Meghalt Brazília egyik legnagyobb zsidó szobrásza és környezetvédője

Meghalt Frans Krajcberg, Brazília egyik legelismertebb szobrásza, az őserdők elkötelezett védelmezője. A lengyel-zsidó származású művész, akinek az egész családját kiirtották a holokauszt idején, 96 éves volt, és egy Rio de Janeiro-i kórházban hunyt el szerdán. Elismert festő, szobrász és fotóművész volt. A leghíresebb munkái azok a szobrok voltak, amelyeket erdőtüzek során elpusztult fák csonkjaiból készített.

Krajcberg Európában tanult, majd 1948-ban érkezett Sao Paolóba. Elege volt az emberi brutalitásból, ezért azt remélte, hogy a természetben menedékre talál. 1972-ben vidékre költözött Brazíliában, és egy fában kialakított házban élt. A környező erdők további pusztulástól való védelmének szentelte innentől az életét.

A testét elhamvasztották, és a hamvait a kérésének megfelelően az erdőkben szórták szét.

Adolpho Bloch, Brazília egyik legnagyobb zsidó média mogulja fontos szerepet játszott Krajcberg munkáinak reklámozásában, és jó barátok is lettek. Krajcberg a Bloch családdal töltötte a zsidó ünnepeket is.

artEXPLORA
artEXPLORA

Habár a művésznek volt egy garzonja Párizsban, azt mondta, hogy Brazíliában inkább meg tudja élni zsidó identitását, mint Európában. „Itt nem aggódom az európai intolerancia miatt. Itt érzem magam zsidónak, mert zsidó vagyok, és mindenekelőtt azért, mert engem arra kényszerítettek, hogy zsidó legyek, holott nem vagyok vallásos. Mindig fenntartásaim voltak a nacionalizmussal és a vallásokkal szemben. Viszont a természet világpolgárrá tett engem.”

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp