Hanukázz együtt muszlimokkal, keresztényekkel!

Most vasárnap két olyan hanukai eseményt is rendeznek, amelyen muszlim és keresztény egyházi, közösségi személyek is részt vesznek majd. Az egyik ráadásul vidéken, a másik pedig egy mecsetben lesz megtartva.

A Mazsihisz gyöngyösi taghitközségének hívei december 17-én, vasárnap 18:30-kor rendeznek hanukai ünnepséget, amelyre a város polgárait is várják a Gyöngyösi Start Műhely nevű klubba.

Az eseményen a város vezetői mellett jelen lesz még Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája és Dr. Assani Omar, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház muszlim vallású orvosigazgatója is. Mindketten a zsidó hívekkel közösen fogják meggyújtani a hanuka egy-egy lángját az ünnep hatodik napján. Köszöntőt mond Weisz Péter, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség elnöke és Darvas István főrabbi. Közreműködik Klein Judit énekművész és Éles István, Karinthy-gyűrűs humorista.

Ugyanaznap 17:00 órától a Magyar Iszlám Közösség a Dor Hadassal és a Salaam-Shalom Budapest szervezettel tart majd közösen egy Hanukarácsony a mecsetben elnevezésű rendezvényt, amely – mint ahogy neve is mutatja – a Magyar Iszlám Közösség Paskál utcai mecsetében lesz megtartva. Az este vendége lesz még Bartha István, evangélikus lelkész, a programban pedig lesz társasjáték, beszélgetés és alkalomhoz illő sütemények.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp