellar Museum feliratú pincehelyiség bejárata. Aki viszont úgy dönt, hogy meg is nézi, mi van odalent, annak valószínűleg élete egyik legszürreálisabb élményében lesz része.

– Ez meg micsoda?

– Nem tudom, valami a holokauszttal kapcsolatban.

A fenti kis párbeszédet egy izraeli pár adja elő a Shoah Cellar Museum elnevezésű helyiség bejárata előtt a Wesselényi utcában, a Dohány utcai zsinagóga közelében. A Shoah Cellar (magyarul talán Soa Pince vagy Holokauszt Pince) kapuján nagy vörös felirattal és rengeteg, angol és héber nyelvű szöveggel, plakáttal próbálják felkelteni az arra járók figyelmét. Magyarul csak egyetlen kifüggesztett papírlap található, amelyen az általános információk mellett azt is közlik, hogy jelenleg nem tudnak magyar nyelvű tárlatvezetést biztosítani. Erre valószínűleg nem is igazán van kereslet, a pince üzemeltetői ugyanis leginkább az odatévedt turistákat szeretnék becsábítani.

A Shoah Cellar bejárata, Wesselényi utca 9.
A Shoah Cellar bejárata, Wesselényi utca 9.

Az izraeli párral szerencsével járnak, mivel rövid tanakodás után úgy döntenek, hogy megnézik, mi is van odalent. Én is csatlakozom hozzájuk, így együtt vásároljuk meg a jegyeket egy asztal mellett ücsörgő fiatal nőtől, akivel csak angolul sikerül kommunikálni. Egy jegy 2000 forintba kerül, ám minden érkezőnek hangsúlyozzák, hogy érdemes kifizetni az 1000 forintos tárlatvezetést is, enélkül ugyanis nehezen értelmezhető a bent található kiállítás. Mint később kiderül ebben a tárlatvezetés sem segít nagyon, mivel nincs igazán mit értelmezni, de ezt még nem tudhatjuk előre. A befizetett összegért cserében egy fénymásolt papírfecnit kapunk jegy gyanánt, pénztárgépnek vagy számlának nyoma sincs, az összeget utólag kézzel írják a jegyekre, amelyeket egy izraeli ügyvédi pecséttel próbálnak hitelesnek feltüntetni.

Szürreális kirándulás egy budapesti pincében

Tehát 3000 forintért már csatlakozhatunk is az amúgy már javában zajló héber nyelvű tárlatvezetéshez, de utánunk máris indul egy másik angolul, amelyet a jegyeket értékesítő nő fog tartani. Maradok az izraeliekkel a héber nyelvű vezetésen, azt ugyanis a Shoah Cellar megálmodója, létrehozója és igazgatója, Avner Friedman, egy izraeli ügyvéd tartja. A tárlatvezetések ugyan a bejáratnál található kiírás szerint fix időpontokban lennének, azonban ahogy beesik valaki, azt egy már zajló vezetéshez terelik, vagy rögtön indítanak a számára egyet, ha éppen már befejeződött az előző menet. Nem mintha bármiről is lemaradtunk volna, hiszen az elhangzottak nem igazán köthetők valamilyen koncepcióba, még ha vezetőnk mindenképpen ezt szeretné elhitetni velünk.

Friedman kapkodva dob fel különböző témákat, amelyek éppen egy közelbe lévő fotóhoz vagy tárgyhoz kapcsolódnak, de sokszor elkalandozik, és a pincét nem igazán érintő, főleg saját magáról és családjáról szóló történeteket ad elő meglehetősen nagy beleéléssel. Amit viszont odalent tapasztalok, az teljes egészében megegyezik az Index által leírtakkal és Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatójának írásában megjelentekkel. Mindkét cikket érdemes amúgy elolvasni. Egy omladozó vakolatú pincében járunk ugyanis, amely falára elhelyeztek egy rakás kinyomtatott vagy fénymásolt fotót, héber és angol nyelű szöveget, bepakoltak néhány innen-onnan összeszedett tárgyat, és egy rakás üvegből készült alkotást. Erre pedig ráhúztak egy történetet egy pincéről, ahol „elképesztő” dolgok történtek meg.

A tárlatvezetést közben folyamatosan a kis csoportunkban lévő izraeli turisták arcát figyelem, vajon hogyan reagálnak az elhangzottakra? Mennyire hihető egy olyan történet, hogy ők éppen egy volt náci bunkerben tartózkodnak, ahol hogy, hogy nem Herzl Tivadar is született, ahol fogva tartották, vallatták és kivégezték Szenes Hannát és ahová az Astoria szállóból föld alatti folyósokon keresztül jártak át Adolf Eichmann és kollégái zsidókat gyilkolni?

A reakciók persze vegyesek voltak a történelmi ismeretektől függően, volt aki visszakérdezett, volt aki meglepődött, és olyan is akadt, akit láthatóan megráztak a hallottak. Friedman elég meggyőzően tud előadni, még ha sokszor hajlamos is eltérni a tárgytól egy újabb hihetetlen sztori, családi anekdota kedvéért. Akkor sem zavartatja magát, amikor valaki megcáfolja például azt az állítását, hogy Szenes Hannát ott, a pincében végezték volna ki. „Igen, máshol végezték ki, de itt, ebben a cellában raboskodott” – mutogat egy, valószínűleg az ott elvezetett csövek számára leválasztott kisebb helyiségre.

A belépőjegy
A belépőjegy

Az előadott történetek és azok „művészeti bemutatása” között előkerül néhány üvegből készült alkotás is, amelyekhez aztán újabb, nehezen követhető történetek kapcsolódnak, hogy a végén egy Izrael tizenkét törzsét szimbolizáló műbe fussunk bele. Az üvegmunkákat egy litván művész, Monika Grikštaitė készítette, aki Friedman szerint „Európa vezető üvegművésze”, és minket, látogatókat pedig az a „megtiszteltetés” ért, hogy ő is itt van velünk. Tőle vásároltuk meg ugyanis a jegyeket a bejáratnál.

A pince végében található tizenkét törzses installáció azonban nem jelenti a tárlatvezetés végét, itt Friedman egy nagyon fárasztó előadásba kezd, aminek már tényleg az ég világon semmi köze Szenes Hannához, a holokauszthoz, nácikhoz vagy Budapesthez. Ha csak az nem, hogy az üvegmunkák mögött látható vasajtó valamelyik föld alatti folyosót rejti, ami már nem is tudom melyik volt náci központhoz vezetett. Ezen a ponton már többen feladják, és a látogatók jó része szépen elszivárog a helyiségből, miközben Friedman lelkesen magyaráz tovább a törzsi motívumokról, és az azokhoz kapcsolódó izraeli nevezetességekről.

Szenes Hanna utca 9.

A Shoah Cellar furcsaságait először Toronyi Zsuzsanna tárta a nyilvánosság elé a hvg.hu-n, a Zsidó Múzeum igazgatója szerint közönséges szélhámosság, ami a Wesselényi utcai pinében zajlik. Friedmanék válaszoltak is, a cikkben megfogalmazott állításokat ugyan nem cáfolták, csak azt közölték, hogy mivel szerintük Toronyi sosem járt náluk, így nem is írhatna kritikát a „múzeumról”. Friedman kérdésemre elmondta, hogy onnan tudja, hogy a Zsidó Múzeum igazgatója nem járt a pincében, hogy egyrészt nem említi a cikkben, hogy ott járt volna, másrészt pedig be van kamerázva a helyiség, így pontosan tudja, ki járt ott, és mikor. Amúgy pedig meg van róla győződve, hogy Toronyi Zsuzsanna csupán irigységből írta a cikket, mivel a Zsidó Múzeumot egyre kevesebben látogatják, a Soa Pincébe pedig egyre többen jönnek, ugyanis a pince sokkal érdekesebb élményt nyújt a látogatók számára.

Ennek némiképp ellentmond az a statisztika, amely szerint tavaly a Magyar Zsidó Múzeum a második leglátogatottabb magyar múzeum volt a külföldiek körében. De Friedmant az ilyen tények amúgy sem szokták megzavarni. Próbáltam ugyan megkérdezni tőle, hogy a pincéjébe hányan látogatnak el, azonban nem volt hajlandó semmilyen számot elárulni. Az Indexnek Friedman 15 ezer látogatóról beszélt, a belépőként szolgáló fecnin pedig egy 2655-ös, kézzel írt sorszám szerepel, már ha ez jelent bármilyen viszonyítási alapot. A nagyjából két órás ott-tartózkodásom alatt egyébként úgy húszan válthattak jegyet a pincébe.

Szenes Hanna
Szenes Hanna

A Soah Cellar idén májusától fogad látogatókat, a hivatalos megnyitót azonban csak november 7-én, Szenes Hanna meggyilkolásának évfordulóján tartották meg. Az egész „múzeum” ugyanis Szenes Hanna emlékét hivatott őrizni, még akkor is, ha az ismert adatok alapján Szenest a Margit körúti fogházban tartották fogva, és annak udvarán végezték ki. Amikor erről kérdezem Friedmant, azt válaszolja, hogy Szenes Hannát szerinte több helyen is őrizték Budapesten, erre pedig onnan jutott, hogy egy fontos rabot általában különböző helyekre szállítanak, nehogy rátaláljanak és kiszabadítsák. Szenest így bizonyára az általa náci háromszögnek titulált Dohány utcai zsinagóga, Astoria szálló és az akkori Hungária fürdő által behatárolt területen tartották fogva. Friedman szerint viták helyett inkább közösen kellene fellépni Szenes elmékének megőrzése érdekében, ezért kezdeményezni szeretné, hogy a Wesselényi utcát Szenes Hanna utcára kereszteljék át.

Friedman hasonló érvekkel söpri le azt a tényt, hogy az épület, amelyhez a pince tartozik nem is létezett még, amikor Herzl született. Saját állítását pedig azzal támasztja alá, hogy hosszú katonai karriere során elsajátított, magas szintű térképolvasási tudásának köszönhetően jött rá arra, hogy hol született Herzl valójában. Próbálok valamilyen bizonyítékot kérni tőle, talán mégiscsak talált eddig nem ismert dokumentumokat, amelyek bizonyítják állításait, ám hamar kiderül, hogy ilyenről szó sincs. Friedman szerint ezek nem is fontosak, csak a vízió és a cél, hogy Izrael népe él és itt van, hogy az idelátogatott külföldiek megismerjék, ki volt Szenes Hanna, és mi történt itt a holokauszt idején. Ez számít, semmi más. „A történészeknek amúgy sincs fogalmuk semmiről” – jelenti ki.

Orbitális hülyeségek

Mivel ez a kinyilatkozás nem igazán győzött meg Friedman állításainak valóságtartalmáról, jobbnak láttam, ha megkérdezem Ungváry Krisztián történészt, a korszak egyik elismert kutatóját arról, hogy lehet-e esetleg bármilyen köze a valósághoz a Shoah Cellarban előadott történeteknek. „Az egész történet durva történelemhamisítás” – érkezett a válasz Ungváry Krisztiántól a kérdéseimre. A történész szerint ugyanis „semmi adat sincsen ami azt bizonyítaná, hogy a pincében »náci bunker« létezhetett volna”. „A gettó területén belül egyetlen ilyen sem létezett. Eichmann budapesti tartózkodási helyeit a történettudomány feltárta. Szenes Hanna sorsát szintén. Aki egy kicsit is érdeklődik, megtudhatja hogy mikor merre jártak. A Wesselényi utca 9. pincéjében biztos nem” – írja Ungváry.

„Aszimmetrikus helyzetnek tartom, hogy valaki kitalál egy orbitális hülyeséget, amihez a legcsekélyebb fáradtságot sem veszi, hogy azt forrásokkal támassza alá, miközben nekem forrásokkal kellene cáfolnom az állítását. Ennek ellenére, aki előveszi pl. a Budapest a diktatúrák árnyékában c. kötetet vagy Stern Samu naplójához írt előszavamat, látni fogja, miért nem igaz egy szó sem abból, amit a Wesselényi utca 9. kapcsán az említett történelemhamisító műhely állít” – vázolja fel a történész az előállt furcsa helyzetet.

Remek elhelyezkedés, háttérben a Hősök zsinagógával
Remek elhelyezkedés, háttérben a Hősök zsinagógával

Ilyenkor persze felvetődik a kérdés, hogyan működhet múzeumként egy olyan intézmény, amely semmilyen forrást, bizonyítékot nem tud felmutatni az ott előadott, bemutatott „tények” alátámasztására. A válasz nagyon egyszerű: jogszerűen sehogy. Fel is tettem a kérdést Friedmannak, hogy a Shoah Cellar vajon engedéllyel működik-e? De mivel csak kitérő választ kaptam, ezért kérdéseket küldtem a múzeumi ügyekben illetékes Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkárságának, mivel az ott található Közgyűjteményi Főosztály Múzeumi Osztálya adja ki az engedélyeket a múzeumok működésére. Kérdésemre válaszolva azonban közölték, hogy hozzájuk nem érkezett kérelem Wesselényi utca 9. alatt található Shoah Cellar múzeum működési engedélyének kiadására.

Az engedéllyel nem rendelkező „múzeumot” egyébként egy Association of Global Art nevű egyesület működteti, amelyet természetesen szintén Avner Friedman alapított. Igaz, a bírósági adatbázisban nem szerepel ilyen nevű szervezet, így az is kétséges, hogy akkor milyen jogcímen szedik be a belépődíjakat, amelyek után semmilyen hivatalos számlát, nyugtát nem adnak. Az EMMI Közgyűjteményi Főosztályának amúgy van hatásköre ellenőrizni a múzeumokat, de csak és kizárólag a már engedéllyel rendelkezőket, így az olyan illegálisan működtetett helyeket, mint a Shoah Cellar nem ellenőrizhetik. Arra viszont nem tudtak megnyugtató választ adni, hogy más hatóságnak van-e jogosítványa erre. Így viszont a Wesselényi utcai kamu holokausztmúzeum egyelőre zavartalanul működhet tovább, és csalogathatja be az arra járó turistákat, mint a cikk elején említett izraeli párt is.

A korábban megjelent cikkeket követően azért valamilyen közösségi ellenállás már elindulni látszik, a Shoah Cellar Tripadvisor és Google oldalain például elkezdték leértékelni a helyet, és felhívják a turisták figyelmét, hogy csalásról van szó, és nehogy betegyék oda a lábukat. A WeLoveBudapest is eltávolította az oldaláról a „múzeumról” készített angol nyelvű ajánlóját. A szomszédos Mazsihisz pedig kihelyezett egy táblát a pince bejárata elé, hogy nekik semmi közük ahhoz, ami odalent zajlik.

Az már önmagában is komoly probléma, hogy a Shoah Cellarban alternatív tényekkel, hazugságokkal próbálnak turistákból pénzt kisajtolni, súlyosbítja a helyzetet, hogy mindezt a holokauszt áldozatainak emlékére hivatkozva teszik. Szenes Hanna és a soa áldozatai ennél ugyanis sokkal többet érdemelnek.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp