A magyar toronyépítő, aki James Bond ellenfelét ihlette

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A világ leggonoszabb emberének modellje goromba volt, ordibált a munkatársaival, az alkalmazottait a legkisebb mulasztásokért is kirúgta. Másnap aztán többnyire visszavette őket. A legtöbben vissza is akartak menni hozzá, mert rajongtak érte. Marxistának vallotta magát, de bejáratos volt a brit királyi családhoz. A legjobb szabású angol öltönyöket hordta, de egyáltalán nem akart angolnak tűnni. Persze hiába is akart volna: élete végéig magyar akcentussal beszélt, büszke volt erdélyi gyökereire, pedig csak tizenéves koráig élt Erdélyben és Budapesten.

Goldfinger Ernőnek már fiatal korában az volt az álma, hogy „függőleges falut” építsen. Évtizedekkel később kispénzű családok számára meg is építette Európa legmagasabb toronyházát, ahol saját óvoda, orvosi rendelő, idősek klubja, mosoda, hobbiszobák várták a lakókat. Indulatos természete, szókimondó stílusa, merész épületei miatt erősen megosztó személyiség volt. Ennek köszönhette, hogy 1959-ben Ian Fleming róla mintázta a brit szuperkém, James Bond ellenfelét, az ördögi gonoszságú Goldfingert. Goldfinger Ernő beperelte az írót, és el is érte, hogy a negatív főhős nevét a következő regényében megváltoztassa, de azért tetszett is neki hírverés.

Legalább soha többé nem kell senkinek elismételnem a nevemet – mondta. Egykor vitatott épületei ma már a legmagasabb szintű állami védettség alatt állnak Nagy-Britanniában, és sikknek számít a főművének számító 98 méter magas Trellick-toronyban lakást venni. A világ leggonoszabb emberének modellje által alapított Goldfinger-ösztöndíj ma is sok fiatal magyar építésznek biztosít tanulási lehetőséget.

Goldfinger Ernő
Goldfinger Ernő

Az építész 1902-ben született Budapesten zsidó származású gazdag polgárcsaládban: édesapja tehetős ügyvéd volt Bécsben, édesanyja családjának tekintélyes erdőbirtokai voltak Galíciában és Erdélyben. Gyerekkora főként az erdélyi Szászrégenben telt, a családi birtokon, de sok időt töltöttek a fővárosban, az osztrák Alpokban és isztriai nyaralóhelyeken is. Az otthoni társalgási nyelv a német volt, de a kisfiú leginkább magyarul gondolkodott. Élete végéig ez volt az egyetlen nyelv, amelyet akcentus nélkül beszélt.

Nem érdekelte a tanulás, földrajzból meg is bukott, a művészeteken kívül nem izgatta semmi. Szülei végül egy budapesti gimnáziumba íratták be, és elkönyvelték a család fekete bárányának. Gellérthegyi házuk felújítása előtt a felkért építész egy könyvet vitt hozzájuk, amely a brit építészeti stílust mutatta be. Innentől pontosan tudta, hogy mi az, ami érdekli. Bár a képzőművészet iránti lelkesedése sem hagyott alább, kijelentette, hogy „a házak érdekesebbek, mint a fejek”.

A teljes cikk itt olvasható.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp